Mennyi mindennel vagyok már megint lemaradva! Még szerencse, hogy ezt a napot (mármint a fényesebb részét) sem vittem túlzásba. Bár félálomban aludtam át, először mégis csak du. 4 körül tértem magamhoz, s konstatáltam, hogy már megint odab@sztam a napnak. S innentől kezdve nem sok esélyt láttam rá, hogy én estig szándékoznék kimászni, hisz nem volt kedvem aput hallgatni. Így visszaaludtam. S végül este fél hét körül másztam le, az ebéd már az asztalon várt kihűlve, ettem, zuhanyoztam, letárgyaltam a találkozó pontokat, meg időket, s készülődtem. Közben hazaért anya is a munkából, segítettem neki kipakolni. Legalább ennyit fel tudjak mutatni. Már már szégyellem magam. Hogy húgom szapultam, hogy képes annyit aludni. De én nem antiszocialitásból alszom, én azért beszélgetek itthon. Ő nem... Persze apa elköpte, hogy nem rég tértem magamhoz. Anya először csak megkérdezte mit csináltam megint, mondtam olvastam, s aggódva hozzátette, hogy elrontom a szemem nem ilyenkor kellene... Javítottam a kijelentésen, hogy miután délután felkeltem olvastam, s ezzel kötöttem le magam. Kicsit segített a helyzeten.
Öltöztem, s indultam volna, ha nem kell anyát hallgatnom, hogy miért kell speedeznem. (???) "nem hiszem el, hogy anélkül nem lehet bulizni!" kijelentés abszolút megerősítette a gyanúm, hogy ezt most komolyan mondja. Apám találta ki ezt a hülyeséget, mert kétszer látott reggel, s mondtam, hogy még nem feküdtem le. S általában ilyenkor vörösek a szemeim, s rögtön jött azzal,hogy füvezem. De könyörgöm, akkor nem kéne egy idő után aludnom? Ha meg speedeznék, akkor meg lehet,hogy nem nyugodtan a gép előtt ülnék...
Mielőtt leértem volna a földszintre, még utánam kiabált, hogy kivel megyek. Na, kösz. Legalább megbízott a válaszomban, s nem jött utánam leellenőrizni.
Vagy 20 perce vártunk a buszra, de így legalább lecsúszott az első sör. Megérkeztünk, bolt, újabb doboz sör. Közben összeszedtük a népet, 5en voltunk lányok, innen-onnan csapódott hozzánk egy-egy régi barátnő. S találkoztunk egy húszon x éves sráccal, aki angol tanárként tevékenykedik. Én biztos, ami biztos alapon elkértem a telefonszámát... Még jól jöhet, ha kell pár nyelvóra. Bár franciát nem tanított. Bár mindhárman egyszerre vágtuk rá, hogy miért pont angolt mondott, miért nem a franciával akar bevágódni. De ő tényleg tanár volt. Mindegy. Elsörözgettünk, berúgtunk, csak úgy nőiesen, ahogy megbeszéltük. Az est poénja, bár én nem dohányzom, ha iszom, mindig kedvet kapok hozzá, főleg mostanában. Sajnos pozitív élménnyel párosítottam, az elmúlt egy évben, hisz szex után gyakran kértem én is egy szál cigit, s akkor mindig jól esett. Bár most semmi ilyesmi nem történ, reménykedtem benne, h Gyula megkínál valami jóféle cigivel, de nem tette, mondván, én nem dohányzom, tartsam meg jó szokásom. Barátnőmé nem kellett, s félhangosan megjegyeztem, h bárcsak lenne valakinél Dunhill. S volt! Bár csak fehér. S csak utána láttam meg, hogy angol tanárunk meg piros Malborot szívott , hiszen már csak egy üres doboz feküdt az asztalon. Ezt sem hagyhattam szó nélkül, h az is finom. Erre Gyula: "nem is dohányzol, de a legerősebbeket szívnád..!" :) Bocs.
A hideg szél visszatartott minket kedvenc szabadtéri szórakozóhelyünktől, így a belváros egyik underground helye felé vettük az irányt. Épp a város legimpozánsabb utcáján haladtunk, mikor feleszméltem, hogy ott található egyik kedvenc üzletem, tovább, egy másik, amit egy hete vettem fel a kedvencek listájára, hisz megtaláltam ott álmaim cipőjét. S pofátlanságnak tartom, hogy nem került bele még egyszer sem a blogba. De mikor először láttam meg a kirakatban, másnapra szépen elfeledkeztem róla. De most nem csak ketten voltunk, s nem csak, hogy angolos a barátosném, a divat iránt is fogékonyabb. Így őt kértem jegyezze meg az üzlet nevét.
A következő szórakozó helyen is lecsúszott egy két dolog. S onnantól kezdve kitörő jókedvünk volt. Bár gyorsan offoltak a művésznőék. Nem jött be a populárisabb zene. Gyroszoztunk még, bár azt nem kellett volna. Amióta hazajöttem, gyakran volt itthon, s sokkal de sokkal finomabb bármelyiknél a városban.
Mikor ketten maradtunk, nah, igen, innentől erősen cenzúrázhatom a blogot, mert bár 18 év felettieknek szól, de ez meg én nem vállalom fel, hogy mit üvöltöztem az utcán. Szerencsére senki nem volt akkortájt a körúton. De mégis belebotlottunk egy sarokkal később két csajba, akik egy új klubot kerestek. Természetesen én megtaláltam. Le is néztünk egy wc erejéig. De elég gyászos volt a helyzet.
Barátnőmet hívta az édesanyja, így még hintáztunk a Parkban, majd fetrengtünk, lépcsőházaztunk, s mikor már annyira fájt a fejem, hogy súrolta a migrénes tüneteket, bedőltem az ágyba.
Szörnyen aludtam. Bár nagyon jót tett az ablakon beáramló hűűűűűvös szellő. Tényleg simogató volt.
Öltöztem, s indultam volna, ha nem kell anyát hallgatnom, hogy miért kell speedeznem. (???) "nem hiszem el, hogy anélkül nem lehet bulizni!" kijelentés abszolút megerősítette a gyanúm, hogy ezt most komolyan mondja. Apám találta ki ezt a hülyeséget, mert kétszer látott reggel, s mondtam, hogy még nem feküdtem le. S általában ilyenkor vörösek a szemeim, s rögtön jött azzal,hogy füvezem. De könyörgöm, akkor nem kéne egy idő után aludnom? Ha meg speedeznék, akkor meg lehet,hogy nem nyugodtan a gép előtt ülnék...
Mielőtt leértem volna a földszintre, még utánam kiabált, hogy kivel megyek. Na, kösz. Legalább megbízott a válaszomban, s nem jött utánam leellenőrizni.
Vagy 20 perce vártunk a buszra, de így legalább lecsúszott az első sör. Megérkeztünk, bolt, újabb doboz sör. Közben összeszedtük a népet, 5en voltunk lányok, innen-onnan csapódott hozzánk egy-egy régi barátnő. S találkoztunk egy húszon x éves sráccal, aki angol tanárként tevékenykedik. Én biztos, ami biztos alapon elkértem a telefonszámát... Még jól jöhet, ha kell pár nyelvóra. Bár franciát nem tanított. Bár mindhárman egyszerre vágtuk rá, hogy miért pont angolt mondott, miért nem a franciával akar bevágódni. De ő tényleg tanár volt. Mindegy. Elsörözgettünk, berúgtunk, csak úgy nőiesen, ahogy megbeszéltük. Az est poénja, bár én nem dohányzom, ha iszom, mindig kedvet kapok hozzá, főleg mostanában. Sajnos pozitív élménnyel párosítottam, az elmúlt egy évben, hisz szex után gyakran kértem én is egy szál cigit, s akkor mindig jól esett. Bár most semmi ilyesmi nem történ, reménykedtem benne, h Gyula megkínál valami jóféle cigivel, de nem tette, mondván, én nem dohányzom, tartsam meg jó szokásom. Barátnőmé nem kellett, s félhangosan megjegyeztem, h bárcsak lenne valakinél Dunhill. S volt! Bár csak fehér. S csak utána láttam meg, hogy angol tanárunk meg piros Malborot szívott , hiszen már csak egy üres doboz feküdt az asztalon. Ezt sem hagyhattam szó nélkül, h az is finom. Erre Gyula: "nem is dohányzol, de a legerősebbeket szívnád..!" :) Bocs.
A hideg szél visszatartott minket kedvenc szabadtéri szórakozóhelyünktől, így a belváros egyik underground helye felé vettük az irányt. Épp a város legimpozánsabb utcáján haladtunk, mikor feleszméltem, hogy ott található egyik kedvenc üzletem, tovább, egy másik, amit egy hete vettem fel a kedvencek listájára, hisz megtaláltam ott álmaim cipőjét. S pofátlanságnak tartom, hogy nem került bele még egyszer sem a blogba. De mikor először láttam meg a kirakatban, másnapra szépen elfeledkeztem róla. De most nem csak ketten voltunk, s nem csak, hogy angolos a barátosném, a divat iránt is fogékonyabb. Így őt kértem jegyezze meg az üzlet nevét.
A következő szórakozó helyen is lecsúszott egy két dolog. S onnantól kezdve kitörő jókedvünk volt. Bár gyorsan offoltak a művésznőék. Nem jött be a populárisabb zene. Gyroszoztunk még, bár azt nem kellett volna. Amióta hazajöttem, gyakran volt itthon, s sokkal de sokkal finomabb bármelyiknél a városban.
Mikor ketten maradtunk, nah, igen, innentől erősen cenzúrázhatom a blogot, mert bár 18 év felettieknek szól, de ez meg én nem vállalom fel, hogy mit üvöltöztem az utcán. Szerencsére senki nem volt akkortájt a körúton. De mégis belebotlottunk egy sarokkal később két csajba, akik egy új klubot kerestek. Természetesen én megtaláltam. Le is néztünk egy wc erejéig. De elég gyászos volt a helyzet.
Barátnőmet hívta az édesanyja, így még hintáztunk a Parkban, majd fetrengtünk, lépcsőházaztunk, s mikor már annyira fájt a fejem, hogy súrolta a migrénes tüneteket, bedőltem az ágyba.
Szörnyen aludtam. Bár nagyon jót tett az ablakon beáramló hűűűűűvös szellő. Tényleg simogató volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése