"- A fiúk mindig összetörik a lányok szívét."

Telefonnal készült képek a hétvégémről.
Jázmin tea, a borzalmas szombathoz, de sajnos túl korán fogyasztottam el, mert a borzalmas éjszaka alatt kellett volna. Bár akkor tuti nem hajtom álomra a fejem. Ami viszont most még fontosabb volt. Így is alig bírtam elaludni.
Végleg összetörtem, újból. Megint a telefonhívás miatt. Most nem részletezném, legyen elég annyi, hogy az ominózus egy órás telefon hívás után, újabb egy órás telefon hívás következett, immár húgommal, hogy valami életet beszéljen belém. Végül úgy- ahogy sikerült, de csak annyira, hogy ne fulladjak bele a könnyeimbe, ha bele aludnék..
Olyan fél egykor jutottunk el oda, hogy most már meg kéne nézni mi van a kisebbikkel, mert ő rá, épp én vigyáztam. Tulajdonképpen inkább ő rám, amilyen állapotban én voltam. Átölelt, papírzsepit nyújtott, s próbált vigasztalni.
Olyan állapotban lehettem, mint a hawaii törperózsa magoktól, csak a boldog pillanatok nélkül.
Igen, ez egy külön story. S borzalmas. Meghallom, ezt a nevet, s rosszul vagyok, el fog a félelem. Iszonyatos kínzó eszköz válhat belőle. Tavaly haza érkezésem után mutatták meg nekem ezt a legális, bár LSA-t tartalmazó magot. Melyből kettőt vettem be, vagy hármat. ( már nem emlékszem)- félelem nélkül. TM is bevette a kettőt, de már eleve pánikolva, s a barátnője is. A szer fordítva ütött vissza. A leggyengébb dőlt ki legelőször. Hányt. Bár mai napig nem tudjuk, hogy a szerpentinen való kanyargástól, s állandó telefon fölé görnyedéstől, mert sms-t írt.
Lényeg, hogy eleinte jól indult, TM nem hányt, csak a hasa fájt. Jól éreztük magunkat. Jó volt a zene, félelem érzet is lejjebb hagyott, de volt egy megbízható, józan, tiszta sofőrünk. Így nem volt para... eleinte...
Haza felé indultunk, száj szárazság, fényjátékok, s tiszta pillanatok váltották egymást. S belül, a görcsösen kapaszkodó érzés, a lelki ismeret, segítség kell nekünk. De a "sofőrünk" józan, majd segít. S nem tudtam kimondani. Minden érzékeltem a külvilágból. Pontosan tudtam TM mit gondol, mit lát, mit fog csinálni. Még sem tudtam megértetni magam. Be volt zárva az elmém, mely helyét, néha egy őrült vette át, aki menni-beszélni akar. TM reszketett a félelemtől időnként. Zokogott, s egy tiszta pillanatában haza rohant, s a kutyáját szorongatva aludt el.
Rám hajnali kettőig vigyázott a "sofőrünk", mire úgy ítélte, hazaengedhet. S még  akkor is hajnali hatig kattogott az agyam. Folyamatosan GONDOLKODNOM KELLETT. Majd jött a legrosszabb. A pánik, miszerint sosem jövök le a szerről.. megbénulok, mert mozogni is alig tudtam, s így kell bénán leélnem az életem. Bár tudtam, ha anyám rám találna a fürdőszoba padlón, vagy az ágyamba, nem tudnám vele normálisan megértetni, hogy hánytasson meg, vagy valami. S jól vagyok, csak még sem... A pánik volt a legrosszabb. Már világos volt, s még mindig az ágyamba feküdtem zsibbadt végtagokkal, mozgásra képtelenül, mire el tudtam aludni. Szörnyű ezt felidézni. Most újra olvastam a neten pár élménybeszámolót, s egy év távlatából is ráz a hideg, rosszul vagyok, s a világ összes kincséjért sem venném be újra. Nem. Rettegek tőle.
S ebben a pánikban éreztem magam tegnap este. Ebben a reménytelenségben, összetörve, remegve, rázott a hideg, s folyt a hátamon a víz. Zsibbadt végtagokkal a földön ülve. Nem is ismertem magamra.
Ezt szerencsére nem látta kishúgom, aki mindössze 7 éves. De pontosan tudta, miért a nagy keserűség, s pánik. Ugyanis csak meg kellett neki magyaráznom, hogy minden "rendben."
Odaültem mellé, ő átölelt. Megkérdeztem, tudja e, mi a baj. Igennek felelt. Megkértem mondja el.
"- A fiúk mindig összetörik a lányok szívét." - Úristen. Nem álltam meg könnyek nélkül, de ezek legalább boldogabb könnyek voltak, s nem a kétségbeesésé.
"- Nagyon szeretlek."- folytatta...
Beszélgettünk még egy kicsit s ágyba került.
Én is, nagy nehezen, olyan  4 óra tájban. Rádióra aludtam el, s valami iszonyatos álmom volt.  De már csak reggel. Az ébresztés utolsó perceiben.
Ugyanis 7:40 re volt beállítva az ébresztő rádió, s 9-30 kor még mindig szólt. Akkor riadtam fel a telefonom rezgésére, itt voltak értem. TM, s a "sofőrünk". Láblógatás a vízbe volt a program. Én meg jól elaludtam, de 6(!) perc alatt fogat mostam, megittam a maradék mogyorós tejszínes aromás tejem, amit este csináltam, felöltöztem, s elkészültem. A fürdőruha otthon maradt, pedig minden ilyen kocsizásra vinni kell, ha tél van, akkor is.

Az álmom: terhes voltam, hármasikreket vártam. S meg is szültem, de csak a császármetszésnél derült ki, hogy hárman vannak. Neveket nem tudtam választani, ez fontos, mert álmomban sokat foglalatoskodtam ezzel, hogy mi lehet a tökéletes név. Szerettem volna, három ugyanolyan kezdőbetűjűt. De a Hedvigre semmi sem passzolt, mert a Hugó, Herold borzalmas. A Hedvig sem tartozik a kedvenceim közé, sőt. Csak álmomban egyáltalán nem akartam hétköznapi nevet adni, pl Péter, Csaba, Dávid. Nah, igen, fiúk voltak. Ezt csak a nevekből tudom. Anyu babázgatott. Én nem akartam velük törődni, mert nem hiányoztak, kicsiny lakásunkba, úgy hogy még az apjuk (Nyusz) is elhagyott. Valamiért nem tudtuk elvetetni, talán későn vettük észre. Még egy fontos momentum volt. A szoptatás. Csak-csak hozzájuk lopóztam, altattam őket. (időközben a harmadik gyerek eltűnt.) De szoptatni nem akartam, még is megtettem, mert úgy hallottam, akkor begyullad a mellem, viszont nem akartam, hogy szétszedjék a mellem. Volt valami előtejes dolog is, amit ki kellett nyomni. Jesszus. EZ durva rész volt. Aztán a kis fekete hajúakat (!) megetettem, s aludtak tovább. Én meg leterveztem, hogy rendbe hozom magam, a testem, s Rubint Rékás lendülettel vetettem magam a munkába. Az egyik moziba kerültünk, míg meg akartam kérdezni anyám, vajon mennyi idő után kezdhetek futni, a császármetszés után. Neki álltunk kitakarítani a mozit, én meg rászóltam a zugdohányosokra. S itt kezdett el rezegni a telefonom. Annyira az álom hatása alatt voltam, még most is emlékszem rá! Majdnem minden mozzanatra. Apámat is hiányoltam, ő miért nincs mellettem, ha már a gyerekek apja nincs. Apám épp a Ford Galaxynkat vitte vissza Németországba. Itt apám hirtelen a hostfamilym családfőjévé változott.

"Terhesség: Szerencsés és kedvező álomszimbólum. Sok tervünk és vágyunk van, amelyeket képesek vagyunk elérni, újat teremteni. Változást jelenthet két életszakasz között. Nők esetében elégedettséget jelent, férfiak esetén kedvező alkotóerőt jelent."

Nah, akkor ezért emlékszem még mindig rá.
Visszatérve a vasárnaphoz, s elszakadva az álomtól, a "sofőrünk" elvitt minket egy hamburgereshez, megebédeltünk, s negyed kettőkor tett ki minket a ház elé. Furcsa volt. Mi egész napos programra számítottunk. Egy ideig röhögtünk ezen a lépcsőházban, majd bementem TM-hez mert úgy éreztem megfulladok, ha haza kell mennem. S elterveztünk a napunk többi részét.
Kutyát sétáltattunk, s délután kerékpárra pattantunk. Nagy terveink vannak nyára. Kíváncsian várom mi lesz belőle. Végül is ma letekertünk negyven kilométert. A fenekem is kevésbé fáj, bár holnap biztos lesz izomlázam.
Volt időm ma beszélgetni TM-mel, s elmondtam neki, amit már 2 hete halogatok, miszerint, újból ott tartunk, mint tavaly hazaérkezésem után, s ketten maradtunk. Csodálkozott, hogy eddig elbírtam titkolni, de nem volt nehéz, nem beszéltünk. Pénteken is csak "véletlen" hívott fel.
Megyek elrakom magam holnapra.

Mindig a péntek

Nem tudom, miért ilyen nehezek ezek a péntekek... Mintha hét végére elfogyna minden erőfeszítés...
Vagy csak tudat alatt tisztában vagyok vele, hogy ez már a harmadik Nélküled töltött hétvégém lesz, s ez kiborító.
De lehet, hogy csak az Éden Hotel 2 ment az agyamra, s emiatt vannak megint furcsa gondolataim.
Mindenesetre, elfogyott az a kis menedék, melyet hétfőn adtál egy telefon hívással, s megint zuhanok, a mélybe. S ebből már elegem van. Jobb lenne végre csodaországban ébredni , mint Alíz, még ha ez egy örökké tartó álom is lenne.
Nem tudom mit tehettem előző életemben, de jó lenne ha ez a mostani itt fejeződne be, hogy újra kezdhessem a rémálmot, annyi előnnyel, hogy erre nem emlékeznék. Aztán ki tudja, lehet előző életemben is ezt a hibát követtem el, s most azért szenvedek az emlékkel, s ezért ragadok a múltban... Úh, ez így  még ijesztőbb, hogy sosem tudok  kikerülni a  hibáim alól...ez a gyomorgörcs s hányinger...
inkább jöjjenek értem az idegenek.

Kimaradt képek

Először is egy jó reggelt kép nekem:
 

vagy inkább kettő

















Ezeket fb-on postolták az Alienek. S elég szép munka mindkettő, így tiszteletem jeléül jelentetem meg itt is.

S pár kép, melyeket én készítettem.

Most látom, hogy az összes képen párosával vannak a szereplők... A tudatalatti..


(ui.: most néztem, hogy ezt pontosan 12:34:00kor postoltam. abszolút szerencse.. mint általános iskolában.:) de lüke vagyok..
biztos a túl sok alvás. ugyanis megint 11 órát aludtam. Szörnyű. Mintha reggel nem is élnék. )

A nap híre

Külön bejegyzést szenteltem egy tegnapi fél fülessel hallott hírnek, miszerint 250 ezer éves aluminium tömböt találtak Erdélyben. (épp dolgoztam, így alig hallottam valamit, de ma "leinformáltam")

Itt a link: http://hvg.hu/Tudomany/20120424_aluminium_osi_ufo
de bemásolom ide is:


"Bécs, 2012. április 24., kedd (MTI) – Negyedmillió évesnek találtak tudósok egy alumíniumtömböt, amely egy romániai kőbányából került felszínre még 1973-ban.

 A 90 százalékban alumíniumból álló fémdarabot lausanne-i kutatók vizsgálták, és arra jutottak, hogy 250 ezer esztendős, márpedig az emberiség csak 1825 óta készít alumíniumot. Ez azt is jelenti, hogy nagyjából a neandervölgyi emberrel egyidős ez a furcsa darab.
Gheorghe Coha román ufókutató szerint a fémtömb a Földön kívülről származhat, egy nagyon régi azonosítatlan repülő tárgy darabja lehet.
“Ha ez az anyag nem készülhetett a Földön, akkor logikailag az univerzum más tájáról kellett jönnie” – idézte Cohát az austriantimes.at című osztrák hírhonlap."

Stílszerűen illeszkedik, a múlt heti gondolataimhoz. De az UFO-s történetekre, amúgy is midnig felkapom a fejem, már kis korom óta.
A legszebb, hogy már 4 áves koromban megismerkedtem a dinókkal, s szívesebben játszottam velük, mint bármi mással. A földönkívüliekben sem volt nehéz hinnem. Most úgy tartom, hogy nem lehetünk egyedül.

Juj, most találtam egy tök jó blogot. Csak az a baj, ha most elkezdem olvasni, tuti nem alszom este... a félelemtől..:)

Rejtélyek szigete

Városban

Tegnap nem írtam. Bár nem is volt miről. Újabb nap otthon, majd munka.
Későn értem haza, anyám a gépnél ült. Ami fontos volt megnéztem a telefonomon, s indultam aludni. Ennek ellenére ma megint csak nem tudtam  kimászni az ágyból. Akárcsak tegnap. Tegnap ráadásul még fúrtak, faragtak s meg merem kockáztatni, hogy véstek is... felettünk. Lakásfelújítás egy hétbe tömörítve... Mégis aludtam 12ig.
Ma valamivel előbb összeszedtem magam. Olyan 10 körül másztam le az ágyamból. Reggeliztem, utána öltöztem, s indulásra készen leültem képet szerkesztgetni.
Nem emlékszem postoltam- e, a bácsit, akit sikerült lefotóznom az utcán. Névjegy kártyát kaptam tőle, hogy egy példányt egy fél levelező lapnyi méretben juttassak el hozzá. Mint kiderült, jazz dobos, fényképész mester, fotográfus, festő. ... No comment. :)
Nah, összeszedtem magam, s ha már úgy sem mentem be a suliba legalább elintéztem ezt azt. Senki nem volt hajlandó megvenni fotóórára a fekete-fehér filmet, így elmentem én. Előtte kinyomtattattam a képet, színesben, s ff-ben, levágattam, még borítékot is kaptam, s megvettem a filmet. Ezután neki álltam megkeresni az utcát. Amelyről tudtam, nagyjából merre van, de még sem... :D A kerülte meg volt. Csak az utca nem akart elő kerülni. Végül egy lány adta meg a helyes irányt.
Nem volt valami jól sikerült kép, főleg, hogy a fénymásolóban a srác valahogy levarázsolta, az egész alakos bácsi lábfejét a képről.. Ettől frászt szoktam kapni... :S Mindegy.

Megtaláltam a bácsi lakóházát... S láss csodát, a kapu nyitva volt, mert októbertől 2012 tavaszáig húzódott a függőfolyosó felújítása... Lehetne nagyobb szerencsém? :) Nagyban ülök a lépcsőn, s írom a mellékelt levelet, emberek jártak keltek mellettem, mikor is megérkezett a célszemély. Aki bár nem ismert fel, mégis nagyon nézett, s én reflexből mosolyogtam, majd úgy döntöttem, mivel nem ismer fel, inkább én sem. De már lebuktam. Kedvesen megkérdezte, ugyan mégis mit csinálok ott. Mondtam, neki, hogy elhoztam a képet, amit ígéretem. Nem emlékezett, mikor s hol készült. De végül megörült neki, hogy megtarthatja.. Épp ebédért ugrott ki, s jött haza felé, mint elmesélte.
A véletlenek. Végül, nem kapta meg a levelet. S nem is magyarázkodtam. Összeszedtem magam, s rolleroztam tovább.
Beugrottam még pár apróságért, a "malomba", majd egy szupermarketbe, s csak a legfontosabbakat nem tudtam megvenni. Sebaj. Majd holnap.Viszont beszereztem egy olyan igazi-igazi vörös v. piros körömlakkot, meg a kötelező feketét. :) Meg pár smink eszközt (ecsetet, szivacsot).
Haza érve kifújtam magam, s indultam fotóra. A közeli füves részre mentünk ki fotózgatni. Ember- tér- forma. Analóg géppel kép párokat kellett tervezni. Roppant nehéz feladat! Először éreztem, hogy nincs szemem... :S
Ma nem használtam tömeg közlekedést! Oh yeah:)

Olyan, de olyan álmom volt.. :) Este úgy aludtam el, hogy Nyuszóval akarok álmodni. S sikerült. Szerintem végig vele álmodtam, azért voltam, annyira fáradt..:)
De a reggeli... nem tudom, honnan szültem ezt. Vagy miféle elfojtott perverzitásom bukkant elő.. Tehát Nuysszal voltam. S úgy alakult, hogy a legjobb barátja is szerepelt az álmomban. Párbeszédre nem emlékszem. Barátjáról annyit kell tudni, hogy néha idegesítő, néha lenyűgöző. Álmomban az utóbbi volt, ha nem is teljes személyében, mert mintha több emberből gyúrták volna össze az arcát. mint amikor a fény játszik az arcvonalakkal, úgy kell elképzelni, s nem valami torz maszknak. Tehát kapcsolatban voltam Nyusszal, s úgy alakult, h a barátjával is. Olyan volt, mint egy kis házi kedvenc. Nem volt féltékeny, viszont annál hűségesebb. S Nyuszt sem zavarta... egyértelműen ő volt a domináns az álmomban. Nem tudom miért töltött el furcsa érzéssel. Megmagyarázhatatlanul különös álom volt. Semmi extra nem történt benne. Talán csak az érzés, s hogy ketten is feltétel nélkül szeretnek. Nem tudom. Egész délelőtt ez járt a fejemben. :) Nem elég kedvesem hiánya, már másfajta hiánnyal is meg kell küzdenem..

Holtpont előtt

Hiába feküdtem be az ágyamba időben, még sem tudtam elaludni. Annyi gondolat ösztökélt cselekvésre, s annyit hessegettem el, kifogásokkal, s egyéb elméletekkel, hogy majdnem egy óráig, csak feküdtem, s felváltva könnyeztem, s éreztem a tettre készséget, de minden hiába. Maradtam a fenekemen. Vagy a hátamon.
Ennek az éjszakai feszült "eszmecserének", végül elkeseredett álom lett a vége. Álmomban Nyuszhoz mentem, s épp a legalkalmatlanabb időpontban. Nem csak számomra, a másik nőnemű egyednek is, ugyanis keserű véget ért. Nem az  álmom... hanem ő. S mi kovácsolja össze az embereket? A csapatmunka. Megpróbáltuk elásni, véletlen, bár szörnyű tettem bizonyítékát. Csakhogy, sehogy sem tudtuk nyomtalanul eltüntetni. ( a túl sok helyszínelők sorozat... :) ) Lényegében ennyi volt az álmom.

Hétfő: új hét, de közel sem új érzések. Minden maradt a múltheti. Megint egyedül maradtam otthon, bár ma, szörnyű álmom ellenére, kialudtan, s frissen ébredtem, s volt 2 órám felkészülni az iskolára. S sikerült! Bementem!
De minek? Festő tanár lelépett, egy óra ugrott máris, mert felkapta a vizet, hogy nem hoztunk alapanyagot a kollázs technikához. Csináltam egy borzalmas pasztell képet. Tényleg borzalmas. A tanárnő sem tudott hozzászólni, mert sem a színvilág nem ment át neki, s így nem tudott tanácsot adni, mit kéne v nem kéne vele csinálni. Hiszen "késznek" tűnt, de mégis olyan siralmasan szörnyű volt. Komolyan, a Mandulakockához tudnám hasonlítani. Erős volt, s nagy, színes, s "hatásos", mégis olyan gej, s száraz, silány.( A tanárnő az eddigi összes munkákat beszedte... csak nem tőlem. Én nem adtam neki oda. Az enyémet, csak ne tárolgassa. Majd még kitalálom mi lesz a legmegfelelőbb.)
Más: megérkezve, felmérve a létszámot, megakadt valakin a szemem. Pontosabban, pont, hogy nem akadt meg, mert elkönyveltem, hogy osztálytársnőm, valami másik osztálybeli ismerőse. De mivel különösebben, nem volt sem érdekes, sem szép, nem foglalkoztam vele. 5 percig.
Mert addig lefoglalt, az állandó nudista modellünk, aki a terem másik végében feküdt. S ilyenkor mindig előjön az érzés, miért csinálja? Nem igaz, hogy nem érzi magát furcsán. S mindig pörögnek a kérdések a fejemben. S ... ott akkor! A sokk...  MOSOLYGÓS SRÁC... ő volt az! levágatta  a hosszú barna haját. Kész teljesen sokkolt. Rá sem néztem egész végig. Mert szörnyűűű volt. Hátulról mint egy elcseszett kommunista rövid női frizura. Wáááh... (többiek szerint, csak elaludta)
Persze, mit ad a Sors, óra végén nagyban magyaráz nekem a tanárnő, mire oda jön. S kiderült, hogy nem a tanárnőre várt, hanem rám... o.O Hajlakk kellett volna neki. Nah, nem azért mert meghallotta, a kiakadásom, hanem, hogy fixálja a képét. De a hatalmas flakon, én az utolsókat rúgtam, vagyis fújta. Így kidobtam. Kapott tőlem egy papír... neeeeem, nem papírzacskót. :) Szimplán újság papírt. Amúgy eddig soha nem jött oda hozzám mosolygós srác. Sőt, köszönni sem nagyon. Meg amúgy sem. Semmi.
Többiek jót derültek rajta, hogy ennyire kiakadtam. Aztán helyre tettem őket. Hogy gondolhatják, hogy nem ez a legnagyobb problémám, hanem van valami, ami ezt a fantasztikus hozzáállást hozza ki belőlem.
S ez így ment a nap folyamán. Szerintem az egész évi haverkodásom vágtam ma keresztül a stílusommal egy délelőtt folyamán. Hazafelé a villamoson jött fel újra a téma, hogy engem miért is érdekelt Mosolygóssrác.... mikor ott a barátom. S tényleg: "mi van a barátoddal?" oh, fuck.. -.-"
Nem kéne hűségesnek lennem? - Jelenleg nincs kihez.- válaszomból kezdték kapiskálni, hogy mi lehet a szitu. De csak a lányok, Szemüveg Matyi, csak értetlenkedett.
Haza felé sétálva többször összetörtem. Rohamokban jön rám az egész, főleg, ha egyedül vagyok. De a zebrán átkelve éreztem, hogy kezd elfogyni a hitem, s bizalmam. S ha az sem marad már meg, akkor mi? S ott tudtam, ma, történni fog valami. Tudom. Kell, hogy történjen, mert már az este is szörnyű volt, nekem nem kell még egy ilyen este. S tisztán előttem van a kép, ahogy vonszolom át magam a zebrán, már tisztában voltam vele, hogy vagy ő , de ha ő nem én biztos teszek róla, hogy igazam legyen... Ezek a női megérzések.....
Romokban a lakás. Hiába takarítok, nem látszik. Laza ebéd, amit itthon milánóinak hívnak, valójában bolognai akar lenni, de annak sem nevezhető. Most még kolbász s szalonna is volt benne... So tényleg, csak pár villányit nyeltem le belőle. Nem kívántam. 2 narancs. Mosogatás. Közben gyerekkel matek házi, majd olvasás házi, nyúl takarítás. (megjött apa. ) Kád, mosdó, wc pucolás. (megjött anya). Nyúl pedikür- manikűr. Számítógép bekapcs. Hiba... Ténfergés. Este nyolc óra. Még várok. Anyám azzal a lendülettel, hogy én elhagytam a kis szobát, beült, esélyem sem volt, s kedvem sem, hogy visszaüljek mellé. Így maradtam húgommal, hát ha egyszer vége szakad a végtelen történetnek, s leteszi a telefont, s esetleg megkérdezi, hogy érzem magam.. nem tette.
Egy kórházas sürgősségis realítyt néztünk, vagyis szólt mellettünk. Én ugyan bámultam, de bárki láthatta, hogy tökre nem vagyok ott. Azon merengtem felhívom Nyuszt. Csak, hogy halljam a hangját. Még akkor is, ha ezzel eltaszítom. De az érvek mindig győznek. Ő nem akar engem. Én őt nagyon. Akkor keressen ő, ha majd akar. Ezzel az egy mondattal élem túl a napokat, óráról órára. Különösen szombat óta. S ezt az egy mondatot már vagy ezer mód kiforgattam, csak, hogy ne legyen unalmas.
Éjszaka még nehezebb. Mikor egyedül vagyok, a hangos gondolataimmal. Rá kellett döbbennem, hogy nincs mellettem senki. Családom.... XD Húgom, akkor kérdez rá bármire is, ha már hallja, hogy zokogok. S itt véget is ért. TM? aki körül újabban több a rejtély, mint anyám körül?! S akkor itt a barát lista végére is értem. Sziszám? Hím. nem várhatom el tőle, hogy csacsogjunk, s a lelkem ápolgassa, van neki is barátnője... Tehát ennyi. Ki maradt nekem? Ki van mellettem? Nyusz sincs. Itt hagyott a nagy büdös semmi közepén . Mitten im Nichts. Mint, ahogy Luisa kiderítette nekem legutóbb. Család, barátok nélkül. Gyönyörű kilátás, mit ne mondjak. Nem hiszem, hogy csodálkoznia kéne, hogy tényleg életem értelme. S este ez a gondolat csak még borúsabb volt. Mi érdekeljen még? A suli? Igaz, hogy magam miatt csinálom, de miért? Sosem akartam megöregedni, s valljuk be elég jó úton haladok afelé.... Nincs is jövő képem , részben emiatt. Vagy ami volt, az is oda van. Rábíztam a legféltettebb dolgaim, egy tök megbízhatatlan önző dögre. Hová tettem az eszem?!
S ebben a teljes felfordulásban, hangos tévé, bájcsevegő húg mellett, az asztalon lévő mobilom rezgésnek indult. S egyre hangosodott. (újabban, mindig ügyeltem rá, hogy normál hangereje legyen, meghalljam, ha csörög(NE). vagy mi. mint délután, amikor mosogatás közben sms jött. olyat ugrottam! s rögtön tudtam, bár az órára tekintettem, ez még nem az A dolog. Csak munka ügy. )
S nem elég, hogy veszedelmesen csörgött, még a név is stimmelt. Abban a pillanatban, feledve minden eddigi gyötrődést, bánatot, csak örülni tudtam. Önfeledten. 20 mp-ig. De az, az érzés valami csodálatos volt. Sikerült, úgy beleszólnom a telefonba, hogy Nyusz is meglepődött.
De ezt annyiszor játszottam le fejben. Ha meglátnám is max. örömömben sírnék, de még talán az sem. Csak röpülnék felé, s nem engedném el. Soha, soha, soha. Mert az a perc egy pillanatnyi ideig örökké tartana. ( más szó nincs rá) Belebújni az illatába, a nyakába, s úgy kéne lefejtenie engem. De ezt úgy sem értheti, hiába magyarázom.
Tudtam, hogy nem számíthatok semmire. De olyan kellemes volt hallani a hangját, olyan jó lett volna,  ha a szokásos hangnemben be tud számolni a napjáról, mert ez is hiányzik. Egy hete nem hallottam a hangját! De ma megtörtént! (Amúgy elmondása szerint a lecserélt fb profil képem miatt hívott fel. Pontosabban a szemeim miatt. Mert annyira szomorúak. S szeretné, ha boldogabb lennék.)
Próbálom felidézni, azt a pillanatot, ami még most is mintha, álom lenne. Talán a vele  töltött álmaim szoktam így leírni, mikor keserű az ébredés, mert rájössz, minden változatlan, s lehet így van. De most inkább úgy gondolok rá, mint a gyászos reménytelenséget, a csengőhang színezte a szivárvány ezer színévé. S így legalább boldogan alszom el, még ha az ébredés újfent csak keserű lesz.

Buddha meghallgatott... egész nap próbáltam, megérteni, csak akkor lehet, az igazán az enyém, ha elengedem. De mindig azzal érveltem, hogy nincs mit elengednem, mert már nincs semmim. Úgy látszik kompromisszumot kötött velem, hogy higgyek, még egy "kicsit". Szeressük őt is s az összes "felmenőjét", főleg akit Sorsnak hívnak.

Jó éjszakát! Szeretlek.

A leghosszabb hétvége

Eljött a péntek, s vele gy újabb unalmas nap. Bár megbeszéltem Sziszámmal, hogy megint korábban jön be suli előtt, s találkozunk, délután már azt is le akartam mondani, mert nem volt kedvem ahhoz se, hogy kilépjek a lakásból.
Végül találkoztunk egy negyven percre. Kiültünk a parkba.
Aztán sétálhattam egyedül, mivel úgy öltöztem, hogy a találkozóról megyek az aznapi másik találkozómra, az Öreg diák bulira.
Nem megszokott módon betértem egy cukrászdába, mert a kirakata becsalogatott, habár én inkább egy fagyit ettem volna. Javult a lelkiállapotom, már kívántam a szilárd táplálékot. Bár nem tudom, hogy a fagyi hova sorolható...
Kértem egy Manduláskockát. Hatalmas volt. S szörnyű. Édes. S a fele után már émelyegtem, hányingerem volt. Ott is hagytam.

Tovább sietve a villamoshoz, egy rendezvény kellős közepére tévedtem. A Jobb velünk a világ alapítvány rendezett ott koncertet, Kiss Barna támogatásával, akivel több sportcsarnokos koncertet is adtak már az alapítvány által támogatott sérült emberek.
Alapjáraton menekültem volna onnan. De jó időtöltés volt, hisz volt még egy órám. Péntek lévén a közeli egyetemek is akkor tartották a végzősök búcsúztatását, s pont a zenélők mellett volt az egyik találkozási pont. Volt ott nagy hepaj, mikor beesett egy egy csapat. Olyan fergeteges hangulat kerekedett a sok illuminált egyetemista miatt. Volt vonatozás, kiabálás, s ilyenkor Barnáék direkt ismert slágereket játszottak. Az egyik szervező pedig felszólította a hallgatókat, ha már így beépültek a rendezvénybe, akkor nyúljanak a zsebükbe....Én is odaadtam az egész heti vonatpénzem. Eddig mindig vonatra tartogattam az apróm, vagy épp a suliba, hogy tócsnit vegyek. De a héten egyik sem volt aktuális..:(
Volt Szerelemvonat, Részegen ki visz majd haza, 8 óra munka, Azok a boldog szép napok.

 természetesen, amikor kéne, nincs nálam a fényképezőgép. Így maradt a telóval való megörökítés, a blogom számára.

 Beértünk az Öreg diák találkozóra, még alig voltak ott egy páran, rajtam s osztálytársaimon kívül. Végül elég szép számban képviseltettük magunkat. Csak az osztályfőnökünk nem jött el.
Nehéz volt végig póker arcot vágni, minden összeköltözésre, együtt nyaralásra, s a többi szokásos párkapcsolati dolgokra.. De sikerült. Egyedül akkor tört el a mécses, mikor egyik barátnőmmel vonultunk el beszélgetni, s épp az aktuális családi dolgokat mondtam el neki is, mikor annyit mondott:
- Emlékszem, nekem is mennyit segített, hogy van Laci, s van kihez mennem. Neked is ott van Nyusz.
Nah, igen.... fogalma sem volt róla, hogy nem épp a családom említése borított ki..

Egyre nehezebb. Ez volt a leghosszabb hétvége. Nehéz aktívan semmit se csinálni. Nehéz nem elsírni magam minden másodpercben. S szörnyen nehéz, hogy nem hívhatom fel.
De a faszom, pontosan tudnod kell milyen kibaszott szar, Nyusz. Mire jó ez?!

Szisza az egyedüli akinek elmondtam. Az egyedüli akivel beszélni tudok, úgy, hogy nem ömlik patakokban a könnyem.
Már a hátamon fel áll a szőr a kérdéstől: " s mi van a barátoddal..." Mi a fasz lenne?

Már a telefonom is gyűlölöm, amiért nem képes csörögni. Mindenkit, csak éppen Téged nem, aki az egészért felelős... Alig tudom megállni fel ne hívjalak. Hogy oda ne menjek... Nem tudom meddig bírom. Úgy érzem csak egyre elkeseredettebben ragaszkodom hozzád...
Szeretlek.


Tulajdonképpen a múlt hétvégét éltem át. Dolgozni nem mentem el, mert elaludtam, túl fáradt voltam felkelni.
Anyám is lelépett megint délután, még mindig nem jött haza. Nyusz miatt is idegeskedtem egész nap.  Nem csak érzelmileg volt olyan, mint az elmúlt hétvége, ugyanaz történt.
Nem tudom, anyám, hogy gondolja ezt. Pénteken is elhúzott a p...ba... Ezentúl ezt fogja bejátszani? Gyönyörű lesz.
Tényleg csak egy biztos pontra vágyom, s Nyusz megadta ez nekem. Csak eltölteni pár nyugodt éjszakát vele. Kikapcsolni, nem törődni semmivel. Igaz, azt most is magas szinten művelem, ami a sulit illeti... de legalább vele lehetnék...

Nélküled

Nem akarom, hogy holnap legyen! Nem akarok egy újabb napot, nem akarom egyáltalán, hogy holnap legyen nélküled!

Alvás előtt, után, közben

Általában akkor jutnak eszembe a leírandó dolgok, amikor már fent fekszem az ágyamban, s épp az elalvás előtti hosszú percekben álmatlanul fekszem, s az élet "nagy" dolgain agyalok.
Ugyanis újabban, pontosabban szombat óta nem valami nagyok számomra az élet "nagy dolgai".
Történt ugye, hogy hétvégén otthon ültem. Leültem varrogatni, a nagyszobába, s ment a tv. De ha már megy, gondoltam, akkor menjen rajta valami értelmes: Spektrum tv... ha én tvzek, csak ilyenek jönnek szóba, vagy ha fáradt vagyok, csak Disney Chanel. Szóval belecsöppentem a világegyetembe. Ritka, hogy otthon vagyok hétvégén, ritka, hogy bejutok a nagyszobába tvzni, s az még ritkább, hogy órákra leköt. Most így történt. Egyszer már előfordult ez. Akkor a nap tanulságát úgy fogalmaztam meg: "csak szöszök vagyunk a világegyetemben." Elképedtem órákra. Kicsit olyan volt, mintha illegális szerekhez nyúltam volna, pedig nem! Csak egész nap ez a gondolat foglalkoztatott.
Most is hasonlóan tudnám megfogalmazni az élményt. A Föld kialakulásáról néztem egy 2 órás dokumentum filmet. Annyira lekötött! Feledtette velem az aznapi idegeskedést, a várakozással teli órákat mondhatni értelmessé tette. Még sem tudok az események fényében boldogan vissza emlékezni a napra. Mindegy. Szóval ezért is, hogy az elmúlt napokban, olyan minden mindegy hangulatom volt. Mondhatni nem csak a volt barátom semmisített meg, hanem a film is. Hiszen, itt stresszelünk, minden apró dolgon, mikor a következő 100 évet sem éljük meg, nem, hogy a következő 100 ezret, egy milliót, vagy NÉGY MILLIÁRDOT.
Ami egyértelműen látszott a filmből, hogy a Földön lévő élet többször a kihalás szélére került, több tízezer évekig stagnált. Lehet, hogy nem élt nálunk fejlettebb lény még a Földön, de hogy mi is csak ideiglenes lakói vagyunk, az is biztos. Tehát a napokban totálisan magába kerített ez az abszurd s hülye gondolat. Ezt megfűszerezve a szakítással, nem csoda, hogy olyan verekedős hangulatomban vagyok. Rég volt ilyen. De úgy kimentem volna az utcára, olyan csak köss belém arckifejezéssel, kipróbáljam lenne e esélyem. Á, ezért nem is mozdultam ki. Még bevonzok magamnak valami jó kis balhét..XD Hiába vezettem volna le szívesen a feszültséget futással, arról is lemondtam. Nem vagyok én a futás híve!
Érdekes volt, amit TM mondott tegnap, mikor indultunk húgomért.
"- Mi a baj?
-Semmi! Miért?
- Olyan gyászos volt a hangod a telefonban. Olyan lelki bánatos."
OMG. Sosem voltam jó színész, de azért reménykedtem, hogy most legalább jól alakítom a normális énem, csak beszélni ne kelljen róla. Mert már elég volt. Erre, még nem is látott, s már tud mindent.
Mindegy. Eltereltem a témát. S szerencsére a haszontalan kutyája közlekedés képtelensége, lefoglalta az összes beszéd témát. Nem tudom, hogy TM miattam volt zavarban, s tényleg zavarta, hogy a kutyája ilyen szinten képtelen közlekedni, vagy csak most ütközött ki ennyire ? Mindegy is.

Mai nap. Mondjuk éjféltől.
Még mindig a leadandó filozófia dolgozaton dolgoztam, s ollóztam a cikkeket. De kevés sikerrel. Néha olyan magasröptű fogalmazást kaptam el, hogy a felét sem értettem. De már majdnem kész lett. Már csak a felére kell csökkentenem a terjedelmét, s valami frappáns bevezető, lezáró részt kell írnom. Fejben már meg van nagyjából, hogy mit akarok oda írni.
Fél 2 körül elvonultam fürödni, fogat mosni, meg hasonlók. Negyed 3kor már az ágyban feküdtem, s próbáltam jó képet vágni hozzá, hogy anyám vinnyog magában a röhögéstől, alattunk, az én (mi) szobánkban, s csattog a billentyűzettel. Abszolút türelmes voltam... csak a 3. ilyennél szóltam le. Az első még nem zavart. Mindjárt elmegy. A második vinnyogás után elhordtam magam mindenféle gyáva korcsnak, h nem vagyok képes kinyitni a szám, a harmadiknál sikeresen meggyőztem magam, s jól összevesztem anyámmal. De szerintem nem hatotta meg. Ez volt a leghosszabb kommunikációnk HÓNAPOK ÓTA! szánalmas. undorító.
Valahogy így zajlott:
"- Fél 3 van. - én.
-ÉS?!?!?- ő.
-Nem gondolod, hogy aludni szeretnénk?
-A POFÁDAT BEFOGOD...... MOST MENTÉL FEL.
- Miből gondolod, hogy ha apa nem tűri el a pötyögést, nekünk el kell?
-JÓVAN.
- Nem szégyelled magad? (itt vihorászol s kelletted magad, mint valami rossz kurva az én (mi) szobánkban? -tettem hozzá magamban...mert, ugye a szeretőjével beszélt.)
-NEM.
-Pedig lehet, hogy kéne! -én

Még öt perc pötyögés, s hogy ne, hogy koncentrálhassak a csendre, egy autó állt meg az ablakunk alatt, aminek olyan régi retró morgású motorhangja volt. Olyan kattogó. Amit én a nyugati műanyag műszerfalas , minimal stílusban tervezett autókhoz tudok társítani. Ezzel a hanggal nőttem fel. Egy taxira asszociálok. Nem is tudom meddig állt itt. Viszont nekem már csak két s fél órám volt, hogy elaludjak, kialudjam magam, s felkeljek ötkor, szendvicset csináljak, s induljak dolgozni.

Elaludtam. Fent voltam én ötkor, csak visszacsuktam a szemem, s az álmom nem engedett. Nem is volt baj. Végre Nyusszal álmodtam. <3 Egy cseppnyi boldogság. Fogalmam sincs jó v. rossz álom volt e. Csak ott volt! Mellettem! OMG.
Ezek után volt 10 teljes percem felöltözni, reggelizni, szendvicsezni. Még jó, hogy nem eszem újabban. Így a reggeli gyorsan meg volt folyadék formájában. Szendvicsnek meg amit találtam: 1 túró rudi, 2 narancs, egy banán, egy update joghurt, s 2 csokis croissont. Igen, mintha egy hétre mennék... De nem tudtam mire számítsak. Vagy eszem, mert szarul vagyok, s ezzel ütöm el az időt, vagy nem eszem, mert szarul érzem magam. S vettem még 4db zsömlét, selyem sonkát meg sajtot, 2x 1,5 l ásványvizet. Hogy ha nem ennék, legalább a folyadékot pótoljam.
Hát az utóbbi variáció jött be. Nem ettem, mert szarul voltam. S nem csak lelkileg. A közérzetem, meg úgy minden. Egy laza futással indult a villamosig a táv, s ott kezdtem el érezni, hogy az elmúlt két nap léböjtje nem lesz elegendő a mai energia befektetés pótlására.
Egész nap szédültem, ha ettem egy falatot fájt a gyomrom, ha nem ettem fájt, ha ittam fájt. De tulajdonképpen nem kívántam semmit. Csak gondoltam eszem, hátha jobb lesz. Enyhe hányinger.
Szóval abszolút szar volt ma dolgozni...

Jó hír : kishúgom újságolta ma az anyjának, hogy megdicsérte, ma az osztályfőnöke, mert javult az olvasása, csak még az idegen szavakkal vannak nehézségei. Elfelejtettem megkérdezni, milyen idegen szavak?!  De majd legközelebb.*büszke*
(ennek ellenére a mai alvásom miatt, ma is elsumákolta az olvasást, hiába zavartam el olvasni, leült, mesét nézni! Apám leszarta, addig jutott ma el a nevelésben, hogy belátta, hogy ha fél nyolckor már bent van a gyerek az iskolában, alig él, mert keveset alszik, s ezért megpróbálta húgomra sózni, hogy inkább vigye később... IGEN! NEM ÁM, ELŐBB FEKÜDJÖN LE.... Húgom vigye később, mikor  csak 10re megy, ezért kelljen fel előbb.... -van baj- Hála az égnek ma FÉL! órával előbb feküdt, magasról ejtve az olvasás házira.Tehát a korán fekvés az olvasás rovására ment.
Nem mintha, számítana nekem, de anyám megdicsérgette volna a fejlődésért a gyereket s az érdekében elejthette volna azt a mondatot, hogy látod, mégis csak segített a nővéred, s nem csak baszogatott. Ugyanis nekem nincs tekintélyem előtte, azt hiszi a sorozatos szülői aláásás miatt, hogy én azért szólok rá, mert baszogatni akarom. S így talán a legközelebbi büntetés hullámot tanulással v játszással is tölthetné.... De anyám csak annyit reagált, "látod, ezért kell, gyakorolni".

Tehát haza érve ledőltem aludni. Még Bill új képe miatt sem kapcsoltam be a számító gépet, mert tudtam, abból úgyis csak fb lenne, amiből következik, a chat bámulás. Ha fent van, miért van fent, ha nincs fent, miért nincs. Pedig az Alienek nagyon beharangozták, hogy iszonyatosan jó kép, stb stb. De annyira nem izgatott a póló letépős, bugyi letolós kép. Szóval inkább aludtam, mert az alvás a második legjobb dolog a világon. Még ha egyedül is.
Úgyhogy indulok is, mert mára elég volt a gondolatokból. ( az ember nem is gondolná mikről képes a másikra gondolni.... papagáj kaja?! wtf... -.-" )

Jó éjszakát, Nyusz!

Nevelési módszer?

Olyan hülyének érzem magam, hogy itt irkálok. De nem akarom abba hagyni a blogolást, viszont azt sem szeretném, ha most napokon keresztül, csak azt lehetne olvasni, hogy most mennyire szar nekem s mennyire nem tudok  mit kezdeni magammal. So el is jutottunk oda, hogy miért is irkálok.
Ma sem sikerült bemennem a suliba, pedig reggel 8 előtt fel is öltöztem, megreggeliztem, de mégis a kanapén kötöttem ki, bakancsban, s nem tudtam mozdulni. Nem tudtam magam rávenni, hogy bemenjek. Holnap jegybeírás, akinek nincs jegye, vagy nem mutatott be bizonyos dolgokat, annak beírják az egyest, kitörölhetetlenül. Nem, ez sem hatott meg. Egyelőre nem valami fényes az év végi bizimre a kilátás. De azért nem estem kétségbe, elég akkor görcsölni rajta, addig meg valahogy ledumálom. Ha meg nem.... lesz még egy évem ott. :)
Ma sikerült elmenni húgomért TM-mel. Úgy volt, hogy ma fotóm lesz, s senki nem tudott volna a gyerekért menni, így őt kérte meg anyám. Hiába hívtam fel, hogy törölve, elkísért.
Aztán bent ültünk nála, nem is tudom miért. Mert egyáltalán nem éreztem jól magam, de addig sem itthon ültem. Kínomban. Nem tudom, most valahogy nehezen viselem el  magam körül az embereket, mint tegnap is mondtam.
Feljöttünk, s leültem olvasást gyakorolni, a kis elsőssel. Mert tegnap is elsumákolta, a szülei meg tettek rá magasról, csak ne kelljen rá időt fordítani.
Tegnap a mghz. s mshz. közötti különbségek rejtélyeit feszegettük, ugyanis kiderült, hogy fogalma sincs csórikámnak az elválasztásról, sőt arról sem, hogy  a tanárnő miről beszél ilyenkor. Így leírattam vele az ábécét, pirossal kékkel kihúzta a mghz-ket v a mshz-ket, majd külön le is írta őket két csoportba.
Ma csak olvasás volt terítéken, bepótolta a tegnapi elsumákolt mesét, majd 3x elolvasta a mait, s meg kell , hogy mondjam a kezdeti káosz, s nehézségek után 3x-ra már tűrhető volt.
Majd következett a plusz feladat, egy újságcikkben jelölje pirossal a magánhangzókat. Elég ügyesen megoldotta. Majd 2 szalagcímet kellett elválasztania függőleges vonalakkal. Az elsőt még élvezte, a másodiknál már igencsak ellenkezett. Hisz hazaért az anyja, bár ő nem sok vizet zavart mert elindított egy mosást, s beült a gép elé. De mikor felkelt az apja, s elkezdte kérdezni, mikor fejezzük már be... persze, hogy a gyerek is lázongani kezdett, hiszen tegnap este pont ugyanez volt. Hazaestek a szülők, előbb anya, majd apa, s rögtön vacsorázni akart leülni, s zavart volna be minket. Végül ezért nem olvasta el még egyszer a mesét, mert ráhagytam, hogy menjen pakoljon el, vacsorázzon, s utána valakinek még olvasson.... Tehát, a gyerek sejtette, hogy az apjához kell fordulnia, de ma kivárta, amíg befejezzük, kilenc órakor, (fél 7től) a tanulást. Ugyanis az utolsó címnél 3*7 percet állt büntetésben, mert háromszori felszólítás után sem kezdte el olvasni a címet. Első letöltött büntetés után, megmondta, hogy nem fogja elolvasni, ment is vissza állni. Második után is ellenkezett, de végül elkezdte olvasni, majd megint megmakacsolta magát, mert ő már elolvasta, de nem volt hajlandó elválasztani: 3. 7 perc. Utána már maradt volna büntetésben, de hát az nem így működik, vissza olvasni. S akkor sikerült. Elolvasta, s elválasztotta. :) (nah, ki a király?! :))

Nah, igen, de ez mind semmi, most jön a nehezebb feladat, s most már kortyolgathatok folyamatosan jázmin teát, mint a tanulás alatt. Valamivel csak le kéne foglalnom magam. De mivel. Már azt is nehéz volt kivárnom, hogy anyám felálljon a géptől, s ide engedjen. Majd hosszú perceken keresztül néztem a kis cset ablakot. Jó  elfoglaltság. Így inkább ide írok. ( s láss, csodát, már nem is vagy fent... :S )
Nagyszerű... újabb este Nélküled.
Ezzel el is érkeztünk a bejegyzés végére.
Jó éjt, Nyusz!

Vak szerelem

Nem terveztem ide írni, de inkább itt irkálok hülyeségeket, minthogy Téged zaklassalak, még ha nem is biztos, hogy elolvasod.
Látom, hogy nem alszol, már, ha a technikában megbízhatom, s aggaszt. Jobban, mint az, hogy nem tudom, mit írhatnék még Neked. Mi értelme külön szenvedni? (bocsánat, ha nem szenvedsz) De továbbra is erősebb a bizalmam irántad, mint eddig bármikor, bárki iránt. Leginkább, úgy tudnám, képletesen megfogalmazni, hogy nem érdekelne, ha egy fegyvercsövével nézek farkas szemet, ha tudnám, hogy te állsz a ravasz oldalán. Azt hiszem, erre mondják, hogy a szerelem vak. Még most sem látok tisztán. Pedig már kéne. De mikor oly édes e álom, minek felébredni? Mi a valóság otromba törvényeinek engedelmeskedni? Miért e küzdelem? Miért nem lehetek melletted? Mint oly sok éjen át?
Ahol a szűrös illatú parfüm is régi ismerősként köszön, s megnyitja elmém azon részét, hol a legféltettebb emlékeim őrzöm, őrzöm, ami még megmaradt.
Ébredéskor elmém őrjöng, testem reszket, s csak s fekszem, mozdulni minek? Lassú az ébredés, még lassabb az idő. Hiába járok szobáról szobára, hol helyem keresem, sehol nincs nyugtom. A kanapén ülve is csak a koszos tükörképem köszönt vissza rám. De hiába, a tükrök tisztítása, a képem nem lesz szebb. Pedig megpróbáltam. Ha semmi más, legalább a lakás lenne tiszta. Vagy csak a tükrök. Tisztán láthassam szemem kékjében a szerelmet, mely elvesztettem. Ne mocskolja be semmi.
Hiába a takarítás, hiába a zene, hiába minden. Hiába telefonálok, csak a vonal hangja válaszol, ahogy kiállt a némaságba, pedig most nem is utánad kiálltok. Csak órákkal később csörren, s pillanat alatt a csalódottság, hisz a kijelzőre tekintés nélkül is tudom, hogy nem az óhajtott név lesz rajta. Legalább nincs csalódottság. Pedig de nagy öröm volt, hallani a telefon rezgését, mely napjában többször jelezte, hogy valahol valaki kíváncsi rám.
Telnek az órák, s a helyzet változatlan. Koncentrálás a feladatra, de hiába. Csak egy dolgot várok, hogy végre este felügyelettel léphessek ki a lakás ajtaján, melyet péntek óta el sem hagytam. Egyedül nehéz megállni, hogy ne azt tegyem, mi a legkedvesebb számomra.
Eljött a nyolc óra, s végre szabadulhatok, ha csak egy kis időre is, a fogságból. Fura elmenni este, úgy, hogy tudom, másfél óra múlva pontosan már be is lépek a szobám ajtaján.
Sikerült találnom húgomon kívül olyan embert, akiben jelenleg megbízom még. Felettébb örültem, hogy nem nőnemű az illető, s nem kell a szokásos köröket végig hallgatnom. Nem tudom mire vártam. Csak beszélni akartam, érezni, hogy van még valaki, aki meghallgat, ha bajom van. Hiszen éjjel a fürdőszoba padlóján igazán nem tudtam kihez fordulni. Csak feküdtem a hűs járólapon, s próbáltam megnyugodni. 15 perc volt az egész. 15 perc némaság, a lakás egyetlen zárható ajtaja mögött, míg anyám fáradhatatlanul a billentyűzetet böködte, mit sem sejtve az egészről.
Már most érzem a másnaposságot. Nem túl szerencsés éhgyomorra inni, nekem meg végképp nem. Már egy kevéstől is jól érzem magam. Mondhatni engem gazdaságosabb "itatni", mint etetni. :)
Azt hiszem ezzel zárom is a bejegyzést.
Jó éjt szerelmem!
(akár csak tavaly ilyenkor a napló bejegyzéseim végén..:) ): )

Egy kis történelem

"Elhatároztam, hogy soha sem fogok megházasodni, mert természetellenes volna... Nem lehetek azé az egyetlen emberé, akié lenni szeretnék, és aki szeret. Így senkié sem akarok lenni."- Hans Axel von Fersen részlet, melyhez ma értem, közvetlen egy telefon beszélgetés után, a Marie Antoinette c. könyvből

Továbbá meguntam a piros szint olyan karácsonyi, tavaszodik, s az új képekhez is jobban megy ez a háttér. :)

....

Anyám 13 órája s 39 perce nem ért haza. A naptárba csak annyi van beírva bemutató. ...

A barátom (?) tegnap este, 21:29 óta csak ma 17:22 kor hívott fel, bulizott. S még fél hatkor sem otthon volt. Mert nem aludt otthon. Nem hívott fel, hogy nálam aludna. Nem hívott fel egész nap.
Csak annyit tudtam mondani beszéljünk később. Két órát ígért, miszerint addig a VÁROSban esznek.
Nyolckor hívott. Még nem volt otthon.... s KIBASZOTTUL szeretném ezt leírni, úgy, hogy egy cseppnyi bizalom is marad iránta.... de nem megy. Nem tudtam neki mit mondani nyolckor sem, mert a barátja exének a vihogása a háttérben minden vért leszívott az agyamból. Azt ígérte beszélünk, ha hazaért, este. Nem hívott.
Egy sms: jó éjszakát, ne haragudj.
semmi szeretlek cic.... vagy fasztudja.

Így maradjon nyugodt az ember. Egy napja feszít belülről valami. vagy inkább minden.





Fuck you.


S most akkor "innerpeace", szuszá, s társai.
Holnap meg majd elnézést kérek a trágár bejegyzésért.


ui.: anyám(?) 13 órája s 48 perce nem jött haza.

Szakma Sztár rendezvényen jártunk

Egy kis aktuális,
mondhatni fotóriport, a napokban a Hungexpon megrendezésre került Szakma Sztár országos döntőjéről.
Szakközépiskolás, OKJ-s tanulók mérték össze tudásukat, s az országos döntőbe a legjobb 10 fő jutott be. Képviseltette magát minden szakma, amit el lehet képzelni, összesen 38. A felkapott kedvencektől- fodrász, szakács, cukrász-, a rendszerváltás előtti korszakot idéző "igazi" szakmunkások- festő, mázoló, tapétázó, női szabó, asztalos, tetőfedő-, a kevésbé közkedvelt takarítók is megmérettették magukat, 3 fiatal személyében. Minden elismerésem az övék.
Megtaláltam a személyes kedvencem is a virágkötőket.
A bolti eladó előtti standnál értetlenül álltunk meg, s figyeltük az éppen vizsgázó hölgyet. Ugyanis a 3 nap leforgása alatt az összes döntőbe jutott, több száz tanuló tesz tanúbizonyságot megszerzett tudásáról. Igazi szakma záró vizsga maraton ez! Reggel nyolctól, délutánba nyúló gyakorlati feladatok megoldása, közben egy két szúrópróbaszerű teszt kitöltése, több ezres nézőközönség, színpadi produkciók, s végül a nap végén a szóbeli tételsorból való verbális megmérettetés. De nem csak a vizsgázóknak volt ez igazi erőt próbáló feladat, a fodrász modelleknek is a maximumot kellett nyújtani mind a 7 órán keresztül, öltözék terén, míg a smink készült, a hajfestés, - vágás alatt. 
Bevallom, személyes érintettség miatt, a fodrászok voltak a legérdekesebbek számomra, így róluk készült a legtöbb fotó is. S nem más akadt lencsevégre, mint Hajas Laci, a vizsgabizottság tagjaként. Igazi meglepetés volt számomra.

A helyzet az, hogy....

kib...tt rég nem írtam ide. Ez nem újdonság senki számára ki mostanában erre járt.
Történt egy s pár dolog, melyet elmondani is hosszú lenne, nem hogy leírni.
Március úgy repült el, mint ha itt sem lett volna, nem úgy mint tavaly. Jelenleg csak a tavalyi külföldi emlékeim vannak meg, még 3 hónapig. Utána majd meglátjuk. Lassan már egy éve, hogy írom a blogot.
Nagyjából összeszedem mi történt az elmúlt egy hónapban. Nem adtam fel az írást, csak épp nem vagyok formában. Leginkább anyám miatt. Mert, hogy kibaszottul rombolja az itthoni morált, hangulatot, mindent. Imádok itthon lenni..., ha ő nincs itthon. Nem mintha sok vizet zavarna, mert alapjáraton csendben van, s nem mozdul. Ha igen, akkor is max. álmában. Mert, hogy vagy alszik, vagy ül a gép előtt. Fura dolgokat csinált az utóbbi egy hónapban. Igazából már előtte is csak szemet  hunytunk felette. Elnéztük. Most már idegesít.. s nem csak engem. Állítólag az apja halálának évfordulójának közeledte miatt akadt ki, s került depresszív hangulatba. Ki tudja. Apa ezt bevette neki. Annyiszor de annyiszor terveztem már el, hogy írok neki egy levelet, mert beszélni nem lehet vele. Ha meghallgatna is, tuti, csak elugatni. Vagy elzavarna, sőt nem zárom ki, hogy nekem esne.
Az apja halála.... igen ez az évforduló pont ma van. Rögtön tudatosult bennem, mikor belépve az ajtón sötétség helyett lágyan pislákoló fény szűrődött ki a konyhából. Ami valljuk be, nálunk még hallottak napján is ritka nem, hogy húsvét hétfőn.
Húsvét... a másik. Azt hihetné bárki, hogy az ünnep az azért csak ünnep egy valamire való családban. Csak a miénk még egy valamire való család sem. Egy közösség. Egy olyan vagyunk, de senki sem tudja miért. Mint a birkák a karámban, a legtöbbnek meg van a szerepe, egyeseknek nincs, egyesek nem tehetnek mást, csak sodródnak a nyájjal. Mások nem lennének meg a nyáj nélkül. De ez nem család!
Mikor kiejtem ez a  szót érzem a szorító érzést a gyomrom tájékán, a torkomban, érzem, hogy elszorít, feszeget, s legszívesebben a felszínre törne ez a cseppet sem nyugodt, s kellemes érzés. De nem lehet, akkor önmagam előtt is végérvényesen tisztázódna minden. S erre még nem vagyok kész. AZ ünnep szó is lassan a családdal hasonlatos érzéseket fogja kiváltani belőlem. S sajnos Nyusz sem tudja pótolni, azt ami emelné az "ünnep " hangulatát. Nem is akarja. Neki nincs szüksége illúziókra. nekem még lenne. Szükségem lenne rá, hogy önfeledt legyek, még ha nem is a családommal. Hiszen ők abszolút hasznavehetetlenek. S csak összeszorul a szívem, ha a legkisebb húgomra gondolok, hiszen neki még inkább szüksége van mindenféle ilyen élményre, ha nekem ennyire hiányzik a család valódi fogalma, mit élet át ő. Vagy ő már nem is érzékeli, hiszen sosem volt igazán részese? Én meg csak a saját múltam siratom, ahogy szoktam?
Semmi húsvét, de még egy darab 15 forintos tojás sem. Persze, kishúgom kapott egy csomagot. De mi?!
Semmi. Locsolást?! (Nyusztól igen, pontban éjfélkor a zuhany alatt. :) )
Hányingerem van az itthoni légkörtől. A szobám. A menedékem. Imádom, de ide telepszik be már reggel fél nyolc nyolc között a fertő, a negatív hangulat megtestesítője, hogy a reggelt, s a délelőttöt itt töltsem, s mint, aki jól végezte dolgát lefeküdjön aludni. Délután kettő s 3 között felkelve, egy fél doboz cigi után hazaérve ugyanitt találom, a szobámban. Ahova leülni nem tudok húgommal, mert ha anyám mögé ülök, én vagyok a kártékony rossz, aki utána sunnyog. Undorító. A türelmem meg csak fogy. Újabban kilincsre csukom az ajtót, nehogy eszébe jusson bejönni éjszaka. Mert nincs ám nyugodt álmunk! Ha én kikapcsolom a gépet, határozottan tudatva, hogy itt aztán semmi keresnivalója, mert, hogy ha nem a fő gépnél ül, akkor a nagyszobában, de ha onnan apa kizavarja, a fény s hangok miatt, akkor a 3. számú géphez ül le szintén a szobámba. Történt egyszer, hogy én kikapcsolva a gépem, fogat mosva arra értem vissza a szobámba, hogy visszakapcsolta, s átült az főgéphez, nehogy már ki kelljen mennie. Nem tudom mit gondol ilyenkor.
Újabban már nem is köszön nekem, ha munkába megy. Érdekes. Tehát ez az én anyám. Bemutatom.

Tehát ami az elmúlt hónapban történt:

• volt egy buli amin, 4 hónap 3 hét után találkoztam a volt tánctársammal, persze nem önszántamból.( jó buli volt, de nincs kedvem írni róla)
• volt egy nemzeti ünnep amikor nem csináltam semmit.
• 03.20-án 2 évesek lettünk Nyusszal, amit elfelejtvén, a többi haverjával moziba invitált, késtek, idegesítettem, nem akarta, hogy nála aludjak, kiborult, mert szar napjai voltak, leszállva a vonatról, rádöbbent, hogy nincs nála lakáskulcs, apjához sétálás közben összevesztünk, s majdnem szakítottunk, de azóta kb miden rendben. S éjfélkor megköszönve neki a 2 évet rájött, hogy ma 20.a volt, s  fuck you everyone. kb.
• sokat volt külföldön
• bolondok napja, semmi extra
• 03.31. buli osztálytársnőmnél,  ahol nem voltam részeg, de tök jól éreztem magam. aznap még szolidarítottunk a világi megmozdulással, s lekapcsoltuk a világítást egy órára, s kihagytuk a színházak éjszakáját. 
• bicikliztünk TM-mel, s mekiztünk is:)
  kihagytam 2 fotó órát, de helyette voltam a Tanár úrnál rajzolni. Sok tippet kaptam megint tőle az élethez. Pl. írjam le mi leszek pár év múlva s hogy képzelem el magam. Mert segít. Lefogom írni, majd.
  s pótoltam még rajzokat. ez mind azon a héten volt mikor nem dolgoztam hétköznap.
  Elegem van ebből a melóból. pont

Kb. ez volt nagy vonalakban, s a családom széthullása. Á, dehogy is, az már rég megtörtént. A Tanár úr szerint csak beszélnem kéne anyámmal. Most kéne segíteni, mikor szüksége van rá, s most kéne szeretni mikor nem lehet. Mert azt könnyű szeretni, akit lehet. 
De ez nem ilyen egyszerű. Sosem beszéltünk. Ő sem beszél velünk. Ő is csak mással beszél. Ahogy én is mindig mással beszéltem. Most pl a blogommal. Vagy nagy ritkán húgommal, vagy Nyuszra zúdítom minden bajom, vagy a Tanár úr segít.
Múltkor nagyon kiakadtam. Szegény Nyusz csak pislogott, hogy mit csináljon, olyan kétségbeesetten zokogtam. Alig bírtam abba hagyni. Alig bírtam nem teljesen "meztelenre" vetkőztetni előtte az összes érzésem. De végül nem tettem. Akkor nagyon kiszolgáltatottnak éreztem volna magam.

Sajnálom, hogy ilyen  kuszára sikerült ez a bejegyzés. Lesz még jobb is.. meg rosszabb is:)