Egy hete, hogy egy alternatív valóságban élek 5.

Megint sikerült átaludnom a nap felét, 1kor keltem. Főztünk, majd barátnőmmel 17kor elindultunk kerékpárra egy bányatóhoz. 40kilómétert tettünk meg oda- vissza, s csak éjfélre értünk haza. Bár elkezdtem nézni egy filmet angolul, túl fáradt voltam hozzá.
Bár a nap nagy részét biciklin ülve töltöttük, s lett is volna időm gondolkozni, nem kerítettek hatalmukba a negatív gondolatok. Élveztem a vizet, élveztem, hogy hülyülünk. S eszembe jutott, hogy mikor legutóbb voltam ennél a tónál, akkor a szüleimmel, akkor is épp kétségek között voltam. Bár akkor még az "elveszítem" vagy "nem veszítem el" között hánykolódtam. Most ez kicsit világosabb. "elfelejtem" "nem felejtem".
Néha eszembe jut Ő miért nem lehet az életem része, ha mások megkapták ezt. De vasárnap megbeszéltük barátnőmmel, tulajdonképpen Ő volt az első, ha nem is biológiai szempontból.
Hiszen, az első hímnemű, akibe szerelmes voltam, s akinél engedtem a csábításnak, ő nem érzett, még csak hasonlót sem, mint én. Szeretett. De nem szerelemmel. Ragaszkodott hozzám, de nem mindenáron. Kialakult közöttünk valami, ami másokkal nem. De ennyi volt. Pluszba felvállalta azt a feladatot, hogy bevezet a szexualitásba. Nem nagy áldozat. Bár vele is többször összevesztem, még többször engedtem neki. Ráírtam, kerestem. Nem tudtam törölni az életemből. Most kicsit más a helyzet. S bár ott is többször az egomat sértette a viselkedése, valahogy mindig megtoroltam, volt, hogy  40.000 forintnyi értéket húztam le a lefolyón. S ott állt mellettem. Elhangzott egy nyugodt hangvételű párbeszéd, arról, hogy tisztában vagyok e a következményekkel, s hogy, tudom e , hogy ha megteszem, akkor mehetek is az ajtó felé. Tudtam. Hogyne tudtam volna. Talán ezért is kellett a segítsége, hogy megborítsam a tálat. Erre csak annyit mondott, hogy látod, még ehhez is kevés voltál. Szia, Shoot. Szia, Slip. S elmentem. Sétáltam hazafelé, a hideg s eső ellenére, mikor jött a bocsánatot kérő sms...

Nem lehet az embert akarva kitörölni. Erre már rájöttem. Lassan elfelejtheted, de idő kell hozzá, én meg ilyenkor nem vagyok a türelem mintaképe. Ha szépen elcsúsztok egymás mellett, egyszer csak arra eszmélsz, hogy de rég nem jutott már eszembe. Igen. akkor valószínűnek tartom, hogy tudunk majd beszélgetni, biztos kíváncsi leszek majd, hogy alakult a sosra nélkülem. Mit vesztettem. Vagy épp mit nyertem. De ez is szomorú. Mit nyertem azzal, hogy elveszítettem... szánalmas. Így nem kéne hozzáállnom. De nem tudok jópofizni vele. Sosem értettem, egyesek, hogy képesek erre. Vagy a nagy példa, amit szombaton láttam a rokonoknál. 4 család tagjai élnek egy fedél alatt. Egy apa az első házasságból származó leányával, s a második házasságból, a nevelt fiával, s közös gyerekkel, majd a csaj részéről 2 kisfiú az első házasságból, s ott volt még a leányzó barátja, de a lány épp az anyukánál nyaralt, s ott volt a pasi második házasságából a a volt feleség részéről a dédnagymama. S az új élettárs bájosan cseverészett a dédivel, aki meg kevésbé készségesen vigyázott az "új unokákra". De hát az öregek már csak ilyenek. Persze ezt csak én láttam. Velem már normális volt, mert látta, hogy már nem vagyok gyerek. 
Bármelyik pillanatban rohannék hozzá! De nem tudom, hogy fogadná, mik az érzései, észrevette e már, hogy hiányzik mellőle valaki, vagy ennyire hozzászokott a 4 hónap alatt... Miért tud emellett ennyire szikla szilárdan kiállni. Mert neki van kire összpontosítani. Ha én is ott tartanék már, talán nem lenne probléma, csak mindig összehasonlítgatnám az előzővel, magamban. Azt mondják addig üsd a vasat, míg meleg, de ezt már belemártották a hideg vízbe..
Úgy gondolom, hogy később megint belém tudna szeretni. A másik ami visszatart attól, hogy lépjek, az a következő tortúra, ami várhat még rám, ha nem úgy sikerül minden, ahogy elterveztem. Suliba megyek megint, nem akkor kéne felvennem a "semmi nem érdekel álarcot."

Kedd: a nap pozitívuma, vagy inkább az éjszakáé, hogy nem csak csepeli ismerősökkel, de régi alter ismerőssel, s a szalagavatós tánctársammal is találkoztunk. Barátnőm, s tánctársam barátja között alakulni kezdett valami. Be voltam sózva. a zenék, a társaság, az életérzés, mintha megint 17 -18 lennék..:D