Hétvége. Mondhatni kötelező családi elfoglaltság akadt. S bár volt hozzá kedvem, főleg, mikor az estére való bevásárlás alkalmával engem küldtek el mézes-barackos szeszes italért. Gondoltam, nah, most majd jöhet a "miattad iszom, Te, állat", csak, hogy hűek maradjunk a Junkieshoz. De antiszoc hangulatba kerültem, s bár tudtam, hogy ez lesz, hisz előző két nap alkalmával sem ettem semmit, akkor érthető,hogy nem hoz lázba egy bográcsozás. S hozzászoktam, hogy üres a gyomrom. Bárcsak ahhoz is hozzátudnék szokni, hogy üres vagyok, de ehhez nehezebb. Mindenesetre, a gyomrom üressége, megint csak elterelte a figyelmem, de ezt étellel nem lehet megtömni. Hiába pakolt ki reggelire minden jót a háziasszony nem kértem belőle, ittam egy pohár vizet.
Mondhatni felkészült voltam, mert vittem magammal a naplóm is, könyvet is olvasni. találomra levettem egyet a polcról a volt kötelezők közül. Regény. Rossz nem lehet, gondolkozni nem kell rajta, talán még szórakoztató is lesz. Nem, mellényúltam. Jókai Kőszívű ember fiai. Nem elég,hogy elég nehéz olvasni a tengernyi régi szó miatt, még egy halálesettel is kezdődik. Fel is adtam az olvasását. Igazából azért mert nem akartam ennyire antiszoc lenni. Bár ha szem előtt vagyok, akkor azért kezdenek el baszogatni, ha meg nem s véletlen rám találnak, (mert ugyan én megpróbáltam félre eső helyet találni, de nem volt) akkor meg azért. S semmi kedvem nem volt a sablonokhoz, közhelyekhez. Ezeken már túl voltam. Bár szerencsére anya nem kezdett bele, ezt nagyon tudtam díjazni. visszamentem hát a társasághoz. Rögtön kaptam is a hideg zuhanyt, a társaság egy férfi tagjától, akinek annyi volt a hibája, hogy rosszat, rosszkor. ("nah, mikor mész már férjhez?" "-SOHA!-.-'" s balra el. még hallottam, ahogy utánam dobja, hogy "jót beszélgettünk"). Mikor legközelebb visszatértem hozzájuk épp a feleseket töltötték ki, s anyámnak eszébe jutott, hogy engem meg sem kínáltak. De ebből a körből kimaradtam. Aztán nem tudom milyen gondolat által vezérelve, de a következőkből nem. Sör pálinka, pálinka sör. Délutánra már jól éreztem magam. Bár este 2 helyre is terveztem tovább menni nem sikerült, már nem volt kedv. Így hazaérve, a bloggal foglalkoztam.
Vasárnap, nah igen. Átaludtam a napot. Nem éreztem magamban megint semmi erőt. Barátnőm többször keresett, hogy menjek be a munkahelyére, s olyankor csupa jóság van, mit ehetek. de nem vettem fel. Nem akartam kimászni az ágyból. Pedig anya is keltett, menjek velük, süt a nap, stb. stb. De a nap pont nem érdekelt. Jó, utána lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem voltam napon, hisz ezek talán az utolsó meleg sugarak. Délután 5körül másztam ki az ágyból, bekaptam egy gyümit, s házimunkába fojtottam elkeseredésem. Összeszedtem a lakást, mosogattam, porszívóztam, s vasaltam, mikor is barátnőm feljött. (később elért, s mondtam jöjjön fel munka után.) Jól elvasalgattam, miközben Junkiest hallgattunk, vagy épp mesélt valamit. Aztán megígértem neki, hogy kimegyek vele kutyát sétáltatni, úgy sem voltam még a levegőn. Jót is tett! Kibeszéltem magam. Végre, először. S míg a séta elején a könnyen potyogott volna, azoktól, amiket barátnőm mondott, addig visszafele, megnyugodtam. Valami fordulat állt be, de még mindig nem elég nagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése