Félbe tépve: Kirándulás vol.02

Szombaton egy óra körül indultunk el végre, az aznapra betervezett bicikli túrára.
Erről sokat nem is tudok írni, csupán pár pontját emelném ki. Útközben beszereztem pár új bugyit, mert beleszerettem a színükbe. S ugyanennyi fehér tangát is, hogy legyen mit felvennem, egy ideig. Ugyanis nem tudom hordani a régi ruháim, mert mindegyik fájó pont. A legeslegújabb szürke nadrágom azért, mert az volt rajtam a kétéves fordulón, s mert észre sem vette. A fűzőhöz tartozó bugyit azért nem tudom felvenni, mert az még nem volt rajtam, de "neki" vettem.. Szóval elég körülményes volt felöltözni az utóbbi hetekben. Az első két hét ugye kiesett, mert nem mozdultam ki. Aztán jött a jó idő fel tudtam venni olyan ruhadarabot, ami évek óta nem volt rajtam, tehát nem látott még. Pl. szoknyát.... én.... no comm...
S a legmeglepőbb dolog... kitalálták végre nekem az ideális hintalovat! (A hintaló gyerekkori álmom, mindig szerettem volna egy hinta lovat, - meg legót- de sosem kaptam. S most láttam. S fel is vettem videóra, ahogy reklámozza egy kislány. Még a végén waveboard helyett ilyet fogok venni... XD

PONICIKLI

Rengeteget tekertünk, s már nagyon untuk a banánt. Alig vártuk, hogy végre találjunk a Duna- parton egy tűzrakásra alkalmas eldugott részt, ahol nem zavarnak minket. A helyet megtaláltuk 29 km után. Még papírt is találtunk, hiszen itt lépten -nyomon tüzet raknak. Anélkül nem biztos, hogy megoldottuk volna a tűzrakást.

Elfogyasztottuk a vacsorát s indultunk is haza, hiszen még 29 kilométer várt ránk.

Olyan gyönyörű Duna-parti, ártéri bicikli úton hajtottunk keresztül, mintha őserdőben lettünk volna! Csodálatos volt! Nem gondoltam volna, hogy ilyet is látok, kis hazánkban. Nagyon élveztem az utat haza felé. Kevésbé fújt a szél, bár jóval hidegebb volt. Valahogy meg kéne oldani azt a problémát, hogy ha hidegben tekerünk ne fázzunk meg, s még se izzadjunk le, mert attól féltünk másnap olyan tüdőgyulladás dönt le minket a lábunkról, amilyet még nem láttunk. Vizes háttal jöttünk végig. S csak fújt a hideg szél.

A tűz gyújtásról: TM apja, megkérdezte, hogy kit viszünk magunkkal pasit, aki majd tüzet gyújt... (TM még fel is vetette, hogy csak kéne valami pasi, aki majd tüzet rak. Az apja beleültette a félszt. -.-") Erre én: minek pasi?! mi olyan nagy dolog egy tűz rakásban, csak azért mert az ősmagyarok így csinálták, csak tudunk tüzet rakni.. ezerszer láttam már....
Csak két fontos dolgot hagytunk otthon: a papírt s a gyufát. Persze öngyújtó volt nálunk, 2 db. Az mindig van nálam. Egy berlines s egy lila, még a Főnixtől kapott lila "leszármazottja". :D Papírt találtunk, tűzcsiholó eszközünk volt. No problem. Mondtam én. Újság alulra, rá, a kúpszerűen a faágak, gyújtós, betömni alá, s kész is.... gondoltam én. Na most, a mai papíroknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy nem csak hogy zöld lánggal égnek a piros papírok, kurva gyorsan el is alszanak. A zsebkendő meg sem gyullad...

Már kezdtem én is elhinni a legendát, hogy a csajon nem tudnak tüzet rakni, s már körvonalazódott bennem, hogy tulajdonképpen az ősEMBERT is mindig pasinak képzeltem el, s nem ősasszonynak, aki felfedezte a tüzet. Egyre fogyott a remény. S akkor egy sugár, akarom mondani egy csóva, felcsapott, .... s elaludt. Elkiabáltuk. A következő ilyennél, néma csöndben vigyorogtunk, nehogy elkiabáljuk, s csak akkor hittük el, hogy tényleg ég, mikor már helyes kis parazsunk volt. :D De megcsináltuk.
Mellesleg nem is tudtam, hogy ilyen sok fa kell egy kis tűz rakáshoz, meg tűz tápláláshoz. TM egyre csak hordta. Ő viselte ugyanis a nadrágot, (még a nyársakat is ő szerezte s faragta meg :) ) én szoknyában ülve, igen jól el voltam a konyhában, míg a salátának valót aprítottam, hagymát pucoltam, kenyeret vágtam. Azt kell, hogy mondjam egy 3 fogásos vacsorát rittyentettünk oda. Előétel saláta, főétel a sült húsok, s desszertnek sült alma... hmmmm... isteni volt! : ) A kaját elfelejtettem elfotózni. :(