Mézga Aladár
Sosem szerettem igazán Aladár kalandjait, de így érettebb fejjel, lenyűgöz a vizuális megjelenítése. Gyakran eszembe jut ez a mondat, hiszen sosem voltak jó testvérek nővérével, ahogy én sem voltam a legjobb nővér húgaim számára.
Még is elérkezett az a pont, mikor iszonyatosan hiányoznak az életemből. Annyira sivár a hét, az otthon, az életem nélkülük. Nincs senki otthon, mikor haza megyek, csak egy férfi, aki 0-24-ben károg. Igen, ő az apám. Másról beszélni sem tud, csak a problémáiról. Hiányzik a család, a nyüzsgés. Már felidézni is alig bírom, milyen mikor nem csak haza megyek, megvacsorázom egyedül, közben megnézem az aktuális vígjáték sorozatot a viasaton, majd legrosszabb esetben lefekszem aludni. Hiányzik a légkör, még ha nem is beszélünk, de tudom, hogy ott vannak mellettem, s tudom, hogy ha szeretnék, akkor élőszóban hozzájuk szólhatok.
Hiányzik, hogy ott feküdjön mellettem, s az is, hogy néha valakivel veszekedjek, vagy valaki hozzám szóljon. De apámat nem akarom hallgatni. Újabban a nő ügyeiről tud beszélni. Az sem érdekel. Talán egy fokkal jobb, mint mikor az önsajnálatát burkolja negatív kifakadásokba, mert mindenki hülye, csak ő helikopter. Olykor elejt egy mondatot, melyből rájövök, hogy benne sem bízhatom, hiszen bármikor kitenne, az első konfliktusnál. Néha elül a gyanúm, s úgy gondolom, neki is egy kicsit szüksége van rám, legalább annyira, hogy tudja, az egyetlen lánya még mellette van. De aztán egyetlen mondata, amit nem is nekem címez, kipukkasztja ezt a képzelt bizalombuborékot. Nem gondolom, hogy jobb lenne, mint anyám. De akkor meg miért viselem el? Anyámmal miért nem állok szóba? Már nem tudom, merre az előre. Azt tudom, hogy anyám gerinctelen volt, apám még nem.... - bár már nehezen viselem, az állandó kérdéseit, mellyel azt lesi mikor nem vagyok otthon.
A nőkrl alkotott véleménye pedig kiskorom óta befolyásol. Biztos vagyok benne, hogy ezért nézem meg mai napig a nőket, hiszen vele is ezt csináltuk. Abban is biztos vagyok, hogy ezért nincs tervem, csak negyven éves koromig. Hiszen, állandóan azt hallottam tőle, hogy a nő negyven felett már nem nő. S ezek most újra elő jönnek. Újra hallom, elejt bizonyos dolgokat, még a "válás" előttről, hogy mikor kivel kavart, s mit hogy oldott meg. Gusztustalan az egész. Nem vagyok rá kíváncsi.
Ami miatt most ez a bejegyzés készül, az pont ezt a nonszensz dolgot mutatja. Újabban, apám nem keresi a legkisebb lányát, mondván, ha a kicsi nem hívja, akkor ő miért tenné.. Szerintem ez a hozzáállás is undorító, mert egy gyereknek szüksége van az apjára. Mint ahogy nekem is jót tett volna, ha 3 éves korom előtt nem kell sírva fakadnom az idegen férfi láttán, aki az apám volt. Nyilván ott másról volt szó. Annyit dolgozott, hogy alig volt otthon. De most! Mióta megkapta az életbiztosítását, azóta csak a nőkre szórja a pénzét. Nem főz, nem vásárol otthonra. Nem keresi a gyerekét, nem tölt vele időt. Így alakult ki az a helyzet, hogy a húgaimat látni szerettem volna, s nem otthon történt ez meg. A lakás elvesztette az otthon fogalmát. Csupán 3 lány voltunk, akik egy idegen helyet kaptak, hogy találkozhassanak, s együtt töltsenek egy kis időt. Egy Budapest szívén kívül eső, paneltömb 8. emeletén, egy lelakott lakásban. Olyan szomszédokkal körül véve, akikkel nem szívesen találkozik az ember sötétedés után, de még nappal sem, ha egyedül van.
Moziba szerettem volna vinni a húgaimat, a moziünnep alkalmából, de nem találtunk megfelelő filmet, így ebben a lakásban találkoztunk, melyet újabban a nagyobbik húgom otthonának nevez. Fel nem foghatom miért. Ja, de. Megkapta a biztonságot, amit tőlünk már nem kaphat meg.
Első alkalommal fordult elő, hogy kishúgom tanított nekem valamit. :) Igazán érdekes volt. Újabban nagy divat a szivárványszínű gumiból készült karkötő, lépten-nyomon ezt látom, akár tizenéves, akár nyugdíjas az illető. Ezért is szerettem volna megtanulni. :)
Kishúgomat elhozták autóval, s kaptunk vacsorára, egy jó nagy adag füstölt húsos töltött káposztát is, melyet utoljára karácsonykor csináltam (magamnak), s akkor ettem utoljára is.
Kétség sem fér hozzá, Anyu töltött káposztája volt. Ott ültünk hárman az asztalnál, s faltuk anyu káposztáját, mint a régi szép időkben. Én pedig a könnyeimmel küszködtem, akárcsak most.
Aztán hajat festettünk, leginkább én, s végül befeküdtünk hárman az ágyba s megnéztük a Demonát.
El sem tudtam volna képzelni, értékesebb szombat estét.
Külön öröm volt, hogy nem volt otthon a lakás eredeti bérlője, húgom barátja. Így volt igazán meghitt az egész.
Kár, hogy csak ideig óráig működik, mert A-ban továbbra is mindig csalódnom kell. Amit nem is értek.
Viszont hamarosan születésnapja lesz, s ki kéne találni egy jó kis meglepetést neki. Valami hasonlót, mint tavaly, egy közös étkezés. Főznék mindenféle finomat, megvendégelném őket, egy igazi régi retro születésnapi zsúr lenne, mint amit mindig is emlegetnek az osztálytársaim, illetve unokatestvéreim. :)
Már csak ajándékot kell nézni. Lehetne valami halloweeni témája is a dolognak, lévén, hogy Mindenszentek előtt 3 nappal született. Úh! Ez az. :)
Már is érdemes volt megírni ezt a blogot. :)
Akkor el is köszönök!
Szép napot mindenkinek, főleg neked, kedves Blogom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése