Legszívesebben Nyuszhoz címezném ezt a bejegyzést, hiszen miatta vagyok még mindig fent s írok.
Az elmúlt másfél hét során délután 3ig soha semmi bajom nem volt. Három óra után kezdett a hangulatom hatványozottan romlani. S mikor du. 1kor kelek fel, akkor ez elég gyorsan bekövetkezik. Ugyanis a du. 4 egy nagy "vízválasztó". Du. 4 után látom fent Fb.-on. Kérdés ez jó-e vagy rossz? Rossz mert fent van, de én nem írhatok rá. Nincs olyan mondandóm, amit ne tudna. De nem tudok róla semmit. Azon kívül, hogy él. Tehát akár törölhetném is ismerőseim közül. De nem megy, hisz szeretem.
Ma különösen sokáig volt gép előtt, legalábbis volt bejelentkezve Fb-ra. Nem akarok ebből semmiféle következtetést levonni, nem akarom tudni az okát, mégis megöl a kíváncsiság, s kurvára nem hagy békén a zöldszemű szörny, s kibaszottul elegem van már belőle, hogy követ. Jó lenne, ha kikapcsolna ilyenkor az agyam. Lehet többet kéne bambulnom. Az már közel van hozzá. S hátha igazuk van az amerikai kutatóknak.:) Bár ennyi erőből.... Mindegy.
Lényeg, hogy az esti álmomat követően hatalmas kényszert éreztem,hogy hagyjak neki egy személyes üzenetet. Nem tudom mi lett volna a jobb, hogy ha ír, vagy hogy ha tartja magát, s nem ír. Mindenesetre már az ablakot is megnyitottam, hogy begépeljem a neki szánt üzenetem. Nem is tudom miért éreztem ezt fontosnak. Álmok...De én teljesen kész voltam tőle, adrenalin meg miegymás... Mikor megláttam az utolsó párbeszédet. Rögtön el is ment a kedvem s azon nyomban csuktam be az ablakot. Jó lesz ha nem marad ott más csak ez, ez legalább mindig emlékeztetni fog rá, hogy mi is a helyzet, ha az álmaim nem is akarják elfogadni, s téves eszméket ébresztenek bennem. Nem is kellenek ehhez álmok. Sajnos ébren sem vagyok épp a magam ura. S eddig nagy önfegyelemről tettem tanúbizonyságot, csak jó lenne ha már vége lenne, vagy így vagy úgy. Folyamatosan vívódok magammal. Mikor elhatározok valamit, jön a másik felem.
A lényeg, hogy ma újabb sorokkal gazdagodott a gyorsüzik ablaka, annak ellenére, hogy én bezártam. S ráadásul kicsit sem segített mert míg az egyik sor az egyik felem erősíti a másik természetesen a másikat. Gyönyörű. Tehát rám írt. Hallottam a pittyegést, láttam a nevet, s mielőtt gondolkodhattam volna egy pillanatig is már fel is nyitottam,... azt hittem, köze lesz az álmomhoz. Mily meglepő. Tévedtem. De a remény hal meg utoljára, mentségemre szóljon. Egy roppant kedves sort találtam, melyet a felháborodás szült. Be is zártam gyorsan, de a pityegés nem maradt abba. A legrosszabbra gondolva nem is akartam megnyitni, sőt nem is tudtam volna, mert a meglepettségtől teljesen megdermedtem. Ahogy magamhoz tértem inkább barátnőmnek írtam. A blogom írását sem tudtam folytatni. Ő ösztönzött arra, hogy olvassam el a többit. Végül vettem pár mély levegőt, s felkészülve a legrosszabbra elolvastam. Egy sor. De legalább "megnyugodtam", nem hordott le mindennek. Most annyi "visszavágás" eszembe jutott. Mert azért mégis. Bocsánatot nem kért az első sorért, csak tényt állapított meg a következőben. S tulajdonképpen csak annyit tudtam meg belőle, ami használható, hogy ő sincs tisztában mindennel. Meglepődtem, hogy olvassa a blogom, hisz mikor odaadtam neki a naplóm, nem akarata elolvasni. Gondoltam, most is inkább elfordul. Bár lehet a mai után már nem fogja, hisz ez lenne logikus ha én a múltja vagyok, ő pedig a jövője felé szeretne tartani.
Amúgy, az első üzenetéről csak egy valami jutott eszembe. Sátán+2 s hozzá fűződő kapcsolata. Tudom, hülyeség, hisz voltak már veszekedéseink, s nem egyszer mondott már cifrábbat is, mégis, beugrott, hogy vajon, most következik az az időszak, ami sátán+2vel volt, mikor csak tépték egymást. Az, hogy én is részese voltam ezeknek a veszekedéseknek, vezetett oda, hogy ha ő dühöngött valami miatt, akkor én inkább csöndben voltam, hisz még csak egy szikrányi esélyt sem akartam adni, annak, hogy mi is odajussunk. Persze, ez csak idegesítőbb lehetett. S hozzá kell tennem, hogy amit kimondok azt komolyan gondolom. Amúgy is hadilábon állok a formaságokkal, hát hogy még pár "meggondolatlan" szó után is bocsánatot kelljen kérnem. Amit kimondok, komolyan gondolom, s nem fogom utána visszaszívni. Tehát ezért sem estem neki. 4hónapos külföldi tartózkodásom alatt, azt hittem ezt is sikerült elfelejtenem, de ma is bebizonyosodott, hogy nem, hisz megint előkerült ez a sátán+2es hasonlat. (mellesleg a nicknév nem véletlen, még haverok ragasztották rá. ) Nah igen, a barátok. Egyik reggel úgy ébredtem, hogy, nekem tudnom kell róla valamit, s hirtelen felindulásból felhívtam az egyiket, de ki volt kapcsolva. Azóta sem hívott vissza, nem bánom. Ne ő hívjon fel.
Utálom a tehetetlenséget, ezt mostani helyzetet meg még jobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése