Csütörtök : Korai reggelig tartó ténykedésemnek köszönhetően, átaludtam a napot, s délután ébredtem. Nem kellett volna. Belém hasított a fájdalom, s most nem a piercingre gondolok. Tudatosult bennem, hol vagyok, miért, s mi következik. Lemászta az ágyamból, szülők sehol. Belógtam a fürdőbe zuhanyozni, hiszen azért igencsak aggódtam, hogy mit fognak szólni az új szerzeményemhez. Főleg anya. Lezuhanyoztam, majd beültem a gép elé. elkerülhetetlen volt, hogy anya meg ne lássa,... nyúlt is az állam felé, de én elkaptam a fejem attól félve, hogy netalántán kiakarja tépni... Tényleg ettől féltem. De csak mosolygott egyet s megkérdezte, hogy tényleg átszúrtam? "nem fát?" De, anya, fájt. talán ez volt a lényeg. De sajnos egy új piercing nem hoz rendbe mindent. Anya kérdezgetett is a tegnap estével kapcsolatban, bár nem tudom, hogy miből gondolta, hogy most talán majd jobb lesz, s rákérdezhet, de viszonylag nyugodtan válaszoltam a feltett kérdésre, h "mit nem akar már megint?" -"engem" hangzott a rövid felelet. s ennyivel el is intéztük. Barátnőm lehívott, kísérjem el egy beszerző útra. Nyitottam a szekrényem, hogy találjak valami hangulatomhoz illő darabot. Elsőre is a fekete ugrott be, de elhessegettem a gondolatot. Bár gyászolni volt kedvem. Kezembe került egy szürke, apró csillagmintás felső... kár volt. Ezt még az exbarátnőjétől kaptam... s kicsordultak azok a bizonyos könnyek. Hát maradt a fekete. Fekete rövid ujjú, fekete legging, egy magassarkú, napszemcsi, táska, s kész voltam. Az utca embere már rég óta nem nézett így rám! Lehet a napszemüveg tette, azt hitték, ha ők nem látják a szemem én sem látom őket... :D Feldobódtam. Réginek éreztem magam. Meg is örökítettük ezeket a pillanatokat a Parkban. Megbezséltük, hogy semmiféleképpen nem ülhetünk otthon, így kimentünk a város szívébe, egy üveg pezsgő társaságában. Nem segített. Jól kidumáltuk magunkat, ittunk arra, hogy minden rendben lesz. Majd hatalmas kerülővel hazasétáltunk. Én végig magassarkúban. S még mindig tetszett az embereknek a megjelenésem. Még a délután folyamán az egyik hipermarketben a biztonsági őr elfelejtette mit akart mondani, ahogy meglátott. Nem tudom mit láthatott. Legalább valami durva smink lett volna rajtam. De még az sem.
Nosztalgiázás. Ez maradt nekem/nekünk. Az emlékek. S a gondolatok. De sajnos míg egyik pillanatban tisztán látom mit kéne tennem, addig a másikban már teljesen össze vagyok zavarodva. Tulajdonképpen tovább lépnék. Ezt kéne tennem. Erre ösztönöz minden ész. De sajnos gyakran a szívemre hallgatok. A Sors iróniája, hogy 2. msn beszélgetésünk alkalmával leírtam neki, hogy nekem távol kéne tartanom magam tőle, ezt érzem. Megérte ez az egy év? Adott annyi pozitív élményt, amennyi negatív most körülvesz engem? Nem volt időpazarlás. Időeltöltés. Ennél többet láttam kettőnkben. Sőt. Először mikor felmerült benne, hogy nekem ki kéne lépnem ebből a kapcsolatból, akkor épp nyaraltunk, barátokkal. S mi más okozta volna a konfliktust, mint A (barát) barátnő. Úgy gondoltam, én sosem nyerhetek, amíg a csajszi meg van. Hiszen félreérthetetlenül az értésemre adta,hogy nem kedvel. Amit nem értek, mert nekem addig egy rossz szavam nem volt rá. De éreztem, hogy ebből én nem jöhetek ki jól. Nem az, hogy nincs önbizalmam, mert néha sok is, sőt az egom is elég nagy... DE ezt nagy nehezen őszintén elmondtam neki. Mert vele ezt is meg lehetett beszélni. Annyit mondott: "megoldjuk" Ilyen egyszerűen. Pedig már a világ omlott össze bennem. S akkor szenteltem is egy oldalt a naplómba, ennek az ominózus pillanatnak is, s annyit fűztem hozzá, hogy megnyugodtam. "talán nekünk sikerülhet az, amin mások oly csúnyán elbuknak. " Sorba is vettük az akadályokat. Nem is volt probléma...
De a többit már tudjátok. Nem sikerült. Máson csúsztunk el. Nem is tudom min. Kihunyt a láng? Megunt? A távolság...
Jó volt visszaolvasgatni éjszaka folyamán a naplót. Első bejegyzésem még másnak szól. Újra átéltem azt a szenvedélyt, amelyet akkor éreztem. Elolvastam a hozzá szóló első bejegyzésem is. Még úgy írtam alá. hogy barátnőd, avagy társalkodó nőd:D frappánsnak tűnt, hisz fél évig, heti rendszerességgel aludtam nála, úgy hogy ő még az előző barátnőjével lakott együtt. Nah igen. Hányszor, de hányszor rágtam magam, amiatt, hogy ez nem normális. De az a kapcsolat nem is volt az. S hányszor meg hányszor mondtam. azt, hogy köztünk nem lehet semmi, mert én nem akarok az előző sorsára jutni. De más lett. A kapcsolatunk őszinte volt s ... VOLT. Ez a lényeg... s a könnyek... mikor ezt írom. Segítettem kiszabadulni Sátán+2 (az ex) fogságából. Ketten éltük túl.
S újabb bejegyzés keletkezett a naplómban. Pedig megígértem, hogy nem írok róla. Mintha nem is létezett volna. De nem ment. Pár mondatot megérdemelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése