Végül találkoztunk egy negyven percre. Kiültünk a parkba.
Aztán sétálhattam egyedül, mivel úgy öltöztem, hogy a találkozóról megyek az aznapi másik találkozómra, az Öreg diák bulira.
Nem megszokott módon betértem egy cukrászdába, mert a kirakata becsalogatott, habár én inkább egy fagyit ettem volna. Javult a lelkiállapotom, már kívántam a szilárd táplálékot. Bár nem tudom, hogy a fagyi hova sorolható...
Kértem egy Manduláskockát. Hatalmas volt. S szörnyű. Édes. S a fele után már émelyegtem, hányingerem volt. Ott is hagytam.
Tovább sietve a villamoshoz, egy rendezvény kellős közepére tévedtem. A Jobb velünk a világ alapítvány rendezett ott koncertet, Kiss Barna támogatásával, akivel több sportcsarnokos koncertet is adtak már az alapítvány által támogatott sérült emberek.
Alapjáraton menekültem volna onnan. De jó időtöltés volt, hisz volt még egy órám. Péntek lévén a közeli egyetemek is akkor tartották a végzősök búcsúztatását, s pont a zenélők mellett volt az egyik találkozási pont. Volt ott nagy hepaj, mikor beesett egy egy csapat. Olyan fergeteges hangulat kerekedett a sok illuminált egyetemista miatt. Volt vonatozás, kiabálás, s ilyenkor Barnáék direkt ismert slágereket játszottak. Az egyik szervező pedig felszólította a hallgatókat, ha már így beépültek a rendezvénybe, akkor nyúljanak a zsebükbe....Én is odaadtam az egész heti vonatpénzem. Eddig mindig vonatra tartogattam az apróm, vagy épp a suliba, hogy tócsnit vegyek. De a héten egyik sem volt aktuális..:(
Volt Szerelemvonat, Részegen ki visz majd haza, 8 óra munka, Azok a boldog szép napok.
 |
| természetesen, amikor kéne, nincs nálam a fényképezőgép. Így maradt a telóval való megörökítés, a blogom számára. |
Beértünk az Öreg diák találkozóra, még alig voltak ott egy páran, rajtam s osztálytársaimon kívül. Végül elég szép számban képviseltettük magunkat. Csak az osztályfőnökünk nem jött el.
Nehéz volt végig póker arcot vágni, minden összeköltözésre, együtt nyaralásra, s a többi szokásos párkapcsolati dolgokra.. De sikerült. Egyedül akkor tört el a mécses, mikor egyik barátnőmmel vonultunk el beszélgetni, s épp az aktuális családi dolgokat mondtam el neki is, mikor annyit mondott:
- Emlékszem, nekem is mennyit segített, hogy van Laci, s van kihez mennem. Neked is ott van Nyusz.
Nah, igen.... fogalma sem volt róla, hogy nem épp a családom említése borított ki..
Egyre nehezebb. Ez volt a leghosszabb hétvége. Nehéz aktívan semmit se csinálni. Nehéz nem elsírni magam minden másodpercben. S szörnyen nehéz, hogy nem hívhatom fel.
De a faszom, pontosan tudnod kell milyen kibaszott szar, Nyusz. Mire jó ez?!
Szisza az egyedüli akinek elmondtam. Az egyedüli akivel beszélni tudok, úgy, hogy nem ömlik patakokban a könnyem.
Már a hátamon fel áll a szőr a kérdéstől: " s mi van a barátoddal..." Mi a fasz lenne?
Már a telefonom is gyűlölöm, amiért nem képes csörögni. Mindenkit, csak éppen Téged nem, aki az egészért felelős... Alig tudom megállni fel ne hívjalak. Hogy oda ne menjek... Nem tudom meddig bírom. Úgy érzem csak egyre elkeseredettebben ragaszkodom hozzád...
Szeretlek.
Tulajdonképpen a múlt hétvégét éltem át. Dolgozni nem mentem el, mert elaludtam, túl fáradt voltam felkelni.
Anyám is lelépett megint délután, még mindig nem jött haza. Nyusz miatt is idegeskedtem egész nap. Nem csak érzelmileg volt olyan, mint az elmúlt hétvége, ugyanaz történt.
Nem tudom, anyám, hogy gondolja ezt. Pénteken is elhúzott a p...ba... Ezentúl ezt fogja bejátszani? Gyönyörű lesz.
Tényleg csak egy biztos pontra vágyom, s Nyusz megadta ez nekem. Csak eltölteni pár nyugodt éjszakát vele. Kikapcsolni, nem törődni semmivel. Igaz, azt most is magas szinten művelem, ami a sulit illeti... de legalább vele lehetnék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése