2 szoba 2 érzés

Bajban vagyok. Ugyanis az oldalt Alienek is szokták látogatni, s nos.. amit most leírni szándékozok, az koránt sem vet majd rám jó fényt, s nem csak közöttük, valószínűleg a társadalom sem osztja majd a nézetem.
Történt ugyanis, hogy az éves Alien partynkat, melyet rendszerint aug. 15-e környékén tartunk, hiszen, akkor jött ki először az első TH video klip, idén egyéb elfoglaltságok miatt lemondani kényszerültek a szervezők. Így egyik Alien felajánlotta, hogy egy rögtönzött albérleti pizsi partyval várna minket, s közös dvd-zés pletyka egész este. Tudjátok, olyan kislányos parti, ahol nem volt 18 év alatt az életkor. Vagyis hét ember közül mégis csak akadt valaki. Ha jól emlékszem 16 éves a leányzó.
Az a legnagyobb bajom, hogy nem tudok nem elfogultan beszélni írni.

De térjünk a lényegre. Ha jól emlékszem említettem, hogy voltam egy ázsiai partyn, Lanával, aki szintén TH-s volt pár éve. De mára már teljesen kilépett ebből a körből, s már csak Korea érdekli. Nos az  barátnője szintén KPop-os, s ez a lány költözött össze egy albérletbe a házigazdánkkal. Tehát két hete a szobatársnővel mentem partizni, most meg a lakótárs Alien leányzóhoz voltam hivatalos. A címet már tudtam, hiszen 2 hete is átmehettem volna, csak épp a szombat nem úgy sikerült, ahogy terveztem, így az akkori alapozásról lemaradtam. De most megismertem a lakást, amiről már annyit hallottam.:)
2 szoba, plusz egy kis konyha, s fürdő. Plusz egy erkély, amiről nagyszerű kilátás nyílna, ha épp jó környéken lenne a panel, hiszen a 11. emeletről a fél várost látni lehetne.
2 szoba, 2 lány, 2 világ s én! Az egyik szoba a TH-nak szentelve, mindenhol Bill poszter, könyvek, az összes dvd, napár, újságok, cd-k. Minden amit a marketing piacra tudott dobni, s minden ami egy fan álma.
A másik szoba hasonló, csak épp Miyavi koncert jegy, kpop idolokról rajzok, bulikról karszalagok, talizmánok, AOUM jele a szoba közepén.
Hihetetlen volt, hogy a 2 világom egy lakában összpontosul. Nem is tudtam hova nézzek. Bár a TH-ból aznap estére bőségesen elég volt.
Míg ők a milánói koncert dvd-re élveztek, addig én inkább a konyhában tevékenykedtem, s próbáltam segíteni a krumplisütésben. Nekem nem volt különösebb élvezet a dvd, hiszen 2x is láttam azt az előadást, 2x éltem át, sőt azon a dvd felvételen OTT voltam MILÁNÓban. Kistoppoltam. Miért? Mert a bécsi koncert nem volt elég. Azt mondtam ezt, nekem még egyszer látnom kell. S elhatároztam magam, s ott voltam. Nem volt aggodalom. Mentem s jöttem.
Mai napig alig hiszem el, pedig már több mint 10 000 kilométeren vagyok túl csak stoppal!
Tulajdonképpen, sokkal jobban érdekelt a kpop, mint Billék. Mikor megjegyeztem, hogy nekem pl, a Schrei  klip nem is tetszik, akkor majdnem megöltek a szemükkel, így tudtam, hogy hova kerültem... s több ilyen nem hagyta el a számat. Az átlag életkor 20 év volt, ez még sem látszott meg.
Szeretem Billéket, csak ez az amerikai hülyeségük nem tetszik. Elrugaszkodtak tőlünk. Nagyon. Nem érzem már magam mellett őket. Nincs még új lemez így távolinak érzem már őket. Hiába a napi post a BTK App-ban.
A lényeg, hogy úgy éreztem, most GD sokkal többet ad, mint ők. S ez csak a promónak köszönhető tudom. Ettől függetlenül ugyanúgy várom az új lemezt, mint bármelyik másik Alien, csak lenne már itt! Megöl a kíváncsiság, hogy mit hoztak össze, mi az új irány, min ültek eddig, mivel dobbantanak.
Egész éjjel ment a rajongás mindenféle hülyeségen. De én nem éreztem felszabadultan magam. Valahol kivül állónak éreztem magam. Főleg, hogy elkotyogtam, hogy Luisával indulunk kedden Németországba. Luisa jóban volt 3 lánnyal, de végül offolták, ismeretlen okok miatt, s nélküle mentek ki Berlinbe. S olyan fölényesen kérdezték meg, hogy na mégis mi van vele, hogy a kedvem is elment mindentől. Az irigység áthatotta a kérdést. Pedig nem tudom mire irigykednek... arra, hogy az autópályán alszunk, ha úgy adódik, vagy órákat várunk a következő autónkra, aki felvesz minket?
Nem nehéz eljutni Berlinbe, csak költséges, mi ezt a módját választottuk, csak azért, hogy ott lehessünk.
Kell hozzá egy életérzés, anélkül nem megy. De elhatároztuk, s eljutottunk Hamburgba is.
Tehát úgy éreztem, nem őszinte a mosolyuk, olyan "magyar" volt....
A másik dolog, amiért kellemetlenül éreztem magam, az a legfiatalabb miatt volt. Ő ugyanis tolószékes.
Aki olvas, tudja, mert talán már írtam, hogy én félek minden féle testi elváltozástól, torzulástól. De nagyra becsültem, hogy ketten elmentek ezért a lányért, s elhozták, hogy ne maradjon ki semmiből, ami TH.
Csak épp megérteni nem tudom. Félek tőlük, mert én nem lennék képes ilyen életre.
Nem tudnám elviselni, hogy tinédzser létemre, mint egy 2 éves öltöztessenek pizsamára. Elhelyezzenek az ágyon, hogy aztán mozdulatlanul átaludjam az éjszakát. Fogalmam sincs milyen beteg. Az ember ilyenkor mindig olyan kényelmetlenül érzi magát, én zavarban vagyok, nem tudok normálisan viselkedni.
Szörnyen érzem magam, sajnálom, s nem értem. Próbálom megérteni, mindig elragadnak a gondolataim, s a jelenlétük lehangol. Lehangol a tehetetlenségük. Időnként a "deformáltságuk". Ha pedig még értelmi fogyatékos is, akkor meg attól tartok, hogy bekattan, s rám támad. Én meg nem tudom magam megvédeni, mert nem üthetem meg. Legalábbis az etika ezt követelné.
Hiába a sok nevetés, baromkodás, egyre inkább éreztem, hogy nem vagyok jól. S nem csak lelkileg, fizikailag sem voltam a toppon. A torkom egyre jobban fájt. Egyre álmosabb voltam, s gyengébb, s bár indultam volna, haza nem vittem magammal jegyet, sétálni meg nem akartam. Így jutott nekem egy fél ágy. S végig nézhettem, hogy öltöztetik át. Majd fekszenek be mellé, hogy vele aludjanak, mert mindenkinek csak egy fél ágy jutott, vagy a föld 2 hálózsákkal.
S akkor jött az álom. Mit ad az agyam, megpróbáltam feldolgozni a történteket. Álmomban egy balesetből ébredtem fel... s képtelen voltam lábra állni... Ráadásul együtt voltam Nyusszal, aki szintén tolószékhez volt kötve, de már évek óta, s én mégis vele voltam, mert szerettem, vigyáztam rá, s ápoltam.
Rettenetes félelem kerített magába, s csak sírtam, hiába a vigasztaló szavak, hiába  a barátok biztatása.
Ott volt tánctársam, s TM is, s csak próbálták jobb fényben feltüntetni  a dolgot. Nyusz is mondta, hogy ez nem nagy gond, lehet így élni, nézzem meg. S akkor legszívesebben a fejéhez vágtam volna, hogy igen lehet így élni, segítséggel, hisz eddig is én ápoltam, s most ketten maradtunk. Nem lesz lakásunk, nem tudunk így élni, nem lesznek gyerekeink, csak mi ketten nyomorékok. Még a szex sem fog menni.
S csak üvöltöttem s zokogtam. Így ébredtem... s mikor felnéztem nem változott semmi, a lány továbbra is ott volt....

Már annyiszor eszembe jutott ez, hogy írni kéne egy végrendeletet, ha valami ilyesmi történne, inkább ne ébresszenek fel, csak hagyjanak csendesen elmenni, mert mindenkinek jobb lesz. Hiszen valószínűleg még arra sem lenne erőm, hogy magam vessek ennek véget.
Nem akarnék fél életet élni, megcsonkítva. A látás, hallás elvesztése még csak csak feldolgozható számomra. De a végtagoké...
Osztálytársam barátja meglepő dolgot mondott egyszer. A Taigetoszról volt szó, s az értelmi fogyatékosokról. Annyit mondott, hogy igazságtalan lenne nekünk ítélkezni az ő élethez való joguk felett, hiszen nekik az a teljes élet, amit mi nem érthetünk.
Annyira szeretném megérteni a Természetet, az evolúciót. Mit miért, s hogyan. Mettől meddig képes elmenni, s nyújtani a határokat.
Miért születhetnek meg, s mi céljuk itt a világon. A társadalom miért tart el minden beteget.
S ami legfontosabb miért nem veszi észre senki, hogy túl sokan vagyunk a Földön. Amelyik faj elszaporodik, az általában csúnya véget ér. Túl sok betegségre lenne gyógyszerünk? Küldetésünk benépesíteni az Univerzumot, csak még nem vagyunk készek rá?
S amúgy is? Mi ez az állandó körforgás? Miért változik minden. Miért halunk egyáltalán. MIÉRT VAGYUNK ITT?
*Ha nem egy tibeti templomban fogok kikötni, némasági fogadalom áldása alatt, az kész csoda lesz.. :D

Szeretném hinni, hogy többre vagyunk hivatottak, de sajnos most cserben hagyott az internet, s nem erősítette meg ezt a meglátásom. Jelenleg csak azt látom, hogy túl értékeljük emberi életünket, s mindennél feljebb helyezzük.
Holott még csak most léptünk ki az állatok közül. Már ha kiléptünk. Hiszen még mindig nem vetkőztük le ösztöneinket.

Visszatérve a pizsi partyra: reggel lázasan keltem. Alig bírtam haza vánszorogni.
Ahogy beléptem az ajtón már hívott is Luisa, hogy mikor jönne. Mondtam neki, hogy ma ne jöjjön, mert holnap én így nem fogok tudni elindulni.
Próbált még meggyőzni FB-on, hogy nem fogja elkapni, nem lesz baja, csak hagy jöjjön. De szerencsére képes voltam nemet mondani. Piros pont nekem. Kerek perec megmondtam, hogy nem.
Sajnos még nagyon sokat kell e téren fejlődnöm! Nagyon sokat!
Gondoltam, hogy azt hiszi, csak kamuzok, de nem tudtam mit csinálni. 7 tanúm volt, hogy lázas vagyok, plusz az itthoniak. Ő is türelmetlen lett, de azért volt annyi eszem, hogy betegen nem indulok neki egy ilyen kiszámíthatatlan útnak.