G-Dragon- That XX

Ma jelent meg GD új klipje, közvetlen az előző után egy héttel. 

Koreában már szeptember elseje van, így nálunk, már 17.00-kor fent volt a klip. Imádom, hogy ilyen kis pontosak. 

KKK nyári tábor

Ha embereket posztolnék ide, ez a bejegyzés egy emberrel lenne tele: Yewon :)
Nem is sejtettem mire vállalkozom, mikor jelentkeztem erre az egészre. De úgy voltam vele, hogy időm van, szívesen tanulok róluk, miért ne?
S nagyon jó buli volt. Megint fiatalodtam pár évet. Komolyan az volt legjobb, mikor a tanárokkal együtt visszamentünk kisgyerekbe, s együtt játszottunk.
Az egésznek leírhatatlan hangulata volt. Egy csomó szerepjáték, ami segítette volna a kommunikációt, közös éneklés! Én ÉNEKELNI. A legrosszabb rémálmotokba se jöjjön ez elő!
Csupa csupa készségfejlesztő dolog. Nem csoda, hogy ilyen fiatalok, ha képesek újra s újra gyereknek lenni.

Hétfőn megilletődve érkeztem késve egy lánnyal. Helyet foglaltunk s énekelgettünk javarészt. Bemutatták nekünk Koreát, az ételeiket. Kár, hogy kóstolót, nem hoztak. De hát mit akarok. Így is ingyenes volt az egész.

Két turnus volt mindennap. Egy délelőtti, s egy délutáni. Délelőtt a koreai de itt élő gyerekeknek voltak hasonló foglalkozásaink, mint nekünk. De hát mint utóbb kiderült, ők vagy angolul, vagy koreaiul beszéltek. Magyarul nem hallottam csak egy kislányt megszólalni. Nyilván mindent értettek.
Négyen voltunk amúgy lányok egy asztalnál, de aztán másnap hamar kibújt a szög a zsákból s már nem is köszöntek. Eskü az egyik lány úúúgy nézett ki, mint a House Md.-ből 13as! Világos szemek, széles arc, világos haj. Nagyon nagyon hasonlított rá. Abszolút az esetem volt. Elvarázsoltak a kék szemei. S ő volt a szimpatikusabb.
A barátnője egy tipikus magyar volt.. wáhh. Semmi sem jó, klikkesedek, felvágok, nem segítek... borzalom volt.
Örülök is végül, hogy nem vele voltak. Kinek hiányzik ez. Különben is megalapozta az ismeretségünket, hogy az új "kpopos" nyakláncom meglátva, rögtön elkezdte szidni Ren-t.. Köszi.
A nyaklánc amúgy Berlinből van, a H&M-ből. Megláttam s rosszul lettem, mert szerintem nem volt 2 hete. hogy posztoltam, ilyet szeretnék, ami Renen van, s kiderült honnan szerezte...

Tehát muszáj volt magamévá tennem egy ezüstöt. S azt hiszem kijelenthetem, hogy soha ennyit nem költöttem még "ékszerre'.

Bemutatkozni tanultunk. Olyan gyorstalpaló volt, hogy az csak na. De tényleg sok mindent akartak megmutatni. Készültek.


folyt. vmikor...

Koreai Kulturális Központ nyári tábor

Születésnapok hete

Megkésve bár, de törve nem..
Legalább a mondat egyik fele igaz.
Akkor jöjjön egy gyors poszt, a Tokio Hotel 7. születésnapja alkalmából. Úgy néz ki ez a szülinapok hete.

Először a blogom. Mivel nem sikerült még megköszönnöm megfelelő hangnemben ezúton tenném meg:

Köszönöm, minden kedves idelátogatónak, ha csak egy pillanatra is, de be néz. Egy év hosszú idő, s mennyi minden történt annak ellenére, hogy nem jutottam messzebbre!
De ezt tudjuk, a blog hűen őrzi az elmúlt egy teljes évemet! :) Hihetetlen, hogy egy éve írogatok bele, még ha az utolsó 2 hónap hagy is némi kívánni valót maga után.

Tehát boldog születésnapot, kedves naplóm!

Folytatnám a Tokio Hotellel:
Bár nem a debütálásuk óta követem a bandát, így is fél évtizedet már lehúztak mellettem. Vagy én mellettük.
2005.08.15-én debütáltak a Durch den Monsoon-nal. Ezt követte később a Shrei.
Köszönök nekik is mindent, hiszen rengeteg dolgot átéltem már velük s miattuk. Gondoljunk csak a bp-i koncertre, Ma petitevel, vagy Bécsre, vagy Milánóra, ahova stoppal jutottam ki.

Muszáj volt abba hagynom a blog írását, mert
iszonyatos hangulatban jöttem haza. S nem sikerült volna szülinaposra a bejegyzés:)

Hagy tegyek említést egy másik bandáról is, akik szintén aug. 15én debütáltak: U-Kiss
Először Ren imitálásában hallottam róluk. :) (ebben a vidiben, legalább mosolyog Ren^^)

Új értelmet nyert a banda neve.:)
Az a baj velük, hogy keverem  őket a Shinee-val.. S a többiekről nem is beszélve.
Tehát akkor a U-Kiss is 15én ünnepli debütálását, bár ők még csak négy évesek. Jövőre már lehet egy őszinte köszöntés is sikerül. Bármi megtörténhet! ^^

16-a egyelőre még szabadnap. :) De én már ma felköszöntöttem Yewont.
A héten koreai tábor volt, s ő az ottani legfiatalabb tanár akik, Seoulból érkeztek ide kis hazánkba, hogy első kézből adhassák át kultúrájuk egy kis szeletét. Négy nap nagyon kevés. Még Budapestből is, nem hogy egy egész országból! :)
Mit kell tudni Yewonról ?(azt, hogy ez egy kreált név, mint az összes) Tanár, most lesz koreai években 24 éves, amúgy 23. Identitását illetően... öhm.. nah ezt tényleg nem tudom. Csak s kizárólag azért nem rakom rá a meleg jelzőt, mert úgy érzem igazságtalan lenne vele szemben. Nem akarom megbélyegezni. Hiszen láttam már érdekes dolgokat. GD-től is. Cifrákat...
Így maradjunk annyiban, hogy kis színész, elég feminim, olyan kis "Nebántsvirág". Sajnos nem tudtam megismerni, de az a pozitívizmus, az a pozitív energia, melyet képes közvetíteni, le-nyű-gö-zött!
Éjjel rátaláltam a közösségi oldalon, mialatt a fotóstól szerettem volna elkérni Yewonnal készült közös képünket. S rá egy órára, hajnali 2-3kor vissza is igazolt. Nagy kő esett le a szívemről. Ennyire még sem utál.:)
Akkor tudtam meg, hogy 17én van a születésnapja. Gd előtt egy nappal... :D
S persze a képei nézegetése megint csak elvette az időm, így négy előtt kevéssel álltam neki a poló festésnek, melyet emlékként, s hálám jeléül szándékoztam neki átadni.

"Különlegessége" a pólónak, hogy a kis angol betűk a nevét adják ki. Rá nincs egy jelző sem. Ő csak úgy Ő. Nem lehet mással meghatározni..: )

S a hééééétvéééége , a várva vár nap, az új szoló lemez megjelenése, hozzá az új klip.... !! GD születésnapja! :)
Jó, hogy várom.... kurvára nem leszek itthon... -.-" S megint úgy vagyok vele, hogy nincs kedvem menni...
Aztán ki tudja, lehet ez is annyira jó lesz, mint Berlin. Csak itt se nem turista nem leszek, s igazi külföldiek sincsenek... nem olyan az egész.
Mindegy, fesztiválozni megyünk.. annak csak lesz fesztivál hangulata... de külföldiek nincsenek akkor szinte már fesztivál hangulat sincs. Szeretem azokat az őrült arcokat, akik megszínesítik a mindennapokat!:D
Meglátjuk. 

Holnap indulunk este, 6 felé...
S meddig kell nekem várnom?! 18-ig... Nah, igen, de ők 9 órával előrébb járnak! Tehát csak holna ötig kéne kibírnom, s akkor már fent lesz minden. De lehet már négykor is.. Neeeeeh, nem bírok várni, egy teljes hétig.. Megint ülhetek majd a netcaféban, s lássuk be az azért nem olyan.. Mikor itthon először lesokkol, barátkozol vele, megmarad az első refrén.. Újraindítod mert nem hsized el, hogy csak ennyi. Másodszorra már még rövidebb. S már tudod a refrént s a kedvenc részed, majd 3xora már max. hangerőn üvölteted, s úgy érzed sosem akarsz felállni onnan, s minden más megszűnik körülötted... ::) Nem hallod, mit mond húgod, pedig fontos lenne, de te csak bólogatsz.. a zene ütemére, természetesen,.. s szemed a képernyőn, próbálsz újabb s újabba apróságokat észrevenni! :)

Boldog születésnapot Kwon Jiyong!

1 év

Mennyi születésnap!

Épp egy éves lett a blogom! Egy éve, hogy megnyitottam..
S mit mondhatok el? Mit tettem ebben az egy évben? SEMMIT. HOL VAGYOK? UGYANOTT.
Itt ülök a hajnali órákban a gép előtt, s azt hallgatom, hogy ócsárol Nyusz. Akár csak egy éve. Hát igazán gratulálni tudok csak magamnak. Mindezt megint úgy, hogy nem vagyunk együtt. Egy éve is hasonló volt a szitu. Négy hónap távollét után egy hónap próbálkozás, majd a megalázás.
"szerintem összejövök vele!" Egy teljes éve hangzottak el ezek a szavak, de mintha most hallanám, visszhangzik a fejemben.

Undorító. Nem jut más szó eszembe, csak ez. Megkeseríti az életem. Mert azt hiszi minden szabad. Fúj de utálom.. írnám le, de egyszerűen hányingerem van a gondolattól, hogy életem szerelméről így kell vélekednem, mert kikényszeríti a veszekedést. Mit tudnánk csinálni. Én sértett vagyok. Nem fogok jópofizni. Ő meg nem szerelmes. Nem fogja eltűrni.
Gyűlölöm....

Csak emlékeztetőnek, hogy ne hogy még egyszer újra éledjen a remény...

"Épeszű ember nem ír ien kontextusban... (- nem is vagyok épeszű: "you are my obsession" )
80 kinbaszott 6szorra mondom h azt a legszebb szappanoperaval tömött hülye fejedet nem bántani akarom. Nem hiszem el. Te voltál az aki mellettem volt ennyi időn át?. Mit ismertel meg belőlem??? Gecimod semmit. M... És itt be is fejezem XD
Hejj sorry
Jobb ha tényleg hagylak. Legyen szép estéd
Életed "

Jól mondtad, elintézed Te magadnak, a tiltást. De ha csak azt intéznéd, azt könnyű feloldani.









Nem tudok mit mondani. Újra az a teljes káosz, mint 4 hónapja először. Teljesen elhomáylosult minden, ami eddig történt velem, ami eddig segített túlélni. Gd mosolya, halványan dereng, de most nem elég, inkább dobnék el mindent, csak ne kelljen ezt éreznem. A teljes reménytelenséget. S most ehhez társul ez az undor is.

Nem hiszem, hogy én vagyok a hibás azért mert én beszélhetek róla bárkinek, vagy nekem elegendő ha kiírom magamból. Nem újabban, mint láthattad egyáltalán nem írtam. Csak napolom a dolgot.

Erre jön egy telefon. S azok a fojtogató könnyek. Ha nem épp TM-nél lettem volna, akkor előtör belőlem az elmúlt egy hónap összes könnye, mely felgyűlt. De nem, mert ha eddig tartottam magam akkor továbbra is fogom.

Utállak, téged is s magam is, amiért belementem ebbe az egész játékodba.
Én már nem vagyok melletted, arról meg te tehetsz, hogy nem mondhatod el senkinek.

Utállak... te hívsz fel, s te teszed le a telefont... mi ez... csak rólad szól.... az egész rólad, mert te nem bírod. De velem nem foglalkozol. Az nem érdekel, hogy rám ez épp milyen hatással van..

Meg leírni azt, hogy csókollak... mi ez?!
Hánynom kell ettől az egésztől..
Csak a szavak.Az üres szavak. "most komolyan elgondolkoztam azon, honnan szerezzek 100 üveg bort..."
Mintha az bármit is megoldana.

"Full józanul felkomasan robogunk haza nemetbol am...
Sajnálom
Jó éjt
Ő ő ő ő.... Még azzal se zokkentelek ki a passzivitasbol
ha azt mondom h az uccso egy órában azon jár az agyam h megölték érted? (mondjuk ezt még most sem értem mi akart lenni pontosan)
Ne kérdezd honnan jutottam ézekig a gondolatokig
Menni fog..."

"mintha nem is éltünk volna együtt 2 évet"-Elvesztettem, azt, akit szerettem, így ijesztő, de elvesztettem azt az énem akit szerettél. Ez fáj nagyon... tudom, hogy ezzel a reményem is szertefoszlott.. s nem maradt már csak, a fájdalom, s valami halvány emléke egy szerelemről.

Csak azért nem tiltalak le, mert az jobban fájna, hogy idáig jutottam.
Undorító a személyeskedésed. A legbelsőbb gondolataim ismered, s visszaélsz vele.... Akárcsak NF.
EL akarsz jutni arra a pontra, mikor egy lapon kell említenem Téged vele?
Miért nem tudsz gondolkozni, mielőtt kiejtesz, leírsz valamit.

Ja tudom, az üres szavak. Felelősséggel tartozol a kiejtett szavaid után, a tetteid után. Nem lehet mindig azt hajtogatni, hogy sajnálom...

Mikor én nem bírtam elviselni a hiányod, annyit mondtál, hogy ne hívogassalak, mert csak az ellenkezőjét érem el vele... megutálsz.

Úgy dobtál ki, mint macskár szarni, s nem voltál hajlandó elmondani miért... szerda reggel elváltunk, csütörtökön, még "hiányzol, meg szeretlek " a telefonban, s következőleg meg már zárt ajtók fogadtak..

Akkor ne gondold, hogy ezt egy üveg borral rendbe hozhatod... 2 évet... ezt semmilyen kézzelfogható dolog nem hozhatja rendbe.... hiszen olyan szintű bizalom omlott össze, melyet nem tudsz rendbe hozni. De hát ténylegesen nem is akarsz. Hiszen, akkor nem itt ülnék a blogom előtt.

Tőlem aztán mondhatsz bármit, ezután az este után semmin nem lepődök meg. Szánalmas, hogy ide jutottunk.

Rohadt mód fáj. De hát ma este is bebizonyosodott, hogy Te semmit nem változtál. Ugyanúgy a fejemhez vágsz bármit ami eszedbe jut, az első konfliktusnál. Ez eddig is meg volt. Csak legalább ne azzal élnél vissza, hogy még mindig nem tiltottalak le. Az egyetlen ember vagy, akinek a személyes adatlapomon is mindig mindenhez hozzáférése van, s még a blogomat is ismeri. Annak ellenére, hogy miattad indult.

Mondhatnék köszönetet is, hogy elkezdtem írni. Csak még mindig nem tudom pozitívan nézni, hogy ahelyett, hogy melletted lennék egy hidegen villódzó monitor előtt kell ülnöm, s a virtuális világban ordítani fájdalmam.

Ezzel visszakanyarodtunk a blog megnyitásához. s végül kiderült miért is nem boldog ez az egy éves évforduló.

Főleg, hogy pont ma kellett ezt leharcolnunk.

Na most, hogy a könnyeim is elpárologtak... Ideje álomba merülni.
Délután meg postolok, a TH-nak s a Ukiss-nek, hogy teljes legyen a kép, hiszen mind2 szülinapot ünnepel.

Így hű olvasóm, Nyusz, búcsúzom Tőled is.

S amíg nem teszel értem valamit, addig nem vagyok Rád kíváncsi. (ami ebben a formában nem igaz.) Tehát pontosítok, nem fogom hagyni, hogy kizökkents a passzivitásomból. S mivel tudjuk, hogy egyikünk sem tudna már bíznia másikban, így az is világos, hogy nem is kell értem tenni semmit. Te úgy sem engem akarsz. ( vagyis egy kósza gondolatnál hosszabb ideig nem, ezt tapasztalatból tudjuk) Én meg....

Berlin, család, botárny

Gyönyörű napok vannak mögöttem, s valószínűleg nem is fogom tudni leírni. Most neki kezdtem, már megint hajnali négy… egyszerűen nem sikerül visszaállnom a normális életmódra, ha itthon vagyok.
Annyi minden van amit le kéne írnom, de mint látni lehet, nagyon hanyagolom a blogom.
Egy dolog biztos még mindig, s az a Kpop. Időközben rájöttem miért is van rá szükségem. Segít elmenekülni a hétköznapokból, segít eljutni egy helyre, ahol nem kell azzal foglalkoznom, ami körülöttem van. Igen, menekülök. Már nem is tudom mióta. Újabban sokat kattog az agyam. Mindenen. Sok új hatás ért megint. Úgy tudnám leírni az életem, hogy folyamatos menekülés. Már nem tudom, ki vagyok. Nem tudom vajon, ha nem menekülnék, akkor is ilyen lennék? Akkor elvágyódnék? Annyira nem érzem én ezt a világot. S a kpop felszabadít.
Ahogy Berlin is. Akkor jöttem rá ezekre, mikor átléptem a magyar határ, immár hazafelé. Ugyanis egy hétig nem voltam belföldön. Luisaval stopp körútra indultunk. Amit már tél óta tervezgettünk, s én megígértem neki, ha legközelebb megyek németbe, akkor elviszem magammal. A tipikus áldozat, mint tudjuk, én vagyok.
Tehát átértünk a magyar határon… s eszembe jutott, hogy nah, akkor most már elérnek az emberek, fel tudnak hívni, s akkor hirtelen rám szakadt minden bajom. Haza jöttem… Első órákban még pörögtem itthon. Aztán másnap mikor elváltam Luisatól a buszállomáson tudatosult bennem, hogy vége, most már tényleg csak a hétköznapok maradtak, s mindjárt suli. Amit nagyon nem várok. Megint csak azt érzem, hogy még emiatt KELL egy teljes évig még itt lennem… Elviselnem anyám minden hóbortját, hallgatnom apám, ahogy mondja, s csak mondja a sok negatív dolgot anyámról, a kapcsolatukról. Mert nem tud mással beszélni. Nem tud kivel kommunikálni.
Elviselni kishúgom, akihez nincs türelmem. Bár mondjuk haza tértem után, annyira tele voltam pozitív gondolatokkal, s energiával, hogy neki is nagyon örültem, s még kedves is voltam vele!
Ekkor döbbentem rá, hogy felemészt ez az egész, ami itthon folyik.
Erről már rég akartam posztolni, de sosem jutottam el idáig. A blogom elől is már csak menekülök. Ha nem írom le elfelejtem. S ezt a korszakot el akarom felejteni. Csak arra szeretnék emlékezni, hogy megismertem egy kultúrát, ami hatással volt rám, ami segített, mint anno a junkies, avagy épp a TH.
Ha nem változnak a dolgok, akkor minél előbb le kell lépnem innen, ebből az országból. Mert mint már annyit hangoztattam, én nem költözöm, csak másik fővárosba.
Nos , igen. Berlin utcáit járva, sokat gondolkoztam ezen, hol laknék szívesen, melyik környék hasonlít leginkább az én OTTHONOMRA, s sajnos be kellett látnom, hogy jelenlegi városomnál nincs szebb. S bár Berlin szerelem volt első látásra, önmagam nem tudnám most így elő teremteni a lehetőségeket, arra, hogy olyan nívós helyre költözzek, mint ahol most lakom. Nem kell nagy dologra gondolni. Egyszerűen csak imádok a belvárosban lakni, érezni a város lüktetését, egy normális környezetben, s nem valami lelakott panel rengetegben.
Nagyon kis bájos utcák vannak Berlinben. Annyira érzed, hogy Berlinben vagy s nem máshol. Münchenben például nem lehet ezt érezni. Ott minden konszolidált. De „Berlííín”, ahogy évekkel ezelőtt emlegettem…. más. Szabad. S erről eszembe jut az a „fantasztikus” magyar sláger, hogy Bp nyáron sokkal szabadabb.. Akkor mi Berlin?!
Egy folyamatosan pezsgő város. Annyira sajnáltam, hogy nem élvezhettem sokáig. Hamburgból mentem oda, mégis elvarázsolt!
Ódákat tudnék zengeni róla. Hamburg 2010 óta volt álmom, miután eljutottam Berlinbe. Elhatároztam, hogy egyszer megnézem őt is magamnak.
Hát megtettem! Elhatároztam, s ott voltam. Nem mondom, hogy mindenféle külső segítség nélkül, mert akkor nagyot hazudnék, hiszen stoppal mentünk, végig más emberekre voltunk utalva. S annyi fantasztikus emberrel találkoztunk utunk során. Álmomban nem gondoltam volna!
Talán ezért is volt ez a sok pozitív energia. Feltöltött az út, még ha le is fárasztott fizikailag. Hiszen péntek este, annyira fáradt voltam, hogy képtelen voltam kimenni Hamburg éjszakai utcáira. Amit kicsit bánok, de tényleg nem voltam képes…:D Jó volt az a fáradtság, jó volt gép nélkül lenni, bár rendesen hiányzott  a  kpop, de szerencsére út előtt feltöltöttem a memo kártyám a telefonomon a kedvenc számaimmal, így ha valami nem így sikerült, ahogy terveztük, vagy csak ki akartam kapcsolni, akkor ott volt feszültség levezetés képen.
Furcsa volt együtt lenni valakivel, 24 órán keresztül egy teljes hétig. Megterhelő. Nem ismertem ennyire a leányzót, s ugye az utóbbi időben egyedül is voltam, nem kellett senkihez alkalmazkodnom, s elszoktam tőle. Utolsó nap már nagyon nehéz volt. Közben mosoly szünet is volt köztünk. Nem vesztünk össze, csak épp Luisa avolt barátja kavarása miatt, teljesen ideg beteg volt. Nem lehetett hozzászólni. S épp Berlint akartam neki bemutatni, hogy ő is ismerje meg, s egyszerűen annyira ideges volt, hogy kedvem lett volna, megmondani neki, hogy én kikapcsolódni jöttem, nem akarom a savanyú arcát bámulni egésznap, mert akkr mehetek egyedül is. Nehéz a vízöntőkkel, ezt sajnos be kell ismernem. Bár szerintem én eddig sem árultam zsákba macskát. Barátaim, akik közel állnak hozzám tudják ezt. S így, hogy anyám is vízöntő, meg Luisát is sikerül megismernem, észreveszem az olyan viselkedésformákat, amik rám is jellemzőek, s próbálok leszokni róluk. Mert rohadtul idegesít.
Nem akarok olyan lenni, mint anyám. Nem akarom elveszteni az eszem.

Talán igaza van apának. S tényleg azért festettem be a hajam mert keresem önmagam. De amikor ezt mondta nagyon felidegesített vele. Főleg, hogy annyit mondott először, hogy „hánytam már jobbtól is”…. o.0 Mindezt TM előtt. Hát így lejáratni. Mert előttem még ok, de TM valószínűleg nem úgy veszi a dolgokat, mint én. Hát így mit fog gondolni rólunk?
Nagyon megsértett ezzel a beszólásával. S végül bocsánatot kért. Mondtam, hogy ne szóljon ezekutén hozzám, s akkor rájött, hogy elvette a súlykot, s rendesen bocsánatot kért. Majd elkezdte ecsetelni, hogy majd meg fogom látni, hogy a pasiknak jobban bejön a szőke…
Áh! Szóval innen fúj a szél. Persze, hiszen apám is szőkefetishiszta, mint én. Volt kitől örökölnöm. Ha el kell képzelni valakit, akkor az a képzeletemben csak szőke lehet. Automatikusan. Nos, igen ez a modern világ s a globalizmus hatása. A tv, s egyéb médiumoké… A mesék, s a szőke herceg..
Apámmal a kapcsolatom normalizálódott. Annyira, furcsa. Szinte már múltkor megkérdeztem majdnem valamiről, ami engem felkavart, s vele akartam erről beszélni. De nem, még nem ment. Majd talán a napokban. Csak sajnos nem értene meg. Valami kényes dolog foglalkoztat újabban… De előbb apáról:
Csak, hogy értsétek. TM-mel kiskorunk óta barátok vagyunk, ugye, de egyszerűen ráz a hideg ha a hátamhoz, nyakamhoz, esetleg egy beszélgetés során a combomra teszi a kezét, véletlen direkt, stb. Bárki más, akit nem ismerek nyugodtam megteheti. Bárkinek a nyakába ugrok, s megölelem. De TM-től, húgomtól s apámtól nem tudom elviselni. S TM-mel azért elég jó a kapcsolatom. Tehát nem apával van a baj, hogy vele előtte nem volt jó kapcsolatom. Ültünk a kanapén, s mellém ült. S a combomra tette a kezét. Rosszul voltam. Annyira zavart.. Ne, ne érj hozzám!- gondoltam. Kb. mint reggel. Akkor sem lehet velem mit kezdeni.  Ezt látva, elkezdett piszkálni. Bökdösni, csikizni. Azt hittem meghalok…
S annyira nem volt normális érzés… Komolyan, paranoiásnak éreztem magam miatta, de olyan gondolatok jutottak eszembe… Túl kombináltam. Azon kattogtam, hogy ne legyen igazam, s ez tényleg csak egy olyan apa-lánya dolog volt, amire már nem került sor 12-14 éve. Teljesen összetörtem volna, ha beigazolódik a gyanúm… biztos végérvényesen vetnék neki véget…
S ugyanez a helyzet TM apjával is. Erről az esetről meséltem TM-nek is, hogy vajon ő mit gondol. Tényleg csak én parázom túl a dolgot? Véleménye szerint igen. S ő is mesélt dolgokat. Amikor észre vette az apján. hogy nem úgy néz rá, ahogy kéne, de az apja is mindig észrevette magát. Ez ok. De velem szerintem az ő apja sokkal, hogy is mondjam.. közvetlenebb…
Volt idő mikor nem akartam, hozzá lemenni, mert már annyira zavart, hogy mindig hozzám kell érnie az apjának. Vagy épp kiselőadást tart arról mi a helyes. Nah, ő nekem ne tartson erről előadást. Eléggé elborult gondolkozású. Nem tudok vele azonosulni. S ez az állandó bökdösése, tenyérbe mászó modora, az a tipikus román… Nem mertem említeni TM-nek, ezeket.. mert tuti visszamondaná. Vagy nem is tudom. Csak tudom, hogy rosszul esne neki, ha azt gondolnám, hogy az apja kikezdene velem. De néha már tényleg félek tőle.. !

Áttérve családom másik tagjára, a biológiai anyámra. Sajnos másképp nem tudom nevezni... már.
Olyan húzásai voltak, amiktől nem jutok szóhoz.
Hazudik, mint a vízfolyás. Minden szabad percét a szeretőjével tölti. Ha szabadságot kap alig látjuk. A 8 éves gyerekével nem foglalkozik. Hétfőként, mikor haza jön, hetente krumplis tésztát csinál, s ez a heti (!) kaja…
Ez csak az egyik oldala. Annyi mindent tudnék írni róla. Tök értelmetlen s felesleges dolgokat. Hiszen minek rá annyi mindent pazarolni.
Lényeg a lényeg, hogy már semmilyen mértékben nem számíthatunk rá. S kislánya születésnapjára is másik húgom ment el vásárolni, s sütött tortát. Majd apámnak kellett megszervezni annak a szerencsétlen gyereknek a szülinapi zsúrt. S a hab a tortán, hogy a zsúr napján, melyet anyám öccsééknél tartottunk, anyámat úgy kellett felkelteni, hogy ugyan jöjjön már. Reggel 11-től, este 21 óráig, a kert különböző távoli pontjain ült, s nem szólt senkihez!! Elment vendégségbe, a lánya szülinapját ünnepelni, még neki tettek szívességet, s nem volt képes moderálni magát. Úgy lejáratott minket. Nah ettől a naptól kezdve nekem nem anya, csak „Tudodki”. Hiszen milyen jelzőt használjak rá?!
Annyira szégyelltem magam.. Majd 21órakor, felpattant, hogy ő megy, felkapott 2 csülökkel töltött bucit, köszönt a házigazdáktól, s elment. Jött érte a szeretője..
Nem erre nem találok szavakat.
Legújabb húzása, sok többi mellett, de ez már feltette az i-re a pontot:
csütörtökön kicsípte magát, s a kishúgom, elmentek állítólagos húga születésnapjára. Ma a fb-on keresztül értesültünk róla, hogy a húga a házassági évfordulójára volt hivatalos, ami keretein belül újra összeházasodtak. Ok. Érthetetlen okokból minket nem hívtak meg… Ok. De a gerinctelenség az egészben, hogy ott volt mamánk is, amiről szó sem esett eddig. S anyám a szeretőjével vett részt az egészen, a gyerek mellett… együtt vitték el moziba.. együtt buliztak az újboli házasságkötés után. S mindezt a kishúgunk nem mondhatja el. Szerencsétlen… hogy lehet ilyen helyzetbe hozni. S nagyon be lett tanítva. Pontosabban lefizetve, mert hiába kérdeztük egy egy beszélgetés alkalmával, hogy ugyan mégis mikor, hol, mit csináltatok, mondta a betanult szöveget. Szülinap, 5 en voltak, táncoltak, s voltak moziba, természetesen csak anyával.
A durva, hogy az elmúlt 2 napban kétszer kellett figyelmeztetni a gyereket, hogy szálljon vissza a földre. Már nem használja a kérem szót, „akarom, csináld ezt, csináld azt, vegyél ezt, azt” a divat nála most. Egyszerűen már most látja, hogy amit kiejt a száján azt megkapja… o.0

Rendesen elkezdődött a licitálás a kislány "kegyeiért"...

Annyi válság tanácskozáson vagyunk már túl. Amikor húgom itthon van, akkor folyamatosan megoldást keresünk a kialakult s élhetetlen helyzetre. Hiszen engem felőröl. Haza jön anyám, s én már kész vagyok. Tiszta ideg vagyok. S hiába, ez tudat alatt jön s tör rám. Menekülök akkor le TM-hez, ki a szabadba. Főleg akkor amikor a szobámba ül be.
A szülinapi zsúron addig jutottam, hogy bár apám nem ütheti meg, én meg fogom tenni, ha felhúz.
Mai lelepleződés után pedig, fogtam a talált képet s megosztottam az üzenő falár egy jó pár sor kommenttel. Elég durvára sikerült. Így élből blockoltam az érintett személyeket, akik láthatják s akik írhatnak nekem. Nem tudom kommenteket látni fogom e. De megmondtam húgomnak, hogy nekem nincs szükségem még erre is, hogy ilyen üzeneteket fogadjak. Próbálok távol állni minden dologtól ami lehúz. Nem akarok ilyen felesleges emberekre időt pazarolni. Tulajdonképpen ez a kép megosztás is egy ilyen last farewell volt.

Viszont felmerült egy érdekes elmélet. Mi van ha anyám mellében talált csomók talán még sem olyan ártatlanok, mint az első leletből kiderült. Ha ez az utolsó nyara s élvezni akarja? Szörnyű lenne, ha ez lenne az utolsó szavam hozzá. De, könyörgöm... nem ez a módja. S a naiv énem még azzal is kampányol a régi anyai szeretet mellett, hogy inkább ellök minket, mint hogy szembesülnünk kelljen azzal, hogy meg fog halni.
Kegyetlen egy dolog. Folyamatosan emlékeztetem magam, hogy ne ítélkezzek, hallgassam meg a másik felet is. Eddig vártam. Tovább nem várok rá, hogy ugyan mikor lesz kedve leülni s beavatni a döntésébe.
Azt hiszem az elmúlt 3 hónap elég volt. S olyan dolgokat engedtünk meg neki, amelyért más már rég kib@szta volna.
Remélem nem ez a variáció lesz. De, ha tényleg ez lenne a szándéka, becsületére váljon, hogy rendesen csinálja. Kiölt belőlem mindent, szinte.
Mondjuk, ha meg tudnám, hogy nincs sok hátra, én sem szeretném, ha mindenki úgy nézne rám, mintha rám lenne írva, hogy már csak 3 hónapom van hátra... Úristen... ebbe most nagyon belelovaltam magam..
S ez magyarázatot adna mindenre. Már figyelmeztetést is kapott a munkahelyén, mert váltás előtt lelépett.. mert randija volt.
Legutóbbi botránya: épp a pasihoz indult, levonatozott hozzá, de a pasi nem ment el a talira, mert apám miatt, a felesége baráti vacsorát iktatott be a randi időpontjára. Anyám vett egy üveg alkoholt, likőrt, egymaga megitta, s teljesen részegen fetrengett valahol egy vonatállomáson. Többször hányt, hívtuk, kikapcsolta a telefonját, nem lehetett elérni, nem tudtuk hol van. Reggel is rendesen hányt még, mikor vonatozott haza.
Újabban sokat iszik...
Apja végül is alkoholista volt...
S ilyen családdal a háttérben reménykedjek én normális életben. Ezért kell lelépnem ebből a szörnyű országból. Vár rám Seoul! :)

Hamburg Pride 5.08.2012