Maratoni bejegyzés, maratoni éjszaka
Annyi de annyi címet tudnék adni ennek a bejegyzésnek! Maradok ennél, mert ez volt rám a legnagyobb hatással.
Megint olyan nap volt, hogy nem volt kedvem felkelni, pedig egy jelentőségteljes esemény került megrendezésre. Legalábbis sok fannak az. Én is vártam már ezt a napot, hogy találkozzak, s együtt bulizzak azokkal, akikkel nap mint nap beszélek Fb-on, egy- egy privát csoportban. Az Alienekről van szó. :)
Mégis délután négykor sikerült kimásznom az ágyból, már ébren voltam egy ideje, de nyomos okom nem volt rá, hogy elhagyjam a puha (meleg) de megnyugtató "fészkem". Újabban, hogy nincs itthon húgom, akivel galérián együtt alszunk, enyém mind a 2 terület. S imádok középre bevetődni, s csak feküdni, s "fürödni " az ismerős, megnyugtató illatnak, melyet az otthonnal társítok. A kint töltött 4 hónap alatt is ez volt a legfurább, hogy nem volt ott az ágyon az illatom. Szerencsére semmilyen illat, csak új. Ott hiányoztak nagyon az illatok, mivel a hostmom nem használt öblítőt a mosás során. Számomra leírhatatlan érzés mikor frissen mosott ágynemű kerül a takaróra, párnára. Imádok belevetődni. De így is szeretem, hogy a saját illatom érzem rajta, plüsseim körülöttem. Így legalább nem alszom egyedül. Újabban húgom nagypárnáját sajátítottam ki. Nem is tudom mióta nincs itthon. Előző héten 2 napot töltött itthon. Úgy volt kedden jön, de mégsem, majd csak jövőhét kedden... No comm. Hogy tud ennyi időt távol tölteni? Idegen helyen nem találom a helyem, idegesít ha nincs semmi ami hozzám tartozna. Németben legalább a szobám sajátom volt. Biztos pont.
Tehát maradt egy órám fürdeni, hajat vasalni, körmöt festeni, felöltözni, sminkelni. Reménytelen. Még így is, hogy hatra terveztem odaérni, 17.45kor indultam el. Egy jó húsz percet késtem mert vissza kellett fordulnom még a jegyemért is. A hajam is csak második nekifutásra sikerült. Úgy ahogy....
A helyet úgy találtam meg, hogy meghallottam szeretett zenekarunk egyik számát az utcán s így tudtam beazonosítani melyik pincehelyiségbe is kell lemenni. Fél óra múlva érkezett meg Luisa, s Dina, akiket nagyon vártam. Első dolgunk az volt, hogy lehet e inni. Persze, azt viszünk le amit akarunk, így első utunk a közeli közértbe vezetett. Épp hogy megkezdtem a második sört, mikor végre megérkezett VK, akiért már aggódtam, mert az estét vele s Nessivel folytattuk volna, révén hogy éjfélkor mindenkinek el kellett hagynia a bérelt helyett. Volt ott 3 gracia akik nagyon nem alkottak egy egészet az Alienek többi csoportjával. Felsőbb rendűnek érezték magukat. Én egy 13 évessel kezdtem el beszélgetni, szerencsétlen ott ácsorgott egyedül, gondoltam csak megszólítom, ha már én sem dumálok épp senkivel. Mindeni olyan fura volt. Pedig sokakkal nem most találkoztam először. Mégis olyan feszült volt a hangulat, mintha nem találnák a helyüket. Vagy csak én nem találtam.
Visszatérve VKhez: elég ramatyul nézett ki, az arca feldagadt. Mikor közölte, hogy kijött az allergiája, s nincs nála semmi gyógyszer. Épp Luisa mellett iszogattam, s próbáltam belésulykolni, hogy ma legyen toleráns, a mellettünk lévő másik 3 lányhoz. Ő még nem találkozott senkivel, csak velem(?). S attól tartok ő sem az a pozitív fajta vízöntő. :S ő is fura volt, bár olyan aranyos volt, mikor próbált lebeszélni, hogy ne én kísérjem el VKt a gyógyszertárba. Mondtam jöjjön velünk. De nem akart. Érthető..Sőt jobb is. "10 perc, s itt vagyunk" mondtam könnyelműen. Talán ez volt a hiba. Nem szeretem magam időpontokhoz kötni. Sőt talán semmihez/senkihez. Úgy sem tudom betartani. Még akkor is nehezen, ha abban a pillanatban komolyan gondoltam, hisz lehet a másikban már értelmét veszti.
Szerencsére a közeli plázában még nyitva volt a gyógyszertár, de az átalakítások azt is alig találtuk meg. Továbbá annyi problémája volt VKnek, hogy a patikusnő nem is szolgálta volna ki szívesen semmilyen hisztamin készítménnyel, nem tudva azok közül az összetevők közül mire lehet még érzékeny. Így a kórházban állapodtak meg. Na de melyik hol, hova forduljunk. A plázában van internet hozzáférés nézzék meg, hova tudnak menni. -.-" Köszönjük. Erre miért nincsenek felkészülve?
Édesanyám fogalkozását illetően szerencsére mindig is jártas volt ilyen témákban, tőle kértem telefonos segítséget, mint már oly sokszor. Hisz én sokak szerint tipikus áldozat típus vagyok. Mindig engem találnak be, s vagyok olyan kedves, hogy nem küldöm el őket melegebb éghajlatra. Mindig központban kell lennem.
Szóval anyu letárgyalta az egyik toxikológiával, hogy fogadnak minket. Útnak is indultunk. A portán is csak annyit mondtunk, hogy édesanyám itt dolgozik, hozzá ugranánk be. Nem kötöttem a portás orrára, hogy hivatalosan megyünk oda. Akkor mindig elkezdenek kötözködni, hogy ez nem így működik, stb.
Próbáltam nem rossz irányba menni, míg lát a portás nehogy levágja, hogy fogalmam sincs hova tartok, mert csak elmondták az útvonalat. :) Az egyik épületszárnyba érve sötétség fogadott minket, s 2 kóborló beteg. Teljesen Gothica feeling lett úrrá rajtam. Ők is pont a toxikológiát keresték. S be is előztek minket. Majd meg kellett várnunk még egy mentőt is. Nagy volt ott cirkusz meg állt a bált. Mint valami állatkert. Főleg hétvégén, mikor az alkohollal küzdő testeket hozzák be. Na, de ha az a test nem eszméletlen, s beszél akkor el lehet kapni érdekes párbeszédeket. Persze ez az ott dolgozóknak kevésbé mulatságos. Szerintem mi is inkább kínunkban nevettünk a "csípnek a csótányok" kiabáláson. De a pacák elég boldognak tűnt. Nem is. Inkább csak üresnek. Közömbösnek. Mindenesetre jobb, még ez is mintha kínjában ordítana. VK. egyre nehezebben nyelt már. Ugyanis eddig nem írtam le, de az arc puffadása után könnyen beállhat egy gégeödéma, ami következtében a beteg megfulladhat. Mikor kijött egy beteg ápoló el is panaszolta, hogy most már tényleg szüksége lenne egy injekcióra, mert már nehezen nyel.
Közben pedig megcsörrent a telefonunk. A többiek elkezdtek aggódni. Luisa addigra már 2x hívott, de miután mondtam, hogy a toxin vagyunk megijedtek, s a pletyka terjedni kezdett.
VK-t végre behívták. Szívesen bementem volna vele, ne kelljen egyedül szembenéznie az orvosokkal. De nem is tudtam, vajon ő szeretné e, hisz tulajdonképpen másfél éve láttam őt életemben először, s azóta nem találkoztunk a mai napig. Tehát jóformán nekem semmi közöm, ahhoz, hogy neki milyen baja van, vagy nincs. Végül a nővér sem engedett be.
Óráknak tűnő percekig volt bent. Nem elég, hogy negyven percet ácsorogtunk a folyosón. A doktornő is csak 20 perc elteltével, mialatt bent volt VK, kérdezte, meg,hogy akkor tulajdonképpen mik is a tűnetei. Fél órát volt bent, s infúzióra kötve jött ki. Én gyorsan felálltam a földről, ahova szék hiányában ültem le, hisz már vagy egy órája szobroztam a folyosón. A doktornő, mert csak az lehetett a stílusából ítélve, kapva kapott, a mozdulatsoron s felvilágosított, remélve, hogy nem tudom, hogy szó szerint akár székletben is ülhettem az előbb. Mondtam neki, hogy tisztában vagyok az magyar egészségügy helyzetével. Utána még vagy ezernyi válasz eszembe jutott, de felidegesíteni nem tudott. Ezt most fel sem vettem. (Bár órákkal később a villamoson felrémlett mit mondott, s tudatosult bennem, hogy akár azt is válaszolhattam volna, hogy köszönöm, tudom, nap mint nap használom a városunk tömegközlekedési cégének szolgáltatásait, így tudom mit kockáztatok, mikor akár oda felszállok, akár egy kórházi intézményébe teszem be a lábam. )
Kapott egy ágyat, én közben a telefonom lógtam, mert 10percenként csengett. A minap töltöttem fel. még szerencse. Az egész olyan sorsszerűnek tűnt. Az, hogy pont én kísértem el. Végül is nálam jobban kevesen tudnak tájékozódni a városban az ismerőseim közül. Mindig is jó voltam ebből. Van barátnőm aki néha éjszakánként hív fel, hogy itt s itt van hogy jut haza. S nem azért mert gép előtt ülök, hanem mert ezeket is vágom. Hogy édesanyám eü.-ben dolgozik, ez is segítségünkre volt. S bár biztos, jobban örült volna, ha egy olyan barátnője ül mellette, aki ismeri, de én jutottam neki. S bár a lelkéről nem tudtam gondoskodni, szerintem azért helytálltam. Vigyáztam rá, éjfélig ültem az ágya mellett. Megtettem ami tőlem telt. Nem vagyok a formaságok embere. Szerencsére nem esett pánikba, mert akkor lehet nehezen nyugtatom meg.
Viszont az elég rosszul esett, mikor már vagy ötödszörre hívta a party szervezője, s miután mondtam neki, hogy nem tud bejönni meglátogatni, visszakérdezett "akkor te miért vagy ott? " Bocs. Azért egy köszönöm jobban esett volna. Hisz én ugyanúgy kifizettem a jegyet, mint bárki más, s én nem láttam semmit az egészből. De nem zavart. Nincs bennem semmiféle megbánás. Ennek így kellett lennie. talán jobban kiábrándultam volna a többiekből. Igazából nekem iszonyatosan jól esne, ha ugyanígy lenne valaki, aki az ágyam mellett ül, ha szükség van rá, még akkor is ha idegen. Ezt teljesen önzetlenül tettem. S jól esett, az ágya mellett ülni, mint mondjuk, hogy ebben a lelki állapotban egy idegen társaságban leinni, magam, s neadjisten meggondolatlanul cselekedni.
Amúgy az ötszöri telefon beszélgetés már kezdett kínossá, s kellemetlenné válni, hisz mindannyiszor csak ismételgetnem kellett, hogy mi történt. S mikor már hatodszorra Vk-jel vetettem fel a telefonom, mondván én már nem tudok mit mondani, akkor kezdett derengeni, hogy esetleg alkoholos befolyásoltság alatt áll a hívó. "addig nem nyugszom meg, míg nem látom VK-t. " Eleinte csak azt hittem, hogy aggódik, s túlstresszeli a dolgot, hisz nem ismerem. Tulajdonképpen meg sem fordult a fejemben, hogy mire visszaérek, házibuli látvány fogad. Emberek a wc fekve, stb. Hisz kiskorúak is voltak. Így már az is világossá vált számomra, hogy a miért akarta megnyugtatni VK szüleit, hogy lányuk biztonságban van, vigyázz rá, s nem alkoholos befolyásoltság miatt került a toxikológiára. Mondtam neki, hogy VK távozáskor meg fogja kapni a papírt, hogy mit keresett ott, s milyen ellátásban részesült, talán még a kezelésenként lebontva is fel lesz tüntetve tájékoztató jelleggel a kezelések ára, amit a TB fizet.
Az este további részében sem jutottunk el a melegbárba, ahova az esténk folytatását terveztük. Az egyik sráchoz mentünk volna fel 15en ha nem ér haza idő előtt a nővére. Így fél órát városunk leghosszabb útjának egyik kereszteződésében töltöttük, majd egy kocsmába is betértünk, hogy használhassuk a mosdót, s végül kerületem rosszabbik oldalán egy téren kötöttünk ki. Ahonnan a vidéki srác banda lelépett, s ott hagyott minket, 9en, lányokat. Két ott portyázó orkokkal is szóváltásba kerültünk, s bár teljes party cuccban nyomtuk, se erősítést nem hívtak, s meg sem próbáltak minket lányokat lenyomni. Majd az amerikai vendéglátó ipari egység éjjel nappali helységében töltöttük el az időnket reggel négyig, ugyanis akkor ki küldtek minket. Még bő egy óránk maradt, amit megint csak közterületen töltöttünk, de itt már csak 5en voltunk.
Így alakult az estém. Tudtam, hogy ha magassarkúban megyek, legalább egy váltó cipőt be kéne dobni a táskámba, mondván elfér. De így hazafelé sétálva, az utolsó métereket megtéve a nappali világosságban, még logikusabbnak tűnt, s erre figyelmeztetett sajgó térdem is. Tudtam, hogy otthon sem fogok bedőlni az ágyba, hisz ha lefekszem megint átalszom a napot, s most már vissza kéne térni az emberi élethez. :)
Szemem szúrt, térdem sajgott, derekam jelezte az éjszaka hosszúságát, tele voltak friss élményekkel, fáradt voltam, kimerültem, mégis blogot szerettem volna írni. De nem sikerült. Csak megnézte 2 SATC részt, még mindig felírat nélkül, s pihentető volt.
Reggel fél tízkor elmentem levakarni magamról az éjszaka mocskát, de apám nem akart leszállni rólam, mondván, hogy biztos drogozom, hogy nem tudok aludni. Hát akkor nem tudna lelőni, de nekem a reakció időm 10 mp-ben lehetett mérni. Ezt be is bizonyította nekem. S végül 10 órakor ledobtam a takarom a szobám padlójára s aludtam 4 órát. Gondoltam megint lemegyek napozni, s "meditálok " közben, de nem volt kedvem még a bogarakkal sem viaskodni. 4óra csend, béke, nyugalom várt rám. Négy óra regenerálódás.
