Inkognitóban

Most eljött az ideje, hogy összeszedjem a tapasztalatokat, s önvizsgálatot tartsak, illetve értékeljem mi és hol csúszhatott félre. 

Kezdem a legegyszerűbb dologgal. Kedves kolleganőm nem is annyira kedves, mint első pillanatban tűnt. S ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, még pedig muszáj lesz, hiszen ez a bejegyzés arról szól, akkor ezt mélyen legbelül tudtam, de minimum éreztem. Amolyan női megérzés volt, de nagyon erősen elnyomtam, mert próbáltam pozitív lenni, s pozitívan hozzá állni, s mert annyira el akartam jönni, hogy egy ilyen "apróság", mint hogy kivel osztom meg az életem hat hónapig nem érdekelt. 

Emlékszem, ott ültünk a szerződés előtt, ő komoly fejjel próbálta kibogarászni a sorok közül a buktatót, míg én annyira izgultam, hogy alig értettem valamit, minduntalan őt figyeltem, hogy talál e valami kivetni valót. Aztán persze volt pár pont, amelyet átbeszéltünk, de korántsem mindet. Első hiba. 

Visszatekintve a tanácsom, ha egy ilyen szerződés elétek kerül, ne habozzatok időt kérni, akár az elolvasás után, azt mondani, hogy rendben, ehhez nekem szükségem van egy napra, hogy aludjak rá egyet. Akár haza vinni a papírt, lefotózni, s értelmezni,  utána nézni a cégnek. De a legfontosabb tényleg az átgondolás. Persze ilyenkor a kontakt személy előjön azzal, hogy mennyien várakoznak egy ilyen lehetőségre, s ha nem sikerül nyélbeütni a szerződés aláírást, akkor hagyjuk is, hiszen neki biztos emberek kellenek. Különböző marketing dumákkal próbál majd rávenni, hogyaláírd, illetve kicsengesd neki a pénzt. 

Igen, az adminisztrációs díj. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy az Európai Unión belül szigorúan tilos pénzt kérni munkaközvetítésért, ezért különbüző elnevezésekkel szedik be tőletek a kívánt összeget. Nos, igen, a mi ügynökségünknek jó pár országban vannak emberei, akik valószínűleg egykor szintén animátorok voltak, s most toboroznak. Minden egyes szerződésért, amit sikerül nyélbeütniük, 200 eurót kapnak, amit adminisztrációs illetve tanácsadói díjként tüntetnek fel. Pontosabban nem az ügynökségtől kapják, hanem tőletek, akik kifizetik nekik a helyszínen. Mindjárt el is mondom, ezt honnan tudom. 

Nos, aki ismer tudja, hogy a családom felbomlott, de egykor nekem is voltak szüleim, akik próbáltak felkészíteni a nagybetűs életre, s ha valamit, akkor ezt köszönhetem nekik. Úgy gondolom nem végeztek rossz munkát! Apámtól tanultam pár dolgot, többek között azt, hogy soha ne fizess előre. Nézzük csak, itt vagyok én, az egyszem budapesti leányzó, aki mindenáron ki akar jutni külföldre, de ezt önerőből nem tudta megtenni, hát egy ügynökségre bízza magát. Adott a helyzet, hogy beszedjenek tőlem 200 eurót. De én alaposan átolvastam a kontakt személyem honlapját, ahol a munkáról írt, s volt egy olyan opció, hogy ha nem itthon, forintban fizetem ki az 50 000 Ft-ot (ötvenezer), akkor az első fizetésemből levonják a 200 eurót. Ez így teljesen korrekt. Hiszen, ha nincs a beígért munka, akkor nincs első fizetés, tehát nincs miből levonni az összeget. Teljesen logikus és világos, és ez volt az egyetlen dolog, amiért jelentkeztem ehhez az ügynökséghez. 

Ellenben a kontakt személyem az utolsó telefonbezsélgetésünket, úgy zárta, hogy "akkor szerdán 10 órakor tali, s akkor hozd a CASH-t". Első rossz megérzés. 

Utálom a szlenget. Főleg, ha magyar ember amerikai szleget használ. Ettől olyan erőltetettnek érzem a dolgot. S emberünk itt követte el az első hibát, mivel VELEM előtte NEM beszélt a készpénzről, ellenben vinnem kellett volna. Ettől az egész kapott egy olyan visszhangot, hogy más nem számít csak a pénz. Csak az, hogy ő ki legyen fizetve. Ekkor még nem tudtam, hogy ő nem áll alkalmazotti viszonyban a céggel, csupán egy toborzó, s akkor kap pénzt, ha ő maga megcsinálja az üzletét. 

Minden mindegy alapon elmentem a találkozóra, mondván meghallgatom, de ha fizetni kell helyben, akkor ugrott az utam. Termézetesen elaludtam. Rossz pont nekem. De a házunk mögött volt a találka, beestem tíz perc múlva, s ott találtam egy leányzót, akiről azt sem tudtam kicsoda. Csak a nevét mondta emberünk, de azt nem, hogy az ő szerepe mi. 

Igen, elkezdett dolgozni bennem a belsőhang, aki minduntalan szajkózta, hogy menekülj, ez egy színjáték, s a lány az a bizonyos személy aki majd meggyőz téged, hogy fizess, nincs vesztenivalód. S a lány a belsőhangomnak megfelelően elő is csapta az ötvenezer forintot, mint egy jó színész. (Persze előtte, kimentünk kivenni pénzt az automatához, és elhivott magával. Ahogy kiléptünk az ajtón megkérdezte "Na, mi a probléma? Látom, hogy neked valami nem tetszik." Én pedig próbáltam megmagyarázni a helyzetet, hogy nem így készültem, hiszen a honlapon nem ezt olvastam, volt más opció, blabla. Persze mire visszaértünk megjelent egy másik lány, aki épp szerződést módosított, mert a tervezett helyett másik hotelben került. Nagyzserű, gondoltam, ennyi energiát fektetnek 50 000 forintba. Már kezdett az egész komikusan hihető lenni. Főleg, mikor visszaértünk a leendő kolleganőm kicsengette az ötvenest, s a pasi hozzám fordult.

"Nah, veled mi legyen? Hogy érzed? Akarod ezt az egészet?" Elmondtam neki is, hogy a honlapon szerepelt egy B. opció is, s ahhoz mérten jelentkeztem, hiszen jelenleg nem áll módomban fizetni. (Nem mondtam, hogy nem fizetek valamiért, ami nem biztos.) Erre megpróbált rám hatni, s a zsebemben túrkált, s kellemetlen helyzetbe hozott: "De arra, van pénzed, hogy a repülőjegyet kifizesd? Nem tudsz valakitől kölcsön kérni? "

Második rossz megérzés: pontosabban itt már biztos voltam benne, hogy a pasinak csak a pénz kell, csak azt nem tudtam mire számítsak. Végül kiegészítettük a szerződést, hogy az első fizetésem után, utalom neki a 200 eurót a számlájára. Persze meghallgattam előtte, hogy hányszor verték át, s utólag nem szeretnek neki fizetni, s mindig könyörögnie kell a pénzéért, szóval ezt a B opciót  elvette a negatív tapasztalatai után. - Ez volt a lelkiismeret furdalás keltés, része. 

De a másik dolog, amit a szüleimtől megtanultam, hogy ne kérj kölcsön, illetve ha el akarsz veszíteni egy barátot adj neki kölcsön pénzt. Tehát szörnyű visszatetszést keltett bennem, mikor azt tanácsolta egy idegen, hogy verjem magam adóságba. Mondtam neki, hogy addig szoktam nyújtózkodni, ameddig a takaróm ér. Ekkor jött a következő érv, hogy később nem 50 000 Forint lesz ez, hanem 200 euró. Az én kontrám pedig így hangzott: Igen, ezt is olvastam a honlapon, ezt belekalkuláltam és levontam a leendő nyereségemből, mint szükséges kiadás. 

Tehát, láthatjátok, hogy többféleképpen próbált meg manipulálni az emberünk, csak azért, hogy kézhez kapja ezt az összeget, ami azért jár neki, mert embereket szerez az ügynökségnek, akivel amúgy semmiféle más kapcsolata nincs. Ne féljetek nemet mondani! Ne féljetek visszakérdezni! Az én fejembe az nem fért bele, hogy ha ő az ügynökség embere (ekkor még nem tudtam, hogy semmi más kapcsolata nincs velük), akkor miért nem járható az az út, amit említett, hogy az első fizetésem után kapja a pénzt. Erre jött egy olyan válasz is, hogy a hoteltől kapom a fizetésem. Itt megszólalt benne a vészcsengő újból. Akkor az ügynökségnek nincs kapcsolata a hotellel? Kiküldenek valahova, s lesz, ami lesz? Vissza is kérdeztem, hogy ha a hotel kapcsolatban van az ügynökséggel, akkor lehet velük beszélni, hogy 200 eurót, az ügynökségnek utaljanak. Persze ezt elvetette, hiszen az ügynökség szintúgy lenyúlhatta volna a pénzt, bár ezt nem mondta ki. Ezért javasolta, hogy majd én vesződjek az utalással. Fel is vázolta mennyi fáradtsággal jár az, hiszen nem úgy működik, mint itthon. 

Összegezzük csak:  megpróbált a lustaságomra alapozni.( remek marketing fogás, gyakran alkalmaztuk az előző munkahelyemen értékesítés során, a legtöbb embernél bejön. Főleg, ha új igényeket támasztva hatsz a vásárlókra). 

Megpróbálta a "csak most, csak ennyi" TVSHOP reklám jól ismert fogását alkalmazni rajtam. Hiszen, ha később fizetek több lesz. 

Megpróbált zavarba hozni azzal, hogy a zsebembe nézett: "másra (repülőre) van pénzed?"

Megpróbálta felajánlani a hitelt, hiszen milyen jól járok azzal, ha családtól kölcsön kérek. Nem. Nem. És nem. Ha nincs pénzem rá, akkor nem utazom, de nem keverem bele a családom valamibe, ami nem biztos. 

Megpróbálta kideríteni, mennyire vagyok biztos a dolgoban, hogy talán azért nem fizetek mert félek belevágni. Lehet féltem, de a fentebb leírtam alapján láthatóan menni akartam. Tehát megpróbálta a fordított pszichológia módszerét is bevetni. 

Azokután, hogy kiegészítettük a szerződésem, megköszöntük egymásnak az időt, jó utat kívánt, ellátott pár tanáccsal s kiléptünk a leendő kolleganőmmel a kávézó ajtaján. Ekkor kért engedélyt, hogy megöleljen. 

"Jaj, én annyira örülök neki, hogy ezen túl vagyunk, s egy hónap múlva repüüüülüüünk, jaj, hagy öleljelek meg." - bennem még eléggé dolgozott az adrenalin, ami a győztes meccs után illetve előtt elöntött. Talán csak az érvelés megnyerése után öntött el, hiszen azt mondják, az adrenalin miatt nehezen tudnak gondolkodni, emiatt pedig cselekedni az emberek. Én nem voltam önfeledten boldog. Tele voltam aggodalommal, hogy most mi lesz velem. Talán kint eladnak? Vagy nincs is munka? Talán mit sem ért az egész, de én meg ma felmondok a munkahelyemen? Hol a hiba, amit nem vettem észre? Mi az átverés? 

Nem, alapjába véve nem vagyok ennyire feszült, és negatív, de ez a találkozó minden szempontból furcsa és figyelmeztető volt, ennek ellenére én belevágtam, és próbáltam elhinni, hogy a kolleganőm boldogsága valós és pozitív kisugárzása van. De valójában egy alapvető hibát követett el, amihez én asszisztáltam is. Persze, hogy még jobban próbáltam elnyomni magamban a jeleket. Próbáltam legalább benne hinni, hogy mennyire jó párost fogunk alkotni, s mennyi közös van bennünk. 

De valójában semmi közös nincs bennünk, azon kívül, hogy itt vagyunk. Ráadásul negatív és egy energia vámpír ezáltal. 

A negatív oldalamat erősíti. S bár nem akarok róla rosszat írni, mert nincs itt, hogy védekezzen, de ez tény, hogy rossz irányba befolyásol. Nem okolom őt a magam viselkedése miatt, mert azért én vagyok a felelős, mindössze nem alkotunk jó párost. Bár a munka során ebből kevés látszik, mert a legtöbben azt hiszik, hogy országos barátnők vagyunk, vagy testvérek minimum. Egyik sem. Néha támaszt nyújtunk egymásnak, néha sírunk egy sort, vagy kifecsegjük a pasikat, de még sem vagyunk jóban. 

Az legfurcsább emberi kapcsolatom mind közül. Egymásra vagyunk utalva, s mindketten vagyunk annyira önzőek, hogy együtt erősebbek vagyunk, tehát összedolgozunk a munkában. Talán mindketten elfogadtuk, hogy ő lesz a társunk a következő 6 hónapban és ennyi. 

Bár valójában, amiért ez a poszt megszületett, az az, hogy most épp nem beszélünk. Nem néz rám sem, én pedig nem tudom az okát. Dacból nem kérdezem meg, ő meg dacből játssza a sértődöttet. De már csak 41 nap és szabadulok. S talán életem következő fejezete jobban alakul. 

Sok mindent nem írtam bele az előző sorokba, amit valójában le szeretnék írni. Utálom a helyzetet, hogy egy idegenre vagyok utalva. Tudja minden apró titkom, tudja mikor menstruálok, ismeri a testem, ismeri milyen vagyok mikor fáradtan és izzadtan beesem az ágyba, ismeri a reggeli zombi képem, tudja, milyen vagyok, mikor gyötörnek a hormonok, tudja, hogy a hangulatom irányít, s tudja, hogy szükségem van a szexre, és van akivel ezt meg tudom oldani, s mindezt egy olyan emberrel kell megosztanom, akit nem választanék magam mellé, akit nem engednék be az életembe. 

Igen, ezt jelenti az együtt élés. Igen, ezt is meg kell tapasztalni, mikor egy szobában laksz valakivel. S úgy érzem meztelen vagyok előtte, kiszolgáltatottnak érzem magam, hiszen sajnos van olyan bosszú álló személyiség, hogy ha hibázom, akkor csúnyán visszavág. Talán ő is így érzi magát. Talán ezért olyan kedves velem indokolatlanul, s ezért próbál meg megvásárolni. 

Apropó, megvásárlás. Fentebb leírtam az apró győzelmemet a kontakt személy felett, de még sem lehetek emiatt felhőtlenül boldog. 

Úgy alakult a helyzetünk itt Cipruson, hogy a szerződésben foglalt munkakezdésünk dátuma hibás volt. A hotellel kötött szerződésünk április 25-től szól, míg az ügynökség illetve a kontakt személytől kapott (beszkennelt, és képként kinyomtatott!) szerződésen április 19. szerepel. Ez azért fontos, mert a szerződés időtartalma alatt, a hotel biztosít napi háromszori étkezést, és vizet, illetve napi öt üdítőitalt, kávét vagy teát. De mi tíz napon keresztül fizettük magunknak az élelmet, meg mindent. Így hosszas veszekedés és levélváltás után, Olivér,  úgy döntött nagy lelkűen, hogy ha én hajlandó vagyok Imolának kifizetni 100 eurót, akkor egálban vagyunk, és neki nem kell utalnom semmit. 

Szóval ezt elcseszte. Én fizettem ki a kolleganőm hülyeségét, annak ellenére, hogy nekem volt annyi eszem, hogy nem adtam készpénzt a bizonytalanért. S senki nem fizette ki nekünk, a 100 eurót, amit elköltöttünk 10 nap alatt. (Én valószínűleg kevesebbet költöttem.) 

Sajnos a jó viszony érdekében nem volt más választásom. Vagyis, ha maradni akartam. Ez jelentős éket vert volna közénk, s volt még 6 teljes hónapunk együtt. Talán ekkor kellett volna új meló után nézni, és lelépni a francba. De maradtam, s kitartottam, s nagyszerű tanuló pénz volt számomra. Hiszen, mi kötelezett arra, hogy kifizessem neki a pénzt? Csupán a lelkiismeretem, hiszen ez nem az én dolgom lett volna. Ez egy másik biznisz volt. 

Hatalmas fekete pont nekem. De pirospont az empátiáért.