The Corny

The Corny 

2012.05.17.

Brains 

Elmúlt 2 hét felidézése I.

Máj. 16. Szerda Félálmomból arra emlékszem, hogy apa kelt: "eltörted anyád kezét".
Délelőtt folyamán nem mentem be a suliba. Lementem TM-hez, csak ne kelljen anyámmal egy légtérben lennem. De sajnos TM nem tudott elkísérni vásárolni az állatkáknak forgácsot meg kaját, nekem meg nem volt kedvem egyedül menni.
Bár tudtam, hogy fényes nappal nem lesz bántódásom, de mégis olyan kis paranoiás lettem. Tartottam attól, hogy visszajön a faszi, s megvár a lépcsőházban.
Ennek ellenére mégis elmentem bevásárolni, egy rakat zöldséget, hogy legalább az legyen az állatkáknak, meg a gazdájuknak... nekem:)
Majd elmentem fotóra. Nem maradtam le semmiről az elmúlt 2 órán. Miközben a villamoshoz sétáltam, már azon pörgött az agyam, milyen jó lenen már most elmenni koncertre. De nem. Várni kellett csütörtökig.
Most is fekete-fehér filmelőhívás volt terítéken. A próbacsíkozás, s számolgatás a legrosszabb. Síron túli hangulatom volt, ez nem vitás. Tanárnő meg is kérdezte, hogy beteg vagyok/voltam  vagy csak fáradt... köszi. :)
Semmi kedvem nem volt az egészhez, annak ellenére, hogy ez az első filmelőhívásom volt. A sötétben, melegben kuksolni, mikor fáradt vagyok, s fáj a fejem... mert akkor már igen csak fájt. Hiába ittam, az előző napokban kimaradt a megfelelő vízmennyiség így, hiába próbáltam pótolni. Gondolom valami front is jött.
Az első próbacsíkom jól elcsesztem, meg szerintem az első lehívást is. Még jó, hogy több lehetőséged van rá, s mindig más lesz, hiszen nincsen óránk a géphez. Annyi helyen el lehet rontani. Ha túl sok fényt kap, ha túl sokáig van az előhívóban, mind mind kritikus tényező lehet. Főleg sötétben, ahol nem látsz semmit.
Haza érve a gép előtt töltöttem az estét, nem tudtam lemenni futni, mert nagyon fájt a fejem. Bár evés után mérséklődni látszott, de hiú remény volt.
Mégis elég sokáig bírtam a gép előtt. Valakivel beszéltem... kivel is? Nem fontos.
Úgy mentem el lefeküdni, hogy biztos ami biztos viszek fel magammal gyógyszert s vizet, ha annyira fájna a fejem, hogy nem tudok megmozdulni. S esetleg nem tudnék elaludni a fejfájás miatt. Kísértetiesen hasonlított a Nyusznál átélt migrénre, de azért annyira nem volt súlyos.
Nap pozitívuma: apa kifizette a vásárlásomat!  :)

Máj. 17.
Délelőtt elaludtam. De bementem rajzolni, még egyik osztály társam is ott találtam.Elrajzolgattuk az ablakból látszó ház részletet, az anatómia tanár a segítségünkre volt.
Érdeklődött, hogy miért nem járok, s miért kell ennyit pótolnom csütörtökönként. Mondtam, hogy zűrös az életem újabban, család meg egyebek. (nem mertem megemlíteni a párkapcsolati problémám(?) - lehet ezt mondani, ha nincs is épp párkapcsolatom?!- nehogy degradáljon. ) Annyit mondott, hogy a "legjobb családokkal is megesik". - kicsit félre értve a mondást, - pedig most a pozitív oldalát láttam meg- annyit mondtam, hogy "hát ha még a legjobb lenne!" :)
Bár most nem tudtam este 6 ig maradni, mert 14-re trainingre kellett mennem, a keddi munkával kapcsolatban.
Szerencsére a tervezett 3 óra helyett csak másfél órás volt. Éhen is haltam volna.
Nem tudom írtam e már, de összetalálkoztam azon az iroda telepen a jelenlegi diákmunkám szolgálati buszjáratával. Kis embléma, sofőr, busz, irány, minden stimmelt. Még az idő is. Csak nem értettem, hogy mit keres azon a privát területen, mert hogy az első gondolatom az volt, hogy csak bemegy megfordulni... de minek engednék be? Mikor megláttam pillanatnyi képzavar állt be... de végül helyre raktam mindent.
Este elbeszélgettünk anyával. Megmondtuk neki, hogy csinálja, de mi nem asszisztálunk hozzá.
A "vádlott" védőbeszéde annyiban merült ki, hogy ez NEM egy előre megbeszélt találka volt, továbbá, a kulcs azért volt az ajtóban, mert kint cigiztek, s amikor bejöttek a pasi csukta be az ajtót, s automatikusan ráfordította a zárat, mert falun így szokás. (hát elég tiszta lehet a lelkiismerete a polgármester bátyjának s családjának, ha automatic zárják az ajtót akkor is, mikor otthon vannak.. - de falun így szokás... pont így.. ) Tovább a kedvencem: azért válaszolt flegmán, mert ÉN SZÁMON kértem, hogy mit keres a szeretőjével a lakásunkban. Apa itt megvédett. Ezen kívül csak apa beszélt, anyám sík ideg volt.
Így, hogy ezt megbeszéltük, én felkaptam a táskám s indultam TM-hez, mert koncertre voltunk szó szerint hivatalosak. Ezelőtt két héttel az egyik téren ültünk, s vártunk a kis szakácsunkra, amikor is leszólított egy srác minket,... tűzért. S elbeszélgettünk, mert ő is várt valakire. Egy szőke felnyírt hajú csajra, aki az énekese. Annyira idétlen s idióta volt a csaj a szó legpozitívabb értelmében s azonnal beleszerettem a hangjába. S búcsúzáskor a lelkünkre kötötték, hogy megnézzük őket élőben, 16án, vagy 17én. Hát a szerdát kihagytuk, pedig este a fejfájás ellenére nagyon jó volt a csaj hangját hallgatni. Jaj emlékszem, TM-mel beszélgettem, s közben leszedtem a The Grenma új albumát, a BPCore-t, amit akár ti is letölthettek a honlapukról. Tessék hallgatni, mert ők igazán megérdemlik. ( régi junkisos ismeretség fűz a kis szivemszottyaihoz. ) S azzal bíbelődtem, hogy rávarázsoljam, a telefonomra az új zenéket, s valami hallgatható zenét még, munkához, alváshoz, mindenhez. Rajzoláshoz.
Szóval elhatároztuk, hogy meglessük az új zenekart, már csak azért is mert TM-nek bejött a srác. Szerintem nem illenek össze, de lehet csak a srác volt túl részeg.
Még egy kitérő: a kis szakácsunkra 45percet vártunk. Kiültünk inni az egyik térre, megittuk TM borát, így névnapja alkalmából, ami szinte teljesen kiment a fejemből, s elkezdett esni az eső. Hazamentünk, de előtte lebeszéltük a kis szakácsunkkal, hogy éjfélkor végez összefutunk. Így volt időnk haza sétálni, sőt még TM szobacirkálóját is megsétáltattuk, s végül sörözéssel ütöttük el a várakozással teli  időt. Beültünk egy kocsmába, s kaptam a hideget, az igen tisztelt volt tánctársamtól. Csalódott bennem. Aznap mikor leléptem, a barátjával való összeveszés miatt. Aggódott miattam. Azóta persze ő is ott hagyott. Valahol szerintem kiábrándult belőlem. De talán jobb így, hogy elengedtem. Mellettem egyáltalán nem lett volna helye. Már aznap este is azt éreztem, hogy választania kell a barátja s köztem. Nekem meg akkor jött el az a pont, hogy nem vagyok hajlandó többet elviselni, azt a dagadt disznó, alpári haverját. Így kiléptem az életéből, amit ő azóta is felró nekem. De köztünk amúgy sem barátság volt, hiszen vonzódott hozzám. Így megmaradnak a szép emlékek, csak ne lenne bennem is a tüske. Osztály talira hívtam le TM-et, hogy bemutassa egyik régi legjobb barátnőjét, külhonból, s erre lehozta az egész sleppet, TT-t s a tánctársam is. Nah most akkor ott abban a pillanatban TT-hez volt a legkevesebb kedvem. Tánctársammal nem volt bajom.Őt nem kerültem, csak a haverjait. S mivel TM akkoriban a másik barátjával járt, így evidens volt, hogy a dagadt disznó is ott lesz, így mindig offoltam a talikat. Nah, de ezen az osztály talin( ivászaton) engem hagytak ott köszönés nélkül. Az azért undorító volt. TM barátnőjét örökre megjegyeztem... ezek a csajon számomra annyira primitívek.. érezni rajtuk a vidéki hatást, ösztönből cselekednek (kúrnak), mint az állatok. Szerény véleményem ennyi.
Tehát kaptam a hideget, megjegyzést a felnyírt hajamra, újra egy fuck offot az eltűnésemre, cinikus megjegyzést Nyuszra (bár azt visszaszívta, mikor TM lepisszegte... tudván, h érzékeny pontra tapintott), meg voltak még ott dolgok. Köszönéskor, majd hívom TM-et, aztán persze nem is jelentkezett, vagy csak én maradtam le az infóról, most hogy nem kívánatos személy lettem.
Az a szomorú, hogy most is ezt kapom, mit kapnék, ha tényleg kijátszottam volna, s hülyévé tettem volna?
Értem, hogy csalódott, értem, hogy nehéz volt visszarázódni a hétköznapokba, mert nekem is, mikor mindig azt lestem, mikor találkozhatunk, s tökre örültem, hogy végül az osztálytalin találkoztunk. Csak addigra már késő volt. Gondolom TM ezzel kapcsolatban tud mindent, de nem beszél róla. Tény, hogy nem kértem.
Tiszta a lelkiismeretem. Most sem rohanok hozzá, most, hogy szükségem lenne rá, mert tudom, hogy az nagyobb kegyetlenség lenne. Ő meg nem keres. Ez tiszta sor. Nyáron meg majd fejbiccentéssel megyünk el egymás mellett...:)
Visszatérve a koncerthez, most, hogy leírtam, ami nyomja a szívem.
Pia nélkül olyan jól éreztük magunkat! TM azóta ezt emlegeti. Sajnos nem állt módunkban beszélni a meghívóinkkal. :(
De egy teljesen jó Brains koncerten is részt vehettünk. Csináltam egy két jobb képet is. Hiszen a gépet mindig vinni kell. :) A kis kincsem. Már ami maradt a nagyobb kincsemből.
S láss csodát, régi ismerőssel is összefutottam! Újabb nosztalgia következik: 14 voltam éppen, vasárnap volt azt hiszem... " kezdődik a dal. De nem volt vasárnap, csak hétköznap találkoztam az állatkereskedéses sráccal, aki mára színész. Mert hogy suliból haza felé mindig az állatkereskedésben lógtam, eleinte egy csaj eladó miatt, majd a srác miatt. 10 év van köztünk. Szőke.... :)
Felismert gond nélkül, meg hívott egy sörre, dumáltunk pár sort. Azt mondta ha van érdembeli anyagom, akkor tarthatunk együtt fotó kiállítást. Meg menjek ki velük agarat futtatni. Vagy sokat kirándulnak a kutyákkal, csatlakozzak. Szóval tök pozitív volt. Hát, végül is miattam ismertem meg az élete párját.:)

Majd elfelejtettem! Tessék csekkolni a The Cornyt is! :)

Máj. 18. péntek
suli off. Munka. Mogyi :)
Szegényt visszamondták, viszont engem kikísért a munkahelyre, majd busz fordultával hazament. :O
Kikísért. Egyem meg! Én meg elvállaltam egy szombati műszakot, hogy együtt dolgozzunk. Mondván TM is dolgozik, nekem sincs programom, akkor a kellemeset a hasznossal.
Főleg, hogy szombatra "randira " hívott. Munka után van e kedvem sétálni egyet. ööö.... o.O Kerteltem egy sort a szombatra betervezendő Tankcsapda koncertről. Mely végül abszolút kivitelezhetetlenné vált, haza jutás miatt, mert egy kocsis ismerősünk sincs. A hévet felújították, biciklit se ki se be szállítani nem lehetett, Hajnalban meg nem szívesen teker az ember 20km-t mikor dolgozott, s másnap is munkába megy.
Tehát péntek késő este még beszéltem Mogyival, mert megvárta míg haza érek.

Máj. 19. szombat.
agyhalál. Ilyen korán felkelni! Egykor feküdtem, ötkor keltem... :S Elaludtam egy negyed órát, szerencse, hogy nem kellett csomagolnom, mert meg volt az ebédem aznapra. Sült oldalas. :)
Rohanás a buszhoz. Rágóm nem volt. Nem tudtam már venni... jól kezdődött nap. De a FT-től a vitorlázásra kapott táskámban egy jó másfél éve bujkál egy sárgadinnyés rágó utolsó 2 darabja. Az megmentett. Még jó volt! :)
Egy asztalhoz kértük magunkat. Sokat beszéltünk, bár szerintem nem emiatt szedtek szét minket. Mindketten átkerültünk egy másik asztalhoz. Végül rekord idő alatt végeztünk a munkával, fél 2kor már lehetett takarítani! Tehát fél 2től este hétig Mogyival voltam.
Pár szóban. Elveszi az eszem. Ez világos. Úgy gondoltam úgy is arra felé menne, kiviszem a Római partra. Mivel eleinte nem volt konkrét cél, még épp időben kérdezte meg "meddig maradunk a buszon?", mert pont ott kellett leszállnunk. Leugrottunk. Nagyban metróztunk, alig értettem valamit, alig tudtunk beszélni, mikor is leesett, hogy az ellenkező irányba szálltunk fel. Mert én ugye megszokásból mentem le a metrón, ő meg csak követett. Sebaj. Még pár plusz megálló metrózás. Majd rájöttünk, jó lenne keríteni egy mosdót. Bementünk az ottani hipermarketbe. Két éve naponta jártam oda, mert arra dolgoztam. Azóta rendesen átalakították! Én meg merem kockáztatni, hogy nem is ment be a mosdóba, csak pénzt akart felvenni.. :) Nah, jó, biztos gyorsabb volt:)
Ha már ott voltunk bementünk sörért, de hűtött nem volt. Így vettünk fagyit, s kaptam egy rágót is. Végre. Nem hagyta, hogy kifizessem. Azt mondta, ez az ő területe... ő lakik erre:) (ez meg az én országom... XD)
Még szerencse, hogy az ellenkező irányból közelítettük meg az objektumot, mert mikor legutóbb arrafelé jártam, akkor vagy épp egy sikeres cipő vásárláson voltunk túl Nyusznak, s nagyon büszkék voltunk, vagy épp darts nyilakat válogatunk....
Jaj volt Mogyinak egy olyan beszólása... Nem tudtam, én süllyedjek el, vagy ő... Vettünk sört. S mondtam, hogy milyen kedves (buzgó) a néni, hogy belerakja nekünk egy zacskóba a sört. (mikor el tudtam volna rakni a táskámba. környezetvédelem: on :) ) Azt mondja Mogyi: ja, nagyon romantikus....
Azt se tudtam hova nézzek.. anyád.. hey! ez nem egy randi, egy csak egy séta! nem is tudtam, hogy ismeri ezt a szót. hát még, hogy használja is. vagy mi a f... ?! Azért sikerült túl tennem magam rajta.
Kisétáltunk, kiszemeltük a fa rönköt, ahol TM-mel legutóbb ültünk, azt tervezgetve, hogy de jó lenne ide másokkal is kijönni. S dumáltunk. A világ keletkezéséről, a vallásról. Azt mondta, mikor visszakérdezett, hogy nekem mi a vallásom, egyből le tudta olvasni az arcomról, hogy megijedtem. S hogy, kényesen érint. Ezért elmeséltem neki, hogy akart megtéríteni a munkahelyen az egyik kollega. :D
Jót nevettünk ezen. Röviden ennyi. A busznál megkérdezte elkísérjen e... o.O Hova? Haza... ó mondom, az neked plusz egy óra. Nem baj. Inkább én kísértem 500 méterrel arrébb a buszához. :) S végre elkérte a fb elérhetőségem. Ezen vitatkoztunk a lányokkal, hogy azt manapság már rögtön el lehet kérni, ő még sem kérte. Mindegy.
Otthon fáradtan hevertem a kanapén s fb-oztam, s azt lestem mikor jelöl már be. Hogy végre megtudjam, hogy is hívják... XD Persze, előtte elmeséltem TM-nek részletesen mindent. :)
Míg a közösségi oldalon lógtam, valami iszonyatosan jó jegyzetet osztott meg Ká. Ká a házunkban lakott, egy fiatal srác, inkább már már férfi, AUDIval... Likeoltam az írását, s meg is dicsértem, s ezek után rám írt. Hajnali egyig beszélgettünk. Még soha nem beszéltünk 2 mondatnál többet. Tehát abszolút jól zártam a napot.

Ha ideges vagyok...

De jó, hogy ezt a címet adtam még tegnap a piszkozatnak! Így legalább nem kell újra írnom. Tulajdonképpen, egy hete halogatom a storizgatást, de nincs kedvem leülni ide, nincs erőm, bátorságom teret adni a agondoaltaimnak, de most jutottam el oda, hogy úgy is teljesen mindegy, mert ha nem írom le, akkor belülről fognak felemészteni. Így akármenynire is nem akartam ide leülni a gép elé ma este, itt vagyok, s gépelek, mintha aza életem múlna rajta, s annyi helyesírási hibával fogom ezt  leírni, amennyivel, ti nem szégyellitek elolvasni, mert nincs hozzá kedvem, hogy még azt is javítgassam. Főleg a félre gépeléseimet. Mert a gondolatok csak gyűltek, de ennyit nem tudok észben tartani. Valahol az új ruháknál fejeztem be, s a kirándulásnál. Az  új ruháknak nagy szerep jut a történetemben, sőt külön bejegyzést szenteltem volna a visszaemlékezéseknek, amelyet egy egy ruha darab szimbolizál. Hiszen mai napig emlékszem, hogy mi votl rajtam az első csóknál, mikor 15 éves voltam, melyik fehérnemű votl rajtam, amikor elvesztettem a szüzességem, vagy épp milyen összeállításban sikerült az egyik fesztiválon örök emlékké tennem egy estét, azzal a fiúval, akiről csak legmerészebb álmaimban fantáziáltam. Igen, lehet túl sok jelentőséget tulajdonítok a ruháimnak, meg a testiségnek. De, hogy megcáfoljam, a kirándulás alkalmával a zsebembe nyúlva, meg találtam, a kis lila hajgumit, amit még azért tettem oda, hogy Nyusznál biztos legyen egy hajgumim. TM körbe röhögött volna, ha nem látta volna rajtam, hogy milyen fontos nekem ez a kis cingár hajgumi, s a tudat, amiért oda tettem.
Még pénteken kaptam TM-től egy zsák ruhát. Egy nagyon klassz nyári ruhácska is volt benne, amelyet nagyon rövid farmer nadrággal, vagy épp anélkül fogok majd hordani,.... ha megvarrom. Nem! TM teljesen épen adta oda nekem, még a bolti címke is rajta volt. Csak, hogy idő közben elterveztem, hogy ha legközelebb együtt dolgozom a kis perzsával, aki mostantól Mogyiként fog szerepelni itt, akkor ez a ruha lesz rajtam. S úgy alakult, hogy délelőtt is ebben mentem el a munka megbeszélésre, az új munkával kapcsolatban. Hiszen még is csak hosteszként fogok funkcionálni, nehogy már az öltözködésem miatt bukjam el.
Tehát kedd reggel: elegánsban toltam, "szép magyarosan" kifejezve magam. Magassarkú, a kis öltöny nadrág szerű, amiről ha jól tudom már írtam, hogy a 2. évfordulonkón volt rajtam utoljára. Amikor is veszettül összevesztünk, majd a "békülő" szex után derült ki, hogy tulajdonképpen ma volt az évforduló, persze nem számomra.... azóta bennem égnek azok a mondatok, melyeket a karjába bújva hallgattam végig. Miszerint ha még egyszer ilyen megingás fordulna elő, csak verjem pofán. Hát mit ne mondjak gyönyörűen kiküszöbölte ezt a problémát, mondhatni szó szerint, hiszen, a küszöb rosszabbik oldalán állok már 6 hete. S alkalmam sem volt megtorolni az engem ért sérelmeket. Nem mintha pont erre gondoltam volna. Épp túlélni próbáltam az életet.
Belegondolva, az első komoly szakításunk alkalmával sem volt fair. Hihetetlen, hogy 2 év alatt mindenhogy változott csak épp gerince nem nőtt ilyen téren. Ha nem tudná valaki, csak annyit kaptam, hogy "szerintem összejövök vele"... kivel, miért, hogyan, kapd be, vagy valami... az egyszerűen undorító volt....

Tehát visszatérve, a fő gondolathoz, mely most a családról szól. Anyám hazarongyolt, s őrült módjára kezdett el rendet rakni... Hohoóó! Mondaná kedves sofőr barátunk, aki nagy tapasztalatokkal bír e téren... "hiba a rendszerben!" S ehhez bevallom nem kellett nagy női megérzés. Ugyanis, anyám nem tud hazudni. Amikor Nyusz kérdezte, meg, hogy milyen tortát szeretek, itt szenvedett látványosan az asztalnál vagy félórát, mire kinyögte azt a kreatív mondatot, hogy "szereted a fekete erdőt, ugye?"
Nah, előző nap, a munkájába indulás előtt is ennek a színjátéknak lehettem a tanúja. Gyönyörű volt. Annyi eltéréssel, hogy most azt sikerült megkérdeznie, hogy hányra megyek suliba... Nem feltűnő? Hónapokig köszönni is nehezére esik, majd elő adja a hattyú halálát, s érdeklődni kezd? Gyanús.
Kanyarodjunk vissza: takarítás, seprés, szennyes eltüntetése (nem kimosása) , mindezt úgy, hogy húgom még aludt, mert csak 10re ment, mint, ahogy én is. Jó anyához illően, távozásomkor megkérdezte mikor jövök. 12-re itthon vagyok, de lehet, hogy előbb. Tettem hozzá, mintegy az irodalmi műveknél a sejtető előre utalást a végkifejletre. ( persze közben azon agyaltam, hogy húgomnak megmondom, maradjon otthon, arra hivatkozva, hogy most jött haza a táborból, s szabadnapot kaptak, mert a busz késett s csak nagyon későn értek haza. Végül nem osztottam meg vele semmilyen aggodalmam)
Mikor kiléptem az ajtón, tudtam, hogy rossz cipőt húztam, mert abban nem lehet futni.
Munkatárgyalás: tartott vagy 10percig.. Mögöttem egy lány jött, aki az anyjának narrálta az utunkat, hogy "kerítést kell  másznunk" (értsd: egy láncot átlépni).
11:00 óra. A kapunk előtt.
11:05 ténfergés céltalanul a lépcsőházban. Gondoltam becsöngetek TM-hez, de minek rángassam őt is bele, erősítésnek sem vehetem hasznát, visszatartani meg nem kell.
11:06 TM kilép az ajtón, megy vásárol... a megváltás... de nem nekem feladatom van mára. nem mehetek vásárolagatni, mikor a családi fészken esik csorba.
11:09 Felliftezek! Hogy ne fáradjak ki, míg felérek. S ne találkozzak senkivel. Mert amúgy nem járok lifttel.
Cipőm hangosan kopog, keresem a kulcsot. Rács nyit, majd bezárom. Zene szól, ezt tisztán hallom majd egy beszélgetés, "most jött haza?!" Majd mintha valaki belehelyezte volna a kulcsot a zárba. Én pedig fogtam, s inkább kinyitottam a rácsot, ha futnom kell akkor ne legyen útban.
Lépdelek az ajtóhoz, nyitnám. De minek is próbáltam, hisz a kulcsot benne hagyták. Idő nyerés. Felkészülés a kínos pillanatra. Majd 3szori csöngetésre anyám ajtót nyitott.
Belépve, az fogadott amit vártam. A faszi. Mintha az új postás lenne, legalább olyan szakad, de meg merem kockááztatni a postások az egyenruhában jobban festenek, mint ez festett. Kezében a csekkek... a sárga csekkjeink. Tényleg eltévedtem volna, sez tényleg csak egy postás... Kizárt. Pillanatnyi képzavar után ráeszméltem, hogy az előszobában állok, s ideje letenni a cuccom, a székre, ami a faszin túl volt. Beékelődött közém, s a szék közé, ahova rendszerint lecuccolok, mert táskát nem teszünk a földre. Elég furán nézhettem ki, hiszem túl sok energiát fordítottam a szemmel való ölésre, de sajnos ez csak egy mondás. Mindenesetre, azért valószínűleg hatásos lehetett, mert a faszi mellett elhaladva, a kis naív megpróbált kezet nyújtani... Én úgy fordultam el, hogy jó, hogy le nem köptem, de nem akartam a kis lakásunkban dulakodást kezdeményezni, csak ez mentette meg a hirtelen arcon csapástól. ( van egy visszatérő álmom. Ütni próbálok, de mindig erőtlen. Annyira idegesítő, mert álmomban, ilyenkor mindig annyira dühös vagyok, hogy meg tudnám ölni az illetőt, de sosem sikerül, mert hatástalan az ütésem. most is ez kerített hatalmába. A félelem, hogy az álom valóra válik, s nem tudom úgy megütni, ahogy szeretném. Ezért nagy vágyam egyszer valakinek úgy istenese bemosni, még ha el is törik a kezem... )
Így elvonultak anyámmal, előttem, s én tétlenül néztem. (persze, lejátszottuk a szokásos köröket:
-nem mondtad, hogy nem leszel egyedül .
-nem modntad, hoyg előbb jössz haza...)
Majd az ajtóban állva, megkérdeztem anyám, mikor jön. Olyan flegmán válaszolt valamit...
+-nem mindegy. majd pont jókor. s társait. - míg a zárral bajlódott.
-Nem zártam be, hogy ha van pofája, akkor gyorsan el tudjon takarodni, ment a magyarázat.
jött erre is replika, de ki figyelt már arra?! Vettem a cipőm le, mert uyge abban nem lehet futni, s elővettem a  "fa testápolót". Anyám épp visszafele tartott a lépcsőházban, s épp látta, ahogy a testem mellett lógatva, mint egy börtön bunyó filmbeli jelenténél, megindulok, vakon, s abban a pillanatban már rohanhattam, is mert anyám elüvöltötte magát, hogy "józsi vigyázz!"
Anyám futott utánam, s elkapta az új ruhám ujját mert, hogy az olyan denevérszárny szerű.. elszakadt. én visszamordultam, hogy el ne tépje, de már késő volt az anyag mgadta magát.
Kifordultam az ujjai közül, s rohantam tovább, még épp láttam, ahogy ez a szerencsétlen kirohan az udvarra, s behúzza maga után az ajtót...
game over, csak hogy nem neki. Ugyanis az ajtót nem tudtam kirántani, ha nagyon próbálkoztam volna valószínűleg elengedi én meg olyat kapok a vasajtótól, hogy a fal adja a másikat, anyám utol ért, s próbált jobb belátásra terelni. Jött a szép szó, a harag, az alkudozás, majd a beletörődés. Felment, s bezárta a lakást, amit tárva nyitva maradt, én pedig ott álltam, a majommal szemben, köztünk a rácsos ajtó. Kérdés ki volt a majom. De ez részlet kérdés.:) Tartom magam ahhoz, hogy a területemet megvédem, legyen ez akármennyire is állati vonás.
Anyám lehozta a kulcsot, én felmentem, ők el. Persze anyám még 3szor jött vissza valamiért. Másodszorra már sírt, s azt hajtogatta, hogy "nem gondolod, hogy ide hozom fel dugni? azt meg tudom oldani máshol is. "
Ezzel megint elment. Én közben tárcsáztam Nyuszt, mint végső megoldást, aki nyugalmat adhat. De ő  is épp  külföldön volt. Mindenesetre visszahívott. De azokat a hosszú perceket! Nem tudtunk sokat beszélni, mert csengettek megint, s én féltem ajtót nyitni, nehogy visszajöjjön a faszi, erősítéssel, vagy bármi, egy bottal. Ígí kéznél volt midnen, mi jól jöhet.
Nem kaptam sokkot, de olyan ideges voltam, alig bírtam kinyögni Nyusznak, hogy nincs világ vége, csak épp anyám szeretőjét kergettem meg. Hogy tudja hol a helye. Mert az végig világos volt előttem, hogy azért miatta nem kéne börtönbe menni.
Lényegében ez kitette a keddi napom. Persze, most már nem tudom hűen visszaadni az egész lelki állapotot. de félpercenként változott a hangulatom, hol Nyuszt sirattam, hogy nincs mellettem, hol röhögtem az egészen. Elmeséltem olyan 10 percben apának, persze nyugodtan neki sem tudtam, majd felhívtam húgom, hogy  is tudjon róla, s zárja az ajtót.
Még leugrottam TM-hez, mert időközben hazajött, s még a találkozáskor mondtam neki, hogy mi a "megérzésem". S kíváncsi volt a fejleményekre.
Aztán indultam dolgozni. Úgy ahogy voltam. Nem érdekelt semmi. Reméltem Mogyi feledteti velem az eseményeket, de ő nem jött aznap. :(

Haza érve, apa kupak tanácsot ígért, ennek ellenére anyám nem volt otthon még este 23kor sem, pedig én már 21re hazaértem, ami nagy csoda volt.
Apa kijött, adott puszit, s magához húzott, átölelt szorosan, s annyit mondott: "büszke vagyok rád!"
Fura volt, ilyen élményben apámtól 14 éves korom óta nem volt részem. vagy még korábban.

Semmi világ megváltó gondolat

A kirándulás teljesen elvette a hétvégémet, vasárnap már csak némi házi munkára maradt időm. Nem is volt túl sok kedvem semmihez sem. Apu kiadott nekem egy feladatot, át kellett gépelnem 7 oldalt, táblázatokkal, s mindennel együtt. Persze a technika ördöge lépten- nyomon közbe szólt. Apu is elég feszült volt, s rám is átragadt. Annyira frusztrált már a számítógép, hogy inkább felálltam, s neki láttam, kitakarítani a háziállatokat, s rendbe rakni a fürdőszobát. tehát, csak a szokásos. Anyu reggel lelépett. Apu porszívózott, s felmosott. Ezt sem csinálta vagy húsz éve... itthon.

Időközben elvesztettem a fonalat. Mert el kezdtem beszélgetni, így nehéz visszazökkenni a múltba, egy hetet utazni az időben.. A vasárnap tényleg nem volt nagy szám. Annyi maradt meg, hogy nagyon feszült volt a légkör, s én majdnem szegény kishúgomon vezettem le a feszültségem. Ő is kekeckedett, s én is őrült voltam. Meg tudnám néha fojtani.
De estére azért kibékültünk. Sajnáltam szegényt.

Hétfő:
3 festés óra, amin montázsolni kellett volna... hát nem volt hozzá erőm. DE bent voltam, s végig ültem, sőt a következő 3 szakmai órát is. Legalábbis ez dereng. De nem is fontos ez a két nap.
Azt nem tudom összetenni, hogy hétfőn miért nem volt esti futás. Azt hiszem a hideg tartott vissza. Pedig el kellett volna menni.

Teljesen üres volt ez a két nap, semmi világ megváltó gondolat...:)
Csak a keddet vártam. Ugyanis szakmai órán elküldtem vagy négy munkára jelentkezést, s egy helyről rögtön vissza is hívtak, még az órán, hogy másnap jelenjek meg egy találkozón. Na, oda a keddi napom, ugyanis pont iskola időben volt, s délután meg dolgozni kellett mennem, szóval kénytelen voltam az órák helyett megejteni a találkozót.
Délután bundiztam egy jót.

Kirándulás vol.02

Szombaton egy óra körül indultunk el végre, az aznapra betervezett bicikli túrára.
Erről sokat nem is tudok írni, csupán pár pontját emelném ki. Útközben beszereztem pár új bugyit, mert beleszerettem a színükbe. S ugyanennyi fehér tangát is, hogy legyen mit felvennem, egy ideig. Ugyanis nem tudom hordani a régi ruháim, mert mindegyik fájó pont. A legeslegújabb szürke nadrágom azért, mert az volt rajtam a kétéves fordulón, s mert észre sem vette. A fűzőhöz tartozó bugyit azért nem tudom felvenni, mert az még nem volt rajtam, de "neki" vettem.. Szóval elég körülményes volt felöltözni az utóbbi hetekben. Az első két hét ugye kiesett, mert nem mozdultam ki. Aztán jött a jó idő fel tudtam venni olyan ruhadarabot, ami évek óta nem volt rajtam, tehát nem látott még. Pl. szoknyát.... én.... no comm...
S a legmeglepőbb dolog... kitalálták végre nekem az ideális hintalovat! (A hintaló gyerekkori álmom, mindig szerettem volna egy hinta lovat, - meg legót- de sosem kaptam. S most láttam. S fel is vettem videóra, ahogy  reklámozza egy kislány. Még a végén waveboard helyett ilyet fogok venni... XD

PONICIKLI

Rengeteget tekertünk, s már nagyon untuk a banánt. Alig vártuk, hogy végre találjunk a Duna- parton egy tűzrakásra alkalmas eldugott részt, ahol nem zavarnak minket. A helyet megtaláltuk 29 km után. Még papírt is találtunk, hiszen itt lépten -nyomon tüzet raknak. Anélkül nem biztos, hogy megoldottuk volna a tűzrakást. 

Elfogyasztottuk a vacsorát s indultunk is haza, hiszen még 29 kilométer várt ránk. 

Olyan gyönyörű Duna-parti, ártéri bicikli úton hajtottunk keresztül, mintha őserdőben lettünk volna! Csodálatos volt! Nem gondoltam volna, hogy ilyet is látok, kis hazánkban. Nagyon élveztem az utat haza felé. Kevésbé fújt a szél, bár jóval hidegebb volt. Valahogy meg kéne oldani azt a problémát, hogy ha hidegben tekerünk ne fázzunk meg, s még se izzadjunk le, mert attól féltünk másnap olyan tüdőgyulladás dönt le minket a lábunkról, amilyet még nem láttunk. Vizes háttal jöttünk végig. S csak fújt a hideg szél. 

A tűz gyújtásról: TM apja, megkérdezte, hogy kit viszünk magunkkal pasit, aki majd tüzet gyújt... (TM még fel is vetette, hogy csak kéne valami pasi, aki majd tüzet rak. Az apja beleültette a félszt. -.-") Erre én: minek pasi?! mi olyan nagy dolog egy tűz rakásban, csak azért mert az ősmagyarok így csinálták, csak tudunk tüzet rakni.. ezerszer láttam már....
Csak két fontos dolgot hagytunk otthon: a papírt s a gyufát. Persze öngyújtó volt nálunk, 2 db. Az mindig van nálam. Egy berlines s egy lila, még a Főnixtől kapott lila "leszármazottja". :D Papírt találtunk, tűzcsiholó eszközünk volt. No problem. Mondtam én. Újság alulra, rá, a kúpszerűen a faágak, gyújtós, betömni alá, s kész is.... gondoltam én. Na most, a mai papíroknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy nem csak hogy zöld lánggal égnek a piros papírok, kurva gyorsan el is alszanak. A zsebkendő meg sem gyullad... 

Már kezdtem én is elhinni a legendát, hogy a csajon nem tudnak tüzet rakni, s már körvonalazódott bennem, hogy tulajdonképpen az ősEMBERT is mindig pasinak képzeltem el, s nem ősasszonynak, aki felfedezte a tüzet. Egyre fogyott a remény. S akkor egy sugár, akarom mondani egy csóva, felcsapott, .... s elaludt. Elkiabáltuk. A következő ilyennél, néma csöndben vigyorogtunk, nehogy elkiabáljuk, s csak akkor hittük el, hogy tényleg ég, mikor már helyes kis parazsunk volt. :D De megcsináltuk.
Mellesleg nem is tudtam, hogy ilyen sok fa kell egy kis tűz rakáshoz, meg tűz tápláláshoz. TM egyre csak hordta. Ő viselte ugyanis a nadrágot, (még a nyársakat is ő szerezte s faragta meg :) ) én szoknyában ülve, igen jól el voltam a konyhában, míg a salátának valót aprítottam, hagymát pucoltam, kenyeret vágtam. Azt kell, hogy mondjam egy  3 fogásos vacsorát rittyentettünk oda. Előétel saláta, főétel a sült húsok, s desszertnek sült alma... hmmmm... isteni volt! : ) A kaját elfelejtettem elfotózni. :(

TM szerint a tűzrakás :) 

Olyan kis helyes kúpot építettem, de minek? 

Már lobog! 

Prince of Persia :)

Ezt a bejegyzést a pénteki napom megírásának tartom fent. Elég mozgalmas s meglepő nap volt, annak ellenére, hogy rögtön itthonról indultam a munkába, de úgy elaludtam, hogy időm s kedvem sem volt kaját csomagolni. Olyan étvágytalan voltam. Biztos ami biztos, azért tettem be almát, s indultam is. Beugrottam a kisboltba, vettem Pom Bear-t s 2 üveg ásványvizet, s ezzel le is tudtam a napi étkezésem...
A buszra várva, már messziről kiszúrtam a hétfői perzsa srácot. Persze ő még nagyban a barátaival volt elfoglalva. Nem törtem magam halálra, hogy észre vegyen, hiszen nem egyszer dumáltam már én végig műszakot egy két törökkel, arabbal, muszlimmal, négerrel, vagy magyarral. Nem kell ennek itt túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Mikor a megálló elejébe mentem, hogy esélyem legyen valami ülő helyet foglalni, na, akkor széles mosollyal köszöntünk egymásnak, s részemről le is volt tudva a dolog.
Nem telt bele 2 perc, már ott is állt mellettem, s épp a napomról faggatott. Úgy lefoglalt, hogy észre sem vettük, hogy a busz közben már beállt a megállóba, jó 10 méterrel hátrébb, s már esélyünk sem lesz helyet találni. Így közös döntés alapján a következővel mentünk. Beült mellém. Megint. S végig dumálta az utat. Leginkább filmekről beszéltünk, meg a moziról. S azt hiszem, ettől a perctől fogva le sem tudtam volna rázni magamról. Nem mintha akartam volna, mert jó kedvre derített. Csak én érzem magam kicsit kényelmetlenül, mert észre vettem, hogy úgy beszélek hozzá magyarul, mintha angolul beszélnék.(s az angolom nem valami jó). Egy jobb példa: mintha egy kisiskoláshoz beszélnék :) Többször előfordult, hogy gondolkodtam, s angolul akartam hozzá szólni, mikor leesett, hogy tud magyarul... Nem tudom miért van ez bennem...
Tehát velem volt mikor vártuk a munka kezdetét, mikor beosztottak minket, ... egy asztalhoz, csak az asztal 2 végére kerültünk. De így is folyamatosan mosolygott, s tényleg igaz, ha mosolyt kapsz, mosolyt adsz. : )
Mindig talált valami ürügyet, hogy előre jöjjön. De aztán elküldték, hiába ellenkezett, s ajánlotta a barátját, hogy ő majd át megy egy másik asztalhoz, a parancs az volt, hogy mennie kell. S ment. Szegény. Így nem tudta tovább rajtam tartania a szemét.
Én meg maradtam a haverjával... úristen. Nah, ő tipikus arab, vagy mi volt. Lefárasztott.
Persze a kis perzsa barátom nem adta fel.. mindig a mi asztalunk felé került. Először azért jött oda, hogy menjek ki vele cigi szünetre (a mi végül nem volt, mert korábban végeztünk), másodszor meg "ugye nem felejtettem el foglalni helyet? " -ha előbb kiérek. o.O Tulajdonképpen eszembe sem volt. Hiszen hol van még mire haza indulunk?! Az mindig oly soká  jön el...
Nagyban dolgozgattam, mikor megszólalt a telefonom. Apám. (mit akarhat?) Megkérdezte dolgozom-e, s ha igen, mikor érek haza? Olyan 23 körül. ( bár már akkor tudtuk, hogy csak 21ig maradunk, tehát egy órával előbb érek haza.) Megkért, hogy éjfélig, vagy egyig ne menjek haza, mert anyával el akarnak valamit intézni, rögtön kérdeztem volna, hogy kit vernek meg, de a listámon csak egy olyan ember szerepel akit ők is ismernek, s azt nem anyával intézné el... Gondoltam felosztják a lakást. Vagymittudomén...
Persze jött a dilemma, hogy mégis fáradtan, éhesen mit is fogok csinálni?! Kimentem wc-re, s pont írt egyik barátnőm fb-on. Esti programot ajánlott. Írtam neki hívjon fel, s nem is kellett rá sokat várnom. Végül rábeszélte magát, hogy bejön s megiszunk egy sört. Nagyszerű.
Nem tudom a kis perzsa mennyit értett ebből a történetből, mindenesetre aranyos volt. Ő foglalt végül helyet. Tök fáradt voltam látszott rajtam, hogy el tudnék aludni, erre felajánlotta a vállát... :) ezen behaltam:) Már akkor is jót nevettem, mikor kinyitottam előtte az ajtót, s nem én mentem be, hanem előre engedtem. Azon nagyot nézett. :D Olyan, mint egy jól nevelt 16-17 éves. (s a jól nevelt itt pozitív)
De ami tök ciki volt, s hoztam a formám... hát szegény. Mondtam neki, hogy most vele megyek egy megállót  busszal. Elsétáltunk, felszálltunk, majd mondta üljek le. Minek? Mindjárt leszállok alapon maradtam állva. Majd az ajtó felé orientálódtam, erre feláltt. S én képes volt megkérdezni, hogy inkább átülsz a barátaidhoz?
*megdöbbent fej* : "nem, elbúcsúznék." OMG. Nem tudom miért lepődtem meg ezen. Az ismerősök azért elköszönnek egymástól 2 puszival. De ő mégis csak egy munkatárs. S még itt egy munkatársamnak sem adtam puszit. Mert egyikkel sem voltam olyan jóban. Nah mindegy. Roppant kedves gesztus volt ez tőle. Nekem meg égett a pofám.. vagy mi.
Ezek után vártam barátnőmre, vacsoráztam a KFC-ben, s még ilyen rosszat nem ettem ott, mint aznap este... még egy mirelit krumplihasáb is belekeveredett a sültek közé... o.O olyan volt, mint egy hulla..:S :)
Megérkezett barátnőm, ittunk egy sört, elmeséltem az aznapi bénázásom, aztán ment is haza az éjféli busszal. Azért rendes volt tőle, hogy bejött miattam. : )
Én meg haza mentem az üres lakásba. Mert hogy anyámék leléptek bulizni. Bár korán hazajöttek. Gondolom  nem volt jó idő a szabadtérhez.


Ui.: pénteken volt a suliban a határidő a szakgyakorlati két hét befizetésére. Hát úgy alakult, hogy nem fizettem be, így most első dolgom kéne, hogy legyen, egy megfelelő helyet találni, ami a leírtaknak megfelel. csakhogy ilyen, kb. nem is létezik. Nagyon úgy néz ki, hogy halasztás lesz ebből, egy fél év. De most akkor sem tudnám kifizetni az a plusz 25 ezret ha megszakadok. Érdekes, ha megint ezen bukom el...
Mondtam apának, de nem igazán fogta fel, hogy be kéne fizetnem ezt az összeget, s nincs miből. Reméltem legalább a szüleim megelőlegezik valahogy. De majd csak lesz valahogy. Igaz a titkárságot nehezebb kenyérre kenni, de hátha...

"I believe in you"

Kedd
Nehezen keltem fel, s az eltervezett megint nem jött össze. Ugyanis elaludtam az első két órát, de a 3-ra már beértem! Ez már teljesítmény.
Jegyzetelés dögivel. Lefotóztam, amikről lemaradtam. Megmutattam magam. Ahogy beléptem Szemüveg Matyi rögtön mondta, hogy "már megint szar kedve van" , nem súgta, de nem is nekem címezte. Ez van újabban látják rajtam, hogy nincs minden rendben, s sejtik is miért, de nem kötöttem senki orrára, mert nem tudtam róla beszélni.
Nem kellett sokat kommunikálnunk szerencsére.
Anyám otthon volt, gép előtt ült, én leültem tv-zni.
Alig bírtam kivárni, míg lemehetünk futni. Sikerült húgom is rávenni, hogy jöjjön, s TM-et is, hiszen megbeszéltük, hogy hétfőn dolgozom, de kedden megyünk futni. Na persze, ez volt az az ominózus hisztis nap, ő kijelentette, hogy tanul, így húgommal mentem, de ezt már leírtam.

Szerda
Időben felkeltem, hogy beérjek, még sem sikerült, s anatómiáról jól lemaradtam. Le kellett mondanom a csütörtöki munkát, mert nem éreztem, hogy nekem lenne erőm hozzá, ad2 pedig elfelejtettem, hogy pótolnom kell rajzokat, s erre a legmegfelelőbb nap a csütörtök, mert összesen csak 3 órám van s 10:30-tól ott az egész nap amit a suliban tölthetek, s rajzolhatok. Még a tanárok is segítenek. A lényeg a témavezetőm nem vette fel a telot, s csak otthonról tudtam hívni, de mire hazaértem volna, már késő lett volna lemondani a munkát.
Eseménytelen órák voltak.
Haza érve még mindig üres volt a lakás. Gondoltam kihasználom, hogy szabad délutánom van, s ha már nem tudom bekapcsolni a gépet, mert akkor megint csak azt bámulom fent van- e Nyusz, annak meg nem láttam értelmét, főleg, hogy jó ideje, nem hívott. Pontosabban a pénteki után nem hívott vissza. Azt hittem, az utolsó mondata: "Kitartást!" olyan búcsú féle.
Tehát hasznosan töltöttem azt a pár szabad órát. Benyomtam a Rubint Réka 2011-es dvd-jét, s az első 20 percet a következő 20 követte, mert nem tudtam abba hagyni, annyira feltöltött, s boldoggá tett. Kicsit úgy éreztem magam a csukott ajtó mögött, mintha rossz dologban járnék, pl, 18as videót néznék. Néha ki is adtam olyan hangokat, de ezek egyáltalán nem az örömtől jöttek, inkább a kíntól. : ) De jól esett. Nagyon lefárasztott. Alig bírtam felállni. Éreztem, hogy a testem ezt holnap meg fogja szenvedni. Persze volt egy kis evező nyújtás is. S jelentem, újra rá tudok hajolni a térdemre. Nagy vágyam, hogy egyszer sikerüljön a spárga is. S most újra rajta vagyok. Mióta láttam a Karate kölyköt, inspirál, hogy nekem is menni fog. Majd.  Mikor jógáztam, akkor kezdtem el nyújtani specifikusan a spárgára. Most is volt egy jó pár perc. Mikor a térdemre hajoltam önkénytelenül is beleharaptam. Volt egy reménytelenül amerikai, s naivan romantikus film melyben, azt taglalták, hogy ha az ember szerelmes át tudja harapni a hüvelyk s mutató ujja közti részt. Na ez a baromság járt a fejemben, mikor a térdemre hajolva, beleharaptam. S persze nem kellett tartani magam,  s fájdalmat is máshová terelte.
S ezek után még lementem futni, hát ha az idő közben kialakult izomlázam már aznap le tudom dolgozni, s akkor holnap kevésé fog fájni. Jó nagy hülye voltam. Nem egyáltalán nem hatott! De ma legalább TM is jött velem. Bár többször megállt. Mert allergiás, s egy csomó nyárfa van arra... Én már meg is feledkeztem a térdemről, mikor TM észre vette. Ezért került fel a blogra.

Csütörtök
Beértem reggel 8:30 fél siker. Bár nem volt kedvem enteriőrt rajzolni, inkább csak firkálni volt kedvem. Így a mellett ülő csontváz karját rajzolgattam, sikeresen. Közben pedig elkértem Szemüveg Matyitól a telefonját, hogy hagy hallgassak egy kis zenét, mert a gondolataim hallgatása már megőrjített. Igen, nem volt jó kedvem. Végül az első szám annyira belemászott a fülembe, hogy még otthon is eszembe jutott.
Aznap este 18 óráig rajzoltam. Mindezt 8 káposztás pogácsa társaságában, s egy másfél liter víz mellett.  Négy rajzot sikerült pótolnom, de még így is kell csütörtökre 2 darab. Nem tudom, hogy oldom meg. : )
Rajzoltam modell után. Egy idős nő volt a modell szilikon mellekkel. Állva kellett lerajzolni. Sikerült. Bár tudom, hogy az anatómia tanárom úgy is bele fog szólni. Kicsit félve ültem be a tanár úrhoz, hiszen nem ismertem őt, s féltem, hogy nem fogom tudni megoldani a dolgot, s lévén, hogy nem ismer, még azt hiszi nem tudok rajzolni. Izgultam. De végül megnyugodtam, s  többnyire megoldottam. Jól is haladtam, bár tény, hogy nem tölti ki a lapot. De majd álmodok mögé valami hátteret.
Haza érve a gép előtt ülve hallgattam a délelőtt megismert zenét, postoltam is gyorsan. Telefonom előttem. Ujjaimmal várva doboltam rajta, mikor megszólalt. Azonnali síró görcs: Nyusz. Hihetetlen. Mikor lesz már jobb? Négy hét után még mindig az első reakcióm, hogy elsírom magam. Gyönyörű.
Végül egy órát s még pár percet beszélgetünk. Igen, normálisan kommunikáltunk, csak néha remegett a hangom a sírás miatt. Am, a végére egész megnyugodtam. S az egésznek visszajött a régi varázsa.
Szerettem volna akkor rögtön leírni, de anyám a gép előtt ült.
Annyira jó volt hallani a hangját. Kicsit furcsálltam, hogy azért hívott fel, mert öngyilkosságra utaló jeleket vélt felfedezni a postjaim között, hiszen ezzel 3 hetet késett. Csakhogy akkor rohadtul nem érdekelte semmi. Nem is kereshettem én, mondván így csak megutáltatom magam.
Szerintem a Karmáról c. bejegyzéssel is csak megutáltatom magam. Hiszen mondta, hogy olvasgatja a blogom. Nem tudom, hogy ennek örülök vagy sem. Jó tudni, hogy legalább ennyire érdeklem. Ha már nekem minden nap meg kell küzdenem, hogy emlékeztessem magam, mi lett abból, hogy megbíztam benne.
A telefon hívás után csak egy dolog jutott eszembe. "I believe in you" Hogy lehetek ennyire reménytelenül szerelmes?!
Erőt vettem magamon s lementem futni. Egyedül. TM addig nem mozdul ki, míg száll a az elvirágzott nyárfa pollenje. (olyan cuki, hogy Nyusz is pont ezt mesélte <3 ő is allergiás rá)
Lefutottam egybe megállás nélkül a távot, annak ellenére, hogy olyan izomlázzal küzdöttem, hogy majd meghaltam. Hiába lépcsőztem még futás után, gondolva, hogy most már BIZTOS rádolgoztam, hiszen a felfelé menet ezt bizonyította. A baj a lefelé lépcsőzéssel volt. Majd besz... tam lefelé jövet. Úgyhogy feladtam. Bejöttem, s aludtam.

4. hétfő nélküle

Nem emlékszem a hétfőre teljes egészében. Azt tuti, hogy nehezen ébredtem, nem mentem be a suliba, viszont dolgozni el kellett mennem.
S még mindig nem volt a szadista felettes csaj. Tehát nem volt okom, hogy rossz érzésem legyen a munkával kapcsolatban.
Hajjaj! Úgy indult, hogy egy jó kis címkézés volt kilátásban, pont azzal a sráccal egy asztalnál, akivel az utóbbi időben barátkoztam. Nem különösebben megnyerő, ikrek, s ez látszik rajta, érdektelen számomra, mint pasi, hiszen még azt is hittem róla, hogy meleg. Amivel am, nincs bajom. De nem meleg. Csak fura. :)
Nem volt különösebben jó kedvem erre emlékszem, mert meg is kérdezte. Bedugtam a zenét a fülembe, s meredtem előre. Azt mondta, akkor nem b@szogat. S dolgoztunk csendben, míg meg nem szakítottak minket, ugyanis kellett még egy ember mellé, aki segít neki listázni... s bár nem emlékezett rá "kis barátom", hogy én már betanultam, rögtön letagadtam, s mivel a felettesem sem tudta, hogy én már megtanultam, előtte is tagadtam. De most nem úsztam meg. Azt mondta, akkor most megtanulod, a áthelyezett, egy öreg néni mellé, aki nem volt valami magyarázó kedvében.. Majd 15 perc múlva elment a pasi felettes cigi szünetre, jött egy csaj, hogy most azonnal menjek át scannelni,  a szalaghoz. Már rohantam is! :D Egy srác fél perccel később jött mellém. Elég fura volt. Mintha nekem tette volna az eszét, s mikor látta, hogy ez hagy a leghidegebben, akkor feladta, s áthelyeztette magát... :O Legalábbis nekem ez jött le. Kaptam egy túlsúlyos roma lányt. Akit aztán megint csak áthelyeztek, s itt jön a lényeg! Megkaptam scannelő társnak azt a szép mosolyú srácot akivel már egyszer együtt dolgoztam. A Sors már megint. Ha nem tagadom a listázási tudásom, akkor ott rohadok talán.. De így. Egy idő után párbeszédet kezdeményeztem, egy egyszerű, hogy hívnak-kal. Gondoltam, ha beszélgetni akar, akkor majd vissza kérdez, stb.stb. stb. S dumálunk majd a jól bevált dolgokról: honnan jöttél, mióta vagy itt, mit tanulsz, stb. S visszakérdezett. Úgyhogy végig dumáltuk a műszakot. Majd megkért foglaljak neki helyet, ha előbb kijutok. Nem tudom leírtam e már, de itt onnan tudod, hogy régen dolgozol már itt, hogy mindegy mikor érsz ki, a buszon lesz helyed. :) Én már rég dolgozom ott. :( :)
Rögtön jobb kedvem lett Tőle, olyan kis cuki. Persze figyeltem most, hogy nehogy szét rakjon minket a pasi.

Óvatosabb voltam. Erre még "kis barátom " tanított meg, hogy fél szemem mindig a feletteseken legyen. A pasin s a diktátoron. Mert egyedül ők labilisak. 

Mint megtudtam, perzsa fiúhoz van szerencsém, aki 6 éve jött el otthonról, bejárta Európát, s élt ugyanabban a városban, ahol én is 4 hónapig. Neki nagyon bejött az a város. Meg még egy csomó dologról beszéltünk. Bár fura, mert azért még rendesen töri a magyart. De még azt is aranyosan. S nem olyan törökösen. Egyáltalán nem.
Közben húgom hívott, hogy menteni kell a menthetőt, mert anya sír. Mivel nem köszöntöttük fel őt anyák napján. Húgom azt mondta, hogy nem is volt esélyünk, hiszen elrohant, s a csoki a táskámban van, amit elhoztam magammal. Így én koslathattam az éjjel nappaliba, hogy csokit vegyek neki, csak tudnám minek. Mindegy. Felköszöntöttük. Húgom írt neki FB-on is. Ilyen a mi családunk, szóban nehezen fejezzük ki magunkat. Húgom olyanokat tud írni.. ki sem néztem belőle.
Nem tudom mikor változott meg ez ennyire, hogy az írásba menekültem, mert nekem elég nagy szám volt. 

Rendhagyó anyák napja

Avagy Apa utolsó próbálkozása
Már az ágyban éreztem, hogy rosszul keltem. Vasárnap kezdődött az egész nyűgösség. A hormonok. Felkeltem, de láttam, hogy nem lesz valami eredményes nap ez, ha nem ráz fel valaki. Végig az járt a fejemben, hogy anyák napja van. Leginkább az nyomasztott, hogy osztálytársnőm tegnap részletezte a vasárnapjukat, miszerint rokon látogatás a program, s reggel temető a virágbeszerző körút, s sorra látogatják az anyukákat, nagymamákat a párjával.
Úgy gondoltam, nekem is kéne el kéne tolni a pofám mamámhoz. De egyedül képtelennek éreztem magam, s már kezdtem aggódni, hogy még anyák napján sem vagyok képes elmenni hozzá. Húgom sem volt valami vevő az ötletre, legalábbis nem tudtam meggyőzni elég gyorsan. Aztán pedig eszembe jutott, hogy vajon Nyusznak eszébe jut e, vagy van e valaki, aki szóljon neki, hogy hívja fel a nagymamáját. Sokáig ezen rágódtam, majd elkönyveltem, hogy ha máshonnan nem fb-ról úgy is megtudtam, hiszen boldog-boldogtalan ezt posztolta ki...-.-

Nagyon lehangolt a reggel. 5-10percet ha lent voltam a konyhában, ittam, bambultam az ablakon, aztán úgy döntöttem jobb mindenkinek ha visszamászom az ágyba, de főleg nekem. Csak folytak a könnyeim, nem tudom hogyan, s miért. Egyszerűen csak kiborított az újabb vasárnap.
Aztán Apa mentett meg minket. Közölte, hogy öltözzünk, megyünk anyáknapozni... o.O ?! Kb. ilyen szemeket mereszthettem mikor közölte, hogy ő is jön, s ellen vetésem ellenére az anyjához is elmegyünk, VELE. Apámmal, aki 22 éve nem áll szóba az anyjával, személyes sérelmek miatt.
Első utunk a temetőbe vezetett. Nem csak a virágok miatt. Vittünk virágot a Dédi sírjára. Apa közben kattogtatott ezerrel az új kompakt fényképezőgépéjével. Persze én is vittem a gépet, hiszen a majálisos mini riport elmaradt érdeklődés hiánya miatt. Így pótoltam ezzel. 

S A VIRÁGOK! Az a rengeteg török szegfű! Imádom őket. Olyan kis aprók, s tarkák...a lilától az élénk pirosig minden színben pompáznak. Kedves kis virágok, melyek a ballagásokra emlékeztetnek. Ha virágkötő lennék tuti, hogy egy csomóféle csokrot találnék ki velük. Valami innovatívat. 

 Mielőtt elindultunk apám mondta, hogy hozzam a jogsim, mert én fogok vezetni.. Jót nevettem rajta. Már csak azért is mert a jogsi mindig nálam van, továbbá mert augusztusban lesz 4 éve, hogy megszereztem, s csak egyetlen egyszer vezettem, akkor is egy év kihagyással. Tehát elfelejtettem. Nem is volt semmiféle rutin amire alapozni tudtam volna. Apám sosem jött velem el vezetni, s sosem segített, hogy ez másképp legyen. Csak akadályozott. Kétszer ülhettem be a kocsiba a kormány mögé, még a jogsi előtt falun, s egyszer jogsi szerzés közben, egy megfordulásra. Azt mondta mindig, őt sem engedte az apja vezetni, így vett magának autót. Vegyek én is....

De mint írtam ez egy rendhagyó anyák napja. Beültetett a kormány mögé. S csak azért ültem be, hogy lássa, hogy mennyire elfelejtettem mindent. Kezdve onnan, hogy milyen sorrendben állnak a pedálok....  (most lehet szőkézni... ) Persze, minden emlékem meg van a vizsgáról, meg arról, hogy milyen utakon vezettünk, melyiknél hol kell szabályosan menni. De ezen kívül. A SIKK-es induláson kívül nem sok maradt meg.
Hát volt rémület rendesen. Húgom jót röhögött, s folyton azt kiabálta index, anyám mögülem valami egésze  más üvöltött, apám pedig, vedd le a lábad a kuplungról nem az a fék, vagy épp azt, hogy VÁLTS! Tartsd a 60at. Ja, mert ezért is szólni kellett... Hogy sebesség határ... meg ilyen apróságok... nem remegtem mikor kiszálltam, hanem konstatáltam, hogy ezt megköszönhetem szüleimnek, hogy van jogsim, de semmi gyakorlatom. Egyszer úgy is vezetek majd kamiont... csak még nem tudom mikor. Úgy is lesz rá jogsim. Nah, meg motorra. 

Még szerencse, hogy FT(fősulis tanár exem) mellett nem kellett vezetnem. Bár mondta, hogy segít. De amilyen a természete, még most is ezt hallgatnám.
Bezzeg, Főnix mellett. Mennyire jó volt vezetni, mert, hogy ő volt az egyetlen aki követelte, hogy beüljek s vigyem haza. Csak ült, lehúzta az ablakot, s hagyott. Még meg is kérdeztem, hogy nem fél, hogy itt halunk meg? Azt mondta 60-nál nem igazán fogunk meghalni. Főleg, hogy senki nincs az utakon.
Jaj, ezek az emlékek! Fel kéne hívnom. De nem merem, már jó ideje. Múltkor megtaláltam a levelét a gépen, bescanneltem, hogy ne vesszen el. Tulajdonképpen, ugyanazokat írta le nekem, mint amiket Nyusz hozott fel. Ez vajon valami pasi betegség? Még jó, hogy Főnix hivatalosan nem dobott, mert kezdeném szarul érezni magam, hogy mindig ezt kapom. Belátom, már akkor beláttam, hogy Főnix mellett megőrülnék, de... annyira tökéletlenül tökéletes volt. Megtaláltam a róla készített alvós lesi fotókat. Mellette sosem tudtam aludni. Bár ezek a képek inkább fesztiválokon készültek, szóval nem csoda. S ilyenkor mindig fotóztam, egyszer a lakásán rajzolni kezdtem el. Elég nyomi lett.
Még a szex sem volt jó vele. Mondjuk az nem is csoda, hiszen első volt.
Azért nagyon sok a maga módján gyönyörű estét adott. Már csak azzal is mikor eljött elém kocsival, s a kocsiban ültünk s dumáltunk. Majd elköszönt s ment mindenki a maga dolgára. 

Nah vissza a közel múlthoz! 

Épségben eljutottunk a nyanyához( így hívom már jó pár éve apám anyját, jó pár éve én is kerültem. Mikor tizenéves voltam, s anyám szólt, hogy jön én a könyvtárba mentem tanulni, vagy olvasni).
Kellemes csalódás volt. Kiderült, hogy valaki mégis csak tanult a családban. Tele volt keleti szobrokkal a lakás, japán képek, Buddha szobrokkal, fa faragványokkal. S rengeteg kötelező olvasmány, a nagy klasszikusok.
Majdnem sírva fakadt mikor meglátta apám. Könnyezett. Zavarban volt. S mint minden idősebb ember rögtön szedte elő az ünnepi kávéscsészéket. Hiszen ünnep volt. Kaptunk bolti sütit, ami meglepően finom volt. Sosem sütött szerintem. Még jó, hogy nála elrakva ilyen süti, hisz váratlanul állítottunk be. Boltnak meg se híre se hamva. Ki költöztették valahova az istenháta mögé. Ott vett a lányával egy kertes házat. De még busz megálló sincs, járdát meg nem ismerik. Tehát arra jó az egész, hogy a nagycsaládos kertes "házasok" elmondhassák, hogy a fővároshoz közel laknak. Nah igen, de nekik van autójuk. De a nyanyának nincs, a lánya nem viszi be vásárolni, egyedül BKV-zik be s cipekedik haza.. Szörnyű. Még ennyit sem tesz meg a lánya, hogy együtt vásároljanak, ha már a házából élősködik... No comment. Vannak akiket lehet vezetni, lehet akiket nem.
Már csak azért is jó, hogy írom ezt a blogot hátha, emlékezni fogok, hogy még a saját lányommal is vigyáznom kell. Vagy például az anyámmal.
Ezek után mamához indultunk. Odafelé anya vezetett. Ő sem  ült már a volán mögött jó 3 éve. De azért megmutatta, hogy kell vezetni. Persze már hívta is a szeretője. S mamától már rohanni kellett haza.
Mama nagyon nagyon örült nekem. Meg kéne majd látogatnom. Még az ölébe is ültetett. Olyan áhított szemekkel nézett rám. Teljesen elszégyelltem magam.
Haza érve, anya átöltözött s lelépett. Szegény kishúgom még szinte kétségbe esve szólt utána, hogy hova megy, de választ nem kapott. ... beteg volt egész héten. S nyűgös.
De azért míg én mosogattam, ha már ez rendhagyó nap, addig ő kitakarította Csokit, a degut. Végén meg-akadt, s hisztizni kezdett, de azért ügyesen megcsinálta.
Érzi, hogy valami készülőben van. Ő is feszült. Anya nem jött haza. Ha jól tudom onnan ment dolgozni. Vagy hajnalban ért haza, hogy elinduljon a munkába. Így telt el az anyák napja. Bár tény. hogy legalább az új módi szerint legalább puszit adott. Mert hogy felhozta, hogy már csak miattunk is lelép, mert MI elhidegültünk tőle. S majd a szeretője lányaival újrakezdni, s velük majd baráti kapcsolatot alakít ki. Nah ilyenkor gondolom, hogy buta. Mintha nem hallott volna, a magyar népmesék gonosz mostoháról. Vagy csak ennyire naiv. Bár nem tudom, hogy mi miért nem érdemeltük meg. Vagy épp kishúgom. Ő még nem hidegült el tőle. Az egész dolog sántít.

A Föld szívcsakrája

A péntek éjjel küldött válasz sms-emre, csak szombat reggel kaptam üzenetet. Biztos, ami biztos beállítottam ébresztőt, ha nem kelnék fel a csipogásra. De az üzenet jelző hang elmaradt a telefonomról. Viszont húgom még időben szólt, hogy 3 óra múlva jelenésem van egy pályaudvaron, ha mégis osztálytársnőmmel s barátjával tartok. Ugyanis TM-mel bicikli túrát szerveztünk, amire meghívtam ég 2 főt, s egy kutyát.:) De TM lemondta, dolgoznia kellett. Én meg vacilláltam. Olyan gyertya tartó feelingje lett az egésznek. Bár tudtam, hogy ettől nem kell félnem, hisz nem akárkikkel megyek. De mégis szomorú voltam, hogy TM nem jön. Végül elkértem húgom telefonját egy sms erejéig. S "rábólintottam."
Ennél hosszabb délelőttöm még nem volt. Egy óráig, vagy többig, csak tanácskoztunk a kis szobában, míg a családunk legkisebb tagja a konyhában tv-zett.
Kibújt a szög a zsákból. Apa egyáltalán nem akarja, hogy anya lelépjen. Érthető. Viszont, mi nagyon akartuk. Feltéptük a régi sebeket. Átrágtuk magukat a rossz emlékeken. Magyaráztuk a félreértett szituációkat, s próbáltuk megérteni, hol, miért, miképpen csúszott félre családunk harmóniája. Úgy ahogy sikerült. Vasárnapra, egy ősgyűlés volt megbeszélve, ahol anyát szembesítjük a dolgokkal.
Majd csomagoltam, s indultam. Időben indultam, még vásárolni is volt időm, csak épp a villamos robbant le. De szerencsére egy fél pillanat alatt reagáltam a helyzetre, s már a metróra vártam, miközben értesítettem "túra társaim", hogy vegyenek nekem is jegyet. Így öt percet ha késtem. Még volt 15 percünk az indulásig.
Elfoglaltuk a helyünket, s kibontottuk a Frissítőket, s kezdetét vette a kirándulásunk. A terv szerint a Dunakanyarban kellett keresnünk egy jó kis részt, ami alkalmas tűzrakásra, s sütögetésre.
Még hajókáztunk is...! ... 3 percet. :D 300 forintért. De valahogy át kellett kelnünk a Dunán. Elkezdtünk bóklászni. Nikolajjal a fejünkbe vettünk, hogy előbb keresünk egy jó kis magaslatot, s Duna kanyart fogunk fotózni, mert annyira szép. Elindultunk dél felé, s kiszemeltünk egy patakot melyet követni óhajtottunk. Kertek alatt vezetett az utunk. Majd becsatlakoztunk a fő turistaútvonalra. Annyian voltak! De mind felkészültek, turista- erdő járó ruhában: barna, khaki, terep, zöld színekben. Én meg szürke rózsaszínben...:) Így kell ezt.
A Rám szakadékot kihagytuk. S inkább letértünk a turistaútról. Egy erdőgazdasági úton haladtunk a villanypásztor mellett. Reméltük, hogy a kerítés jobbik oldalán állunk. Véget nem érő menetelés kezdődött. Nyikolaj elől, a fecsegő lányok hátul, a gyermek, kutya képében pedig a két csoport között. Próbált minket terelni, terelői véréhez hűen.
Mivel egy völgyszerűségben voltunk, eléggé eltértünk a magaslat kereséstől. Így egy "lankásabb" hegyoldalhoz érve, bevettük a hegyoldalt, átgázolva a több méter mély avaron, s egyéb avarban élő dolgokon. Ezt soha többé! Azt hittem sosem érünk fel.
Majd hűen önmagunkhoz megint csak egy erdőgazdasági úton folytattuk a túránkat. Véget nem érő kanyargások a mélység felett. De! Egy vad nyulat sikeresen meglestünk. S csudi szép zöld gyíkokkal is találkoztunk. :)
Egyetlen egy biciklis jött velünk szembe. Pont mikor az okos telefont segítségül hívva, próbáltuk meghatározni, hol vagyunk, vagy legalább merre tartunk. Dobogókő felé vitt az utunk. Kiértünk egy mű útra. Hárman egy irányra szavazva jobbra indultunk, majd megkezdődött az utolsó 3,3 kilométeres Dobogókőre kaptatás. A szakasz első fele maga volt a rémálom! Olyan meredeken kellett felmenni.... s mi már annyira fáradtak voltunk. n a csomagok miatt, barátosném a dohányos tüdeje miatt kapkodta a levegőt. S amúgy is.
Tény, hogy gyönyörű vidéken vezetett utunk, de ezt abban a pillanatban nem tudtuk értékelni. Amint vízszintes talajt ért a talpam, viszont volt időm nézelődni. S élvezni a természet hangját. A zöldet, s tiszta levegőt, a nyugalmat. S mikor meghódítottuk a Dobogókőt, nah, az maga volt a mámor! :)

Itt régebben egy patak bukkanhatott a felszínre

Zöld

Fent vagyunk

Dobogókő megmászása mellett döntöttünk, mert tudtuk, hogy az valami község féle, tehát nem csak egy elnevezett rét, ahova esetleg kilyukadunk, s sehol semmi.
Nem akartunk sötétben az erdőben bóklászni, így ez biztos pontnak tűnt. S én még amúgy sem voltam fent.
Elindultunk hát megkeresni a buszt... mielőtt tüzet raknánk. Szerencsénkre.. Ugyanis 15 percünk volt az utolsó busz indulásáig! Ha megálltunk volna egy tíz-tizenöt percre, hogy együnk, akkor lekéssük. De felesleges ezen gondolkodni. Ott voltunk, a busz indulásáig még volt időnk, így ott helyben előszedtünk egy kis szalonna- kolbászt, hogy némi energiához jussunk. Szegény Kuty is ki volt már. Alapjáraton nem szereti a szalonnát. Hát most nem esett nehezére megenni.
Leszánkáztunk a busszal Pomázig, s onnan héveztünk. Mint akiket agyon vertek úgy ültünk a héven. Már előre féltünk a másnapi izomláztól. Ami szerencsére elmaradt. De egy kiadós alvás nem! 

A karmáról

Kezdem a keddel. Egy dolog maradt meg, a munka, s az hogy a szadista nőnemű felettesem, olyan helyre osztott be, amihez közöm sem volt. Elképedt arcom látva, csak annyit fűzött hozzá: "ne fossál, megugrod!" - köszi... a sírás környékezett, hát ez sem esett épp jól. Ráadásul aznap, a bohókás munkatársam sem volt oly kedves. Vagy csak hozzám nem volt kedve. A kezdeti hisztit leszámítva, nem volt baj a munkával, bár párszor arra jött a nőszemély s próbált baszogatni.

Szerda: 
Reggel összefutottam anyámmal, aki felettébb furcsa volt. Először is megkérdezte, hogy "- Tényleg s mi van a .... -nal? (Nyusszal)"
- Semmi. (vállvonás)
- S mióta?
- 3 hete.
-Az fasza....! ( így fejezte ki, sajnálatát.) Majd ezek után megkérdezte van-e pénzem kajára. Mondom, itt az ebéd a hűtőben, nem? Amúgy van. - De te is mire hazaérsz...  (kajak rosszul éreztem magam, hogy most megsajnált. Ne sajnáljon meg, hanem legyen anya. Olyan szánalmasnak éreztem magam.)
Voltam suliban, s mindenki meglepődve fogadott (nem csak az új hajam miatt), hiszen azt hitték szellemet látnak..: igen, egy ideje nem voltam bent. A hajam, meg amúgy sem tetszett nekik.
kihagytam a fotót. Helyette TM-mel lógtam. Majd este elmentünk futni. De ha, jól emlékszem erről a napról még képeket is postoltam.
Csak azt nem említettem, hogy összefutottunk a szüleinkkel, kik egy park árnyékos padján ültek, s láthatóan megzavartunk egy beszélgetést....

Csütörtök: itt maradtam le. Köszönhetően egy családi "krízisnek"
Úgy volt, hogy ma reggeltől kirándulunk, hiszen legálisan nem mentem suliba, mert nem volt.
Persze, a futás annyira leszívott minket, hogy elfelejtettük megbeszélni a részleteket. Én személy szerint 11kor ébredtem, s rögtön néztem a telefonom, hogy  jött e sms, vagy valami. Email várt, miszerint TM-nek kijött az allergiája, így nem jön sehova, de a piacra elkísérhetem.... jó kis időtöltés. :)
Inkább valami furcsa oknál fogva, úgy gondoltam én ma képeket fogok csinálni, az új hajamról. Aztán reprodukáltam egy képet is, ha már elővettem az állványt. Egyedül voltam otthon egész reggel, s délután, volt időm bőven a bohóckodásra. Bár elég kimerítő volt, a gép s a vászon között ugrálni. Még a vállam is meghúztam, egy hátra bukfenc közben. Úgy gondoltam, úgy gyorsabb lesz. Az volt, csak fájt:) A fél száz képből, ha 4 használható, akkor már sokat mondok. Így, hogy nem volt asszisztensem, eléggé nehéz volt jó képet csinálni. De a legnehezebb mosolygós kép készítése volt.... fel is adtam. Nem ment.
Bár apám megkért pár dologra, nem csináltam meg. Ahhoz ki kellett volna mozdulni, így mikor haza ért nem volt jó kedvében.
Majd később, hozzám vágta, hogy majd beszélnünk kell. (szépen, elkönyveltem magamban hogy nah, most ér véget az életem a belvárosban, s szépen, most ki fog dobni, s már csomagolhatok is... ) Jobb gyorsan túl esni rajta alapon, utána mentem, hogy beszéljünk akkor. Mindenre fel voltam készülve... azt hittem... de arra, hogy apámat sírni látom, 22 év után... nah ez nekem is sok(K) volt.
Közölte, hogy a tegnap esti beszélgetése az anyámmal nem volt valami fényes, s nem hozott pozitív eredményt, így anyám elköltözik..... Kis húgom lépteinek zaja libbentett minket szét, az ölelésből.
Én rohantam le TM-hez, vittem húgom is hiszen, nem akartam, hogy azt hallgassa, hogy apám zokog a párnáján...
Tulajdonképpen fele annyira sem borultam ki, mint mikor Nyusz hagyott el. Pár könnycseppet azért kaptak az egerek, de gyorsan elkezdtem látni a pozitív oldalát, annak ellenére, hogy apám fizetést, min. fél év múlva kap, s anyám tartotta el a családot. A beszélgetés végére már egész beleéltem magam a főnök szerepbe.
Igaz nem így akartam egy gyereket, meg lakást, de eléggé élveztem. Sőt még talán  örültem is neki, hogy nyugi lesz, nem stresszeli anyám az egész családot... Mintha egy nagy riválisom semmisítettük volna meg. Elég furcsán álltam az egészhez. S tulajdonképpen, apám miatt jobban aggódtam, mint bármiért. Ugyanis régebben még találtam egy búcsú levelet. (volt már ilyen külön válós időszak, volt, hogy apám járkált el éjszaka) S annyira megérintett ez az egész. 30 év!  Harminc éve egymásnak éltek. Apám eléggé antiszociális. Emberi kapcsolatok terén a teljesítménye nulla. Nincs neki senki más anyámon kívül, ő volt a társa eddig mindenben. Nincs anyja, mert 22 éve nem áll szóba vele,  gyakorlatilag az apja halála óta, a húgát sem tekinti létezőnek. S a barát szó sem létezik a szótárában. (mondjuk ezt megértem). Így érthető, hogy mekkora pofon neki ez az élettől.
S mikor lent ültünk TM-mel az udvarunk lépcsőjén, s azt fejtegettem, hogy akkor lennénk igazán nagy sz@rban, ha apa is a körülöttünk lévő emberek mérhetetlen önzőségét megengedné magának. Attól féltem titkon, hogy mire felérek vérben úszva találom. Hogy hirtelen felindulásból kihasználta az alkalmat s véget vetett mindennek. Persze ezt is elütöttem egy poénnal, hogy akkor TM költözhet hozzánk, s igazi kollégiumi hangulat lesz.
TM nem értette ezt az önzőség dolgot. Pontosabban én nem értettem, hogy ÉN miért nem engedhetem meg magamnak, ha mindenki körülöttem, kedve szerint cselekszik. Elmeséltem neki a nagy félelmem. Miszerint nem biztos, hogy itt beszélgetnénk, ha csak egy kevés altató, vagy nyugtató is lenne itthon. Rádöbbentem, hogy veszélyes ezt egy otthonban tárolni. Hiszen mennyire egyszerű bevenni őket s elaludni. Örökre. Ezen a gondolaton csak a karmám gondolata tudott enyhíteni. El kezdtem elmélkedni, mi van, ha most megint csak az előző életemben megengedett gyengeségem miatt szenvedek, s így sosem jövök ki a körforgásból. Ugyanakkor mégis bizonyíthatnám, hogy már pedig én nem akarok Nyusz nélkül élni. Mert így csak azt érzem, hogy a levegőbe beszélek. Legjobb lenne, ha már most tudnám magam hibernáltatni, akkor kikerülném a karmát. De felébredni egy idegen világban? Olyan lenne, mint egy idegen országban újra kezdeni, barátok, család nélkül.(bár most is csak egy húgom van s TM)  Annyira röghöz kötött lettem. Már csak ezért is gondolom, hogy nem vagyok evolúciós szempontból egy megfelelő egyed. Annyiszor de annyiszor eszembe jut, hogy nekem nem ez a világ való.
Az imént leírt sorokkal, persze jól ráijesztettem TM-re s húgomra, de annyira nem értenek meg. Ők is csak maguk sajnálják. De, hogy nekem mi jó mindebből, egyik sem mondja. Ráuntam mindenre. Nem találom a célt, s az értelmet. Megyünk előre napról napra, de hova, s minek. Senki nem tudja. Senki nem érti, hogy a világegyetem egy időszakos teremtményei vagyunk. Mint a tavak, folyók.
A túlnépesedésről nem is beszélve. Amikor egy faj túlszaporodik, csúnya véget ér.
TM-mel megbeszéltük, hogy azért 2012.12.21-et még érdemes megvárni, hát ha a Sors elrendez mindet. Meg a Világ vége bulit nem kéne kihagyni...:)
Tehát ilyesfélékről szólt a női csevej, egy májusi csütörtöki nap az udvarunkon.
Haza érve, csak azt vártam mikor pakol már anyám s még meddig kell kibírni mellette. S amúgy is, mikor megy már el. Nem ment. Haza ért a munkából s leült a gép elé. Már csak ezért sem tudtam blogot írni. Újabban, csak felidegesítem magam, ha befoglalja a helyet. Nem szólok neki, csak elfoglalom magam.
Viszont elhatároztam, hogy húgomnak is tudnia kell ezekről.
Péntek:
A munkahelyre rohanva értesítettem, hogy este ne menjen sehová, mert nekem beszédem van vele. Persze ezt kedvesebben, hogy ne hozzam rá a frászt, de biztos tudta, hogy valami baj van, mert amúgy nem szoktam ilyet kérni. Bár egyszer valami jót is elújságolhatnék már neki így. :)
A munkában:  csodák csodájára a sztahanovista diktátor felettes szabadságot vett ki, így én élvezhettem egy asztalnál a tingli- tangli melót..., míg meg nem szólalt a telefon. S bele nem szólt egy a hangzavar miatt első pillanatban ismeretlen ismerős férfi hang. Nyusz. Olvasta, hogy nincs minden rendben anyámmal. Még szerencse, hogy nem tudtam neki elregélni.
A telefon hívás után se híre se hamva..... :(
Haza érve, anyám a gép előtt találtam, húgom a telefonon lógott. Így nehezemre esett beavatni, hisz úgy terveztem, hogy anyám nem lesz otthon. Végül bezárkóztunk a fürdőszobába. Anyám a maradék száraz Martinim itta meg, fülén a fejhallgató, üvöltött benne valami primitív magyar hangok halmaza.
Húgom is feldúlta a dolog, rögtön ment volna, s csomagolt volna, csak, menjen már innen anyánk.
Annyira hihetetlen, hogy erre a szintre jutottunk. Valahol megalázó, megrázó, fájó, s felfoghatatlan.

Nyaff

Még élek. Csak újabban, olyan későn jutok géphez, hogy akkor már nem akarok új bejegyzést elkezdeni, mert akkor nem alszom. Tulajdonképpen így sem.
Voltak ám itt események! S pótlom is őket a héten.
Jelenleg olyan vagyok, mint egy telihold előtt álló menstruáló vérfarkas. Még magam is nehezen viselem el. Ezek a női bajok.. Sokkal érzékenyebb lettem. Ma képes voltam elsírni magam egy gyerekcsatornán adott film csók jelenetén. Kóros. Mindenki meneküljön!
Feszültség levezetésként megint futni indultunk. Mint jellemző a megbeszélt időpontnál TM bemondta az unalmast. Épp tanul.
Húgommal indultam neki. Azt mondta megkínoz. Nem sikerült. Én csak futni akartam. Futni, minden cél nélkül, üresen, ki a világból. Mint Forest Gump. Nem sikerült. Első neki futásra mindkettőnknél beszorult a levegő. Majd jött húgom féle kiképzés. Melyet végig nyafogtam. Szó szerint. Jól viselte. Kíváncsi leszek, holnap lesz e egyáltalán izomlázam. Végül lefutottam 10 kört egy focipályán, s jobb volt, tényleg feltöltött. De húgom a ház körül már nem akart futkározni, így feljöttünk. De minek. Itthon nem jó. Bár most csak magam miatt nem jó.

Mert így keltem reggel

Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzed, érzem. Most úgy teszel, mintha, aztán mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni, és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre sem voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye, mindegy? Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok.
Kiírlak. Magamból.

Csak rám ne nézz

Városból jelentem

 

 TÖMEGközlekedés helyett, inkább a kerékpárt választottam. De a helyzet nem volt sokkal jobb. Tömeg az itt volt. Rengeteg száguldozó bringás, tülkölő autók, dugó, ténfergő vagy épp fene mód siető gyalogosok, keresztbe kasul. S 90%-ban bicikli úton tekertem. Meleg, por, s kipufogó gáz.

Amúgy nagyon felidegesített, ez a rengeteg ember, turista... Olyan bambák az emberek.

Útközben, a Nyugati térnél a Bajcsy- Zsilinszky útról nyíló kis utcában rendőri lezárás fogadott. Nem tudtam meg semmi konkrétat, hogy mi lehetett a tűz keletkezésének oka. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy valaki tüzet rakott a fa tartó szerkezeten, vagy alatta. A hírekből, úgyis mindenki meg tud "mindent".
De gondoltam a múltkori "A nap híre" után ez is elfér. Tulajdonképpen minden elfér a blogomon. Ezért szeretem (magam..:D ) Csak vicceltem. Tényleg erről szól, jöhet minden, ami kapcsolatba került velem.

 Tovább haladva, pedig meg kellett állnom mert csak messziről láttam az emberek sokaságát, mintha mindenki az "akváriumban" pancsolt volna. De megnyugodtam. Nem lett tömeg fürdő, csak egy elvetemült "felnőtt" hagyta a kis purdékat fürdeni. (egyszer van nyár...:) )
Amúgy biztos erősebb lesz az immunrendszerük, de azért na...
Itt is tömeg... Ami mondjuk nem rossz, csak a biciklizés után kicsit ember undorom lett. Főleg, hogy az elmúlt 2 hétben az volt, nem meglepő. Nem véletlen kerültem el a majálist is. Egyedül igazán szánalmas lett volna kimenni. S látni azt a sok embert. Ha pasira nézek az a bajom, ha csajra, akkor az... :S

TM, pont előttem ért haza. Be is kopogtam, kiültünk egy kicsit a lépcsőházba, mert ott hűvösebb volt. Mondjuk nekem teljesen mindegy volt.
Húga bűnbe vitt minket. Ugyanis ő még lelkiismeret furdalás nélkül majszol, nassol chipset, csokit, ami jól esik. ÉN nem is kívánom. Idejét nem tudom mikor ette chipset. De most bepótoltam egy időre. S előkerült valami különleges. Wasabis, hajszálvékony hasáb alakú burgonya chips. Finom volt. Így felkerült ő is a blogomra, mert még nem láttam ilyet.

(ui.: megint nem volt nálam a fényképezőgép. ha elviszem, tuti nem veszem elő. Ha meg nem akarom vinni, mondván, úgy sem történik semmi, csak leugrom ide meg ide... Murphi törvénye... )

Wednesday13

Vajon BTK App.-ba mikor kerülnek ilyen videók fel, az ikrekről? :)
Ez a videó megmosolyogtatott, csak ezért linkeltem be.

Figyelem, csak erős idegzetűeknek!
S itt van még egy:
amitől majdnem hánytam... izzadság teszt. a vesztes megissza a sajátját... leírva is undorító.
Hey guys! You are so disgusting. bleeeeh! o.O

Én is csak véletlen kattintottam rá... mert nem ezt akartam belinkelni.
Az előbb még olyan aranyos volt. Most kevésbé, sőt egyáltalán nem kedvencem.

Nah de amit be kellett volna linkelnem, e helyett a borzalom helyett.
Megnéztem, s nagyon bejött. Bár már az Iron man is hatalmába kerített. Nem szívlelem különösebben, az amerikai népet, de filmben királyak, ha nem akarsz valami magasröptűt nézni, csak bámulnád a "TV-t" kikapcsolódás gyanánt.
Jókat mosolyogtam ezen is. Szép látvány világ, tele akciókkal, melyek percre pontosan kiszámíthatók, mégis lefoglal a látvány. Viszont Iron mannek külön köszönet. Nem lenne benne, akkor lapos lenne az egész film. Thor pedig, a tipikus szőke herceg. <3

Üres minden