Válaszok keresése

Már megint hajnali négy. Hihetetlen vagyok, pedig ma direkt nem feküdtem le reggel, hogy majd este tudjak aludni. Ma sem sikerült. De a szemem lassan kiég, kiszárad. Bár ma kaptam egy adag nedvességet belülről. Biztos pusztán kedvesség volt, nehogy bekövetkezzen s szemeim kékje elveszítse fényét.
Nem történt semmi különös, azon kívül, hogy ma rendesen étkeztem, míg előző nap csak egy körtét ettem, du. négytől hajnali 4ig.
Aztán sikerült anyutól visszakunyerálnom a gépet, hogy végre én is elintézhessem a napi internet adagom, s ne csak telefonomról  kövessem, az eseményeket a közösségi oldalakon.

Épp barátnőmmel kezdtem bele egy párbeszédbe, mikor megpillantottam, egy másik gyors üzentet is villogni. Elképzelni nem tudtam mire számítsak....pulzus az egekben... Nem tudtam felkészülni a legrosszabbra. Okom sem volt rá, bár nagy felelőtlenség is lehetett volna  részemről. Egyetlen eldöntendő kérdő mondattal találtam magam szembe. Nem értettem, nem tudtam, nem akartam, képtelen voltam rá válaszolni. Minden mondatom félreértés áldozatává esett volna. Talán így is, hogy nem reagáltam, de legalább, még mindig tudom magam tartani az ígéretemhez. Ezernyi s ezernyi mondatot  tudtam volna begépelni. De csak néztem. Időnként beugrott egy megfelelőnek tűnő válasz. De erre nincsen megfelelő válasz. Ráadásul, nem is volt ott köszönés. Igen, ezen is elgondolkoztam. Végül a kérdés szempontjából teljesen felesleges, de erre nagyon tudok ugrani. Többször felébredt a negatív oldalam. Elkezdett kombinálni, hogy csak ne dobálgasson engem semmiféle kérdéssel. Bár legalább teljes egész volt. Vajon meddig írhatta? Még ez is eszembe  jutott. De megint csak a miértek vannak többségben. MIÉRT, miért most? MIÉRT? Számít bármit is a válaszom? Egyik gödörből csak a másikba estem. Aztán megint csak bámultam a kérdést, míg fel nem jött minden fájdalom, ami egész héten a felszín alatt maradt. A zenébe menekültem, terelje a gondolataim, de ilyenkor nem a megfelelőek jutnak eszembe. Barátnőm közben azt tanácsolta kapcsoljam ki a gépet, s inkább menjünk el otthonról. Gondoltam egy kis esti tollaslabdázás, jobb kedvre derít, hisz egyszer már bevált, s mulattató is volt egészen addig, míg a labdát el nem varázsoltam egy fa koronájába. Próbáltuk leszedni, de hiába. Az ugrálókötél meg nem elég szociális játék, így csak kutyát sétáltattunk. A hinták felé vettük az irányt. De csak egyre rosszabb lett a kedvem, hisz a Parkban mindenfelé csak szerelmes párokba botlottunk. Egyesek a padon estek egymásnak mások a focipályán. S nem zavartatták magukat. Mondjuk mi sem. Én csak hintáztam, s felvidított. Csak nevettem, s tapsoltam volna, mint egy retardált fóka.:) Mióta kedden ezt úgy hangoztattam, hogy fáj már az arcom a nevetéstől, s csak tapsolnék, mint egy retardált PINGVIN, azóta a kedvenc mondatom:)  Olyan volt a hinta, mint a trambulinon ugrálni, éreztem a gyomrom, ahogy liftezik. Az élet apró örömei. 

Haza érve, újra ott volt az az üzenet. Még most is ott van, nem zártam be az ablakot. Ez az utolsó hétvégém, a nyári szünetben, szeretném még kiélvezni. Erre itt ez a péntek, ami kicsit sem jobb, mint  az előző. Azt hittem nincs mit mondanunk egymásnak. A legjobb lenne figyelmen kívül hagyni ezt a kérdést. Igen. Hisz magam sem tudom rá a választ. Viszont nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a héten ez már a második üzenet.... Azt nem szeretném, hogy megszaporodjanak az ilyen vagy szörnyűbb jellegű üzenetek. Egy üzenetre vártam csak az elmúlt két és fél hétben. "Boci, szeretlek, ne haragudj" De már ez is elveszti varázsát. Sőt talán csak újabb szenvedések kezdetét jelentené. Csak pillanatnyi boldogságot okozna. Mint egy tudatmódosító, mikor rádöbbensz, hogy egyszer véget ér, de ragaszkodsz hozzá,  kell a napi adag, aztán csak egyszer veszik el tőled, s felébredsz, ott találod magad a valóságban egyedül... S bár vannak barátaid, akik ilyenkor is az ágyad mellett ülnek, s próbálnak visszaszoktatni az életbe, az üres, még velük is. Hisz a drogot nem tudja pótolni semmi. Túl jó. Tökéletes is lenne, ha örökké tartana, de világunkban semmi sem örök. Az emberi élet is csak pillanatnyi. Emlékszem, mikor az egyik ismeretterjesztő csatornán a csillagászatról beszéltek, meg az univerzumokról, annyi maradt meg bennem, hogy mi csak szöszök vagyunk, mint a Horton c. mesében. :) De akkor valahogy átjött az érzés.
Keddi éjszakán megszedtem az ígéretem, mikor összefutottam Riki haverjával, elkezdtem neki ecsetelni, hogy mi történt velem, mikor szóba került közös ismerősünk Chris s hozzá való "kötödésem". S én hülye még az e-mailezgetésünket is elkotyogtam neki. Biztos visszajut Chrishez. Úgyhogy ennyit a jövőheti koncerten véletlen összefutásról. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ő is megdöbbent, hogy milyen "állapotban " vagyok, s magához ölelt, hogy ne legyek buta, s szerelmes, felejtsem el, nehogy ezek után még elnézzem neki ezt a gyötrelmes két hetet. Elmondtam neki, hogy olyan "rossz" a helyzet, hogy az sem érdekelne, ha megdugná az illetőt, egyszer, kétszer, százszor s visszajönne. 
De ez a veszély nem fenyeget, hisz csak az én barátom nem tud lenni. Ha meg nem tud, szerelemről nem beszélhetünk. Anélkül meg köszönöm én is elég jelentkezőt találok. Újakat. Ismeretleneket.
Ennyi mindent kihozhat egy kérdés. Itt van már megint hajnali öt, s bár vörösek a szemeim, most sem fenyegeti őket a kiszáradás. 

Kérem vissza a "játékom" ! Mondaná egy gyerek, s mondanám én is. Ordítanám. Toporzékolnék, de hiába, ami nincs, nem lehet elő teremteni, a semmiből meg aztán végképp nem. Azért most már igazán piacra dobhatnának valami tuti, tudatmódosítót, ha ennyire biologikus úton is megközelíthető levezethető a szerelem. :)
Nah, youtube épp a Junkies Alkohol című számánál tart. Akkor ezzel búcsúznék. Tökéletesen megírt dal. S nem az alkohol miatt...

Junkies- Alkohol