Amire nem számítasz

Vasárnap. Unalmas, de nem a nyári szünetben. Roppantmód utálom a vasárnapot, bár már jó rég volt hozzá úgy igazán szerencsém, hisz még gimiben utáltam meg, mert utána mindig a hétfő következett. De ennek már jó pár éve. S azóta sikerült levetkőznie előttem, az unalmas jelzőjét, vagy munka volt, s akkor az vasárnap mindig laza volt, s nem is jelentett nagy fordulatot, hisz szabadnapom a hét közepén volt. Külföldön szintén.

Mióta hazajöttem, viszont, nagyon zavart. Másnap meló. Persze nem nekem. De ez csak egyet jelentett. Kevésebb idő maradt az éjszakából...

Nem is történt semmi említésre méltó délután, mert ugyebár, a délelőttök már egy ideje kimaradnak az életemből. Avagy nézőpont kérdése. Csak elcsúsztak. Miért pont a napi rendet tartanám be? Én?! :)

Kitakarítottam a nyuszit, pedikűr-manikűr neki is meg volt, s még a bundáját is fésültem egy jó 5 percig. Vedlik. Ilyenkor nem lehet hozzányúlni, a bundájáról való kisebb szőrpamacs eltávolítása nélkül.

Képet kellett volna készítenem Sziszának, mert másnap vitte volna el, de valahogy nehezen indult. Képekből vágtam össze az én grafit képem, de így is elvesztem a 2 dimenziós térben..:) Egyéni rekord.

Már átszellemülten rajzoltam, mikor megszólalt előttem a telefon. Abban a pillanatban rossz érzés fogott el. Pillanatok alatt futottak át az agyamon a képtelenebbnél képtelenebb ötletek. Női megérzés. De abban maradtam, hogy biztos megint a szolgáltatóm küldött reklámot,.. de hihetetlennek tűnt. bezzeg, amikor épp sms-t vártam, akkor bejött volna ez. Biztos csalódott lettem volna, ha megint csak  a szolgáltatóm gondol rám. De beugrott Szisza is, hátha megint részeg, s nincs jobb dolga mint ilyenkor engem "zaklatni". Már múltkor szóltam neki, hogy talán nem kéne, de csak annyi válaszolt rá, hogy "miért, bírod, nem? " Lebuktam. :)

De nem Szisza volt. Egy másik szám, egy olyan, ami csak tévedésből kézbesíthettek az én telefonszámomra. Elolvastam. S akkor nézzük csak, mit is éreztem, s mi volt késlekedésem oka. Az idegesség alaphangulat volt. De mikor elolvastam, csak fokozódott, nem csak gyomorgörcs, már már hányinger, ami határos volt a sírógörccsel, de szerencsére, minden maradt a helyén, csak én ugrottam az ablakomhoz, de nem állt alatta senki. Pár mély levegő, némi higgadtság, mely a téves kézbesítés gondolatába kapaszkodott. Egyik helységből a másikba rohantam, nem találtam a helyem, fel kellett volna öltöznöm, viaskodtam, a daccal, hogy én ugyan le nem megyek. Minek? Miért? Mit képzel?

Majd megszólalt a másik oldal is. De a telefonom sem maradt néma. Kinyomtam, nem tudtam volna beszélni Vele. Összeszedtem pár ruhadarabot ami elszórva találtam, fogtam a kulcscsomóm, beköszöntem a szüleimnek, s leindultam. Persze, jó pár perc eltelt, újra hívott. De megint csak kinyomtam. Féltem a kulcsot a kezemben tartani, nehogy hirtelen felindulásból, olyat tegyek, amit barátnőm javasolt. Mert persze, S.O.S adtam le a hírt, Fb chaten, nem is, hogy mitévő legyek, mert ez tudat alatt nem volt kérdés, de mégis, kellett pár szó, ami talán megnyugtat. Mégis a kulcs volt az egyetlen amibe kapaszkodhattam. Kilépve a nagykapun, sehol senki. Tudtam, hogy itt van még a környéken, mert azért annyit nem várattam, s akkor megpillantottam, egy visszaforduló alakot.

Fogalmam sincs mit éreztem akkor. Csak kínt, míg vissza nem ért. Abban a pillanatban mikor megállt előttem, nem tudom mit olvashatott le az arcomról, de számomra nagyon nehéz volt visszatartani mindenféle érzelem kitörést. De sikerült. Átmentünk a Parkba, beszélgetni. Reméltem anyám, nem az erkélyről vizslat, mert az nehéz lett volna neki megint megmagyarázni, hogy akkor most mi is a helyzet.

Azt hiszem nem olvastad el elég figyelmesen a blogom, vagy én fogalmaztam félreérthetően. Azt hiszem az utolsó bejegyzés szólt a pillanatnyi örömökről. S bár a droghoz hasonlítottam, nem vágyom rájuk. Felborult a két hetem. Kezdhetek mindent elölről.  Ok, hogy "hívott a B. jobbik fele" de ezzel a magyarázattal, akármennyire is önzetlen akartál lenni, csak önzőséged emelted ki. Miért? Mert Neked jó volt, Te örültél, Te "kielégültél" hiányomat illetően. De mit kaptam én? Hiú ábrándot, hazug reményt, s álmatlan éjszakát. Akkor szeretnélek újra látni, amikor értem jössz, s nem szánalom vezérel. S bárcsak el tudtam volna mondani ezeket személyesen, de tulajdonképpen sokk alatt voltam. S csak a negatív énemet erősítetted. Féltem, hogy hozzám érsz, s összetörök, hogy amit eddig felépítettem, egy pillanat alatt hullik szilánkjaira. S eddig úgy tűnik, hogy sikerült megtartanom józan eszem s nem változott semmi.
Pillanatnyilag nem jut eszembe más csak a befejező rész. Hiszen csak a kérdések sokasodtak meg. De inkább felejtem el őket, nem gondolok rájuk. Ebben nagy segítségemre voltak az álmaim. S nem csak végre sok idő után Billel álmodtam, hanem Veled is. Az egész este álomszerű volt. Csak érzések, de válaszok sehol. Így nem is olyan nehéz visszatérni, eddigi létemhez. Bár csak egyre többször jutottál eszembe, hogy szeretlek, s mennyire hiányzol, milyen hozzád bújni.