Egy hete, hogy megingott a hitem, s bizalmam egy emberben, akit egy teljes évig ismertem, vele töltöttem a legtöbb szabadidőmet, vele éltem mindennapjaim, s vele aludtam, vigyázott az álmaimra éjszakánként.
Múlt hét hétfőn a táncóra után fáradtan hívtam fel, hogy mégis mi újság vele, hisz, ma sem tudtunk beszélni. Válasza nem volt kielégítő, s vissza kellett hívnom, afelől érdeklődve, hogy minden rendben van e még, szeret-e, Rövid válasz volt: "igen". Nekem sem kellett több, hagytam lefeküdni, hisz már igen csak késő volt. De, ahogy egy barátom mondta "mindenki érzi a vesztét" . Most sem volt másképp.
Egy hete kedden, nem sikerült lefeküdnöm aludni. Egész éjjel fent voltam, s vártam a reggelt, hogy végre én hívjam fel előbb, mert mikor 11kor hív én még javában alszom s csak kinyomom a telefont. Nem tehetek róla, ha nincs nyomos indok nem tudok korán fel kelni, v épp lefeküdni.
Nem beszéltünk megint egészen addig, míg haza nem ért a munkából, akkor is csak Fb-on. Hiszen a telefonja nem volt elérhető, mert jelenleg ki van vonva a forgalomból. S ekkor kaptam az első pofont. Találkozik egy csajjal. Rendesen a földhöz vágott. Tomboltam, üvöltöttem. S amúgy meg nem vagyok az a hisztis fajta. De mint mondtam mindenki érzi a vesztét. Mióta a négy hónapos kényszer szünetből visszatértem a kapcsolatunk nem volt a legfényesebb, s ekkor tudatosult bennem, hogy miattam az elmúlt egy hónap alatt egyszer sem jött fel a városba... elgondolkodtató. Amúgy bíztam, reméltem. Elhessegettem a negatív gondolatokat a fejemből. Hogy szólna. Hogy a tali után hozzám, jön. Hogy azt mondta szeret. Ha lenne valami szólna. Ő az s én Őt ismerem. Nah igen. Itt jön a következő fájó pont. Mióta visszajöttem, úgy érzem nem ismerem. Nem beszél velem. Nem nyílt. Magába fordult. Mutatja a barátai felé az álarcot, eljár velük. De valami hiányzik belőle. Ahogy barátnőm fogalmazott, amikor elveszítünk valakit, sosem a személyt siratjuk, hanem önmagunk elvesztését, mert elveszítjük azt a felünket is, aki az elveszített személy mellett voltunk. Ha ezt végig gondolom, tényleg ÉN hiányzom belőle. A probléma oka meg van, de nehezíti a dolgot, hogy Ő már nem kér belőlem...
Tehát vissza térve, dühöngtem, s nyugtatgattam magam, holott barátnőm már kimondta az ítéletet. Sőt már már barátkoztam az egyedüllét gondolatával, hogy valójában nekem kéne megtenni a köv. lépést, nehogy megint eldobjon magától,mint ahogy azt megtette visszaérkezésem után 3 nappal. Persze a várva várt találkozóm sem jött össze egy régi baráttal.. Úgy hogy az estém otthon töltöttem, s vártam a szerda délutánt. Mondhatom, hogy nem aludtam jól, s egész délelőtt teljesen negatív voltam. Ki is postoltam Fbra valamit: "ha nem beszélek róla s mások sem hozzák fel, akkor talán egyszer olyan lesz, mintha nem is létezett volna. "
Délután munka után jött a személyes üzenet Tőle: "akkor ne is zavarjalak?" nem akartam válaszolni, de már megint az ellenkezőjét váltottam ki belőle, mint amit szerettem volna. Mégis csak válaszoltam, mondván, nem értem miért kérdezi ezt, ő meg bemásolta a postom. Mondtam, hogy nem neki szántam. S a következő mondat volt ami teljesen kirántotta a talpam alól a valóságot. S egy hete egy alternatív valóságban élek. Ahol nincs Ő. Annyit írt: "szerintem összejövök vele" erre én, WTF?! S csörgött a telefonom. 1 óra 29 percig győzködött, s hallgatta a sírásom, miszerint ő már nem kell nekem. Nem értettem, leginkább azt hajtogattam, hogy miért, ne, nyusz, neee, miért, s amikor annyira megnyugodtam, hogy nem potyogtak a könnyeim, akkor élcelődtem magamon. Nem értettem semmit. Most sem értek. Nem akart válaszolni a kérdésemre, hogy mi az a plusz amit a csajtól megkapott, hogy 3 napi ismeretség után engem eldob. Azt mondta, ha egyszer a barátja akarok lenni, majd elmondja. Ennél rosszabbul nem is válaszolhatott volna. Hisz az én Nyuszkómnak már valaki mással vannak "titkai" amihez nekem semmi közöm. Nem tértem magamhoz. Anyámék is hazajöttek. Ők is végig hallgatták a "hattyú halálát". Nem akar engem. Ideges volt, azt mondta ha lenyugodtam csörgessem meg, s visszahív. de ő most leteszi, mert nem bírja már. Nem csörgettem meg. Ennek egy hete. Nem is hívott. Leülte zenét hallgatni, s firkálgattam. Majd megnéztem megint a Gothicát angolul. ÉN! Angolul.. felirat nélkül... :D A nap pozitívuma volt. Nem is tudom mikor kerültem ágyba, talán már reggel 5 -6 lehetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése