Épp egy éves lett a blogom! Egy éve, hogy megnyitottam..
S mit mondhatok el? Mit tettem ebben az egy évben? SEMMIT. HOL VAGYOK? UGYANOTT.
Itt ülök a hajnali órákban a gép előtt, s azt hallgatom, hogy ócsárol Nyusz. Akár csak egy éve. Hát igazán gratulálni tudok csak magamnak. Mindezt megint úgy, hogy nem vagyunk együtt. Egy éve is hasonló volt a szitu. Négy hónap távollét után egy hónap próbálkozás, majd a megalázás.
"szerintem összejövök vele!" Egy teljes éve hangzottak el ezek a szavak, de mintha most hallanám, visszhangzik a fejemben.
Undorító. Nem jut más szó eszembe, csak ez. Megkeseríti az életem. Mert azt hiszi minden szabad. Fúj de utálom.. írnám le, de egyszerűen hányingerem van a gondolattól, hogy életem szerelméről így kell vélekednem, mert kikényszeríti a veszekedést. Mit tudnánk csinálni. Én sértett vagyok. Nem fogok jópofizni. Ő meg nem szerelmes. Nem fogja eltűrni.
Gyűlölöm....
Csak emlékeztetőnek, hogy ne hogy még egyszer újra éledjen a remény...
"Épeszű ember nem ír ien kontextusban... (- nem is vagyok épeszű: "you are my obsession" )
80 kinbaszott 6szorra mondom h azt a legszebb szappanoperaval tömött hülye fejedet nem bántani akarom. Nem hiszem el. Te voltál az aki mellettem volt ennyi időn át?. Mit ismertel meg belőlem??? Gecimod semmit. M... És itt be is fejezem XD
Hejj sorry
Jobb ha tényleg hagylak. Legyen szép estéd
Életed "
Jól mondtad, elintézed Te magadnak, a tiltást. De ha csak azt intéznéd, azt könnyű feloldani.
Nem tudok mit mondani. Újra az a teljes káosz, mint 4 hónapja először. Teljesen elhomáylosult minden, ami eddig történt velem, ami eddig segített túlélni. Gd mosolya, halványan dereng, de most nem elég, inkább dobnék el mindent, csak ne kelljen ezt éreznem. A teljes reménytelenséget. S most ehhez társul ez az undor is.
Nem hiszem, hogy én vagyok a hibás azért mert én beszélhetek róla bárkinek, vagy nekem elegendő ha kiírom magamból. Nem újabban, mint láthattad egyáltalán nem írtam. Csak napolom a dolgot.
Erre jön egy telefon. S azok a fojtogató könnyek. Ha nem épp TM-nél lettem volna, akkor előtör belőlem az elmúlt egy hónap összes könnye, mely felgyűlt. De nem, mert ha eddig tartottam magam akkor továbbra is fogom.
Utállak, téged is s magam is, amiért belementem ebbe az egész játékodba.
Én már nem vagyok melletted, arról meg te tehetsz, hogy nem mondhatod el senkinek.
Utállak... te hívsz fel, s te teszed le a telefont... mi ez... csak rólad szól.... az egész rólad, mert te nem bírod. De velem nem foglalkozol. Az nem érdekel, hogy rám ez épp milyen hatással van..
Meg leírni azt, hogy csókollak... mi ez?!
Hánynom kell ettől az egésztől..
Csak a szavak.Az üres szavak. "most komolyan elgondolkoztam azon, honnan szerezzek 100 üveg bort..."
Mintha az bármit is megoldana.
"Full józanul felkomasan robogunk haza nemetbol am...
Sajnálom
Jó éjt
Ő ő ő ő.... Még azzal se zokkentelek ki a passzivitasbol
ha azt mondom h az uccso egy órában azon jár az agyam h megölték érted? (mondjuk ezt még most sem értem mi akart lenni pontosan)
Ne kérdezd honnan jutottam ézekig a gondolatokig
Menni fog..."
"mintha nem is éltünk volna együtt 2 évet"-Elvesztettem, azt, akit szerettem, így ijesztő, de elvesztettem azt az énem akit szerettél. Ez fáj nagyon... tudom, hogy ezzel a reményem is szertefoszlott.. s nem maradt már csak, a fájdalom, s valami halvány emléke egy szerelemről.
Csak azért nem tiltalak le, mert az jobban fájna, hogy idáig jutottam.
Undorító a személyeskedésed. A legbelsőbb gondolataim ismered, s visszaélsz vele.... Akárcsak NF.
EL akarsz jutni arra a pontra, mikor egy lapon kell említenem Téged vele?
Miért nem tudsz gondolkozni, mielőtt kiejtesz, leírsz valamit.
Ja tudom, az üres szavak. Felelősséggel tartozol a kiejtett szavaid után, a tetteid után. Nem lehet mindig azt hajtogatni, hogy sajnálom...
Mikor én nem bírtam elviselni a hiányod, annyit mondtál, hogy ne hívogassalak, mert csak az ellenkezőjét érem el vele... megutálsz.
Úgy dobtál ki, mint macskár szarni, s nem voltál hajlandó elmondani miért... szerda reggel elváltunk, csütörtökön, még "hiányzol, meg szeretlek " a telefonban, s következőleg meg már zárt ajtók fogadtak..
Akkor ne gondold, hogy ezt egy üveg borral rendbe hozhatod... 2 évet... ezt semmilyen kézzelfogható dolog nem hozhatja rendbe.... hiszen olyan szintű bizalom omlott össze, melyet nem tudsz rendbe hozni. De hát ténylegesen nem is akarsz. Hiszen, akkor nem itt ülnék a blogom előtt.
Tőlem aztán mondhatsz bármit, ezután az este után semmin nem lepődök meg. Szánalmas, hogy ide jutottunk.
Rohadt mód fáj. De hát ma este is bebizonyosodott, hogy Te semmit nem változtál. Ugyanúgy a fejemhez vágsz bármit ami eszedbe jut, az első konfliktusnál. Ez eddig is meg volt. Csak legalább ne azzal élnél vissza, hogy még mindig nem tiltottalak le. Az egyetlen ember vagy, akinek a személyes adatlapomon is mindig mindenhez hozzáférése van, s még a blogomat is ismeri. Annak ellenére, hogy miattad indult.
Mondhatnék köszönetet is, hogy elkezdtem írni. Csak még mindig nem tudom pozitívan nézni, hogy ahelyett, hogy melletted lennék egy hidegen villódzó monitor előtt kell ülnöm, s a virtuális világban ordítani fájdalmam.
Ezzel visszakanyarodtunk a blog megnyitásához. s végül kiderült miért is nem boldog ez az egy éves évforduló.
Főleg, hogy pont ma kellett ezt leharcolnunk.
Na most, hogy a könnyeim is elpárologtak... Ideje álomba merülni.
Délután meg postolok, a TH-nak s a Ukiss-nek, hogy teljes legyen a kép, hiszen mind2 szülinapot ünnepel.
Így hű olvasóm, Nyusz, búcsúzom Tőled is.
S amíg nem teszel értem valamit, addig nem vagyok Rád kíváncsi. (ami ebben a formában nem igaz.) Tehát pontosítok, nem fogom hagyni, hogy kizökkents a passzivitásomból. S mivel tudjuk, hogy egyikünk sem tudna már bíznia másikban, így az is világos, hogy nem is kell értem tenni semmit. Te úgy sem engem akarsz. ( vagyis egy kósza gondolatnál hosszabb ideig nem, ezt tapasztalatból tudjuk) Én meg....
Sajnálom
Jó éjt
Ő ő ő ő.... Még azzal se zokkentelek ki a passzivitasbol
ha azt mondom h az uccso egy órában azon jár az agyam h megölték érted? (mondjuk ezt még most sem értem mi akart lenni pontosan)
Ne kérdezd honnan jutottam ézekig a gondolatokig
Menni fog..."
"mintha nem is éltünk volna együtt 2 évet"-Elvesztettem, azt, akit szerettem, így ijesztő, de elvesztettem azt az énem akit szerettél. Ez fáj nagyon... tudom, hogy ezzel a reményem is szertefoszlott.. s nem maradt már csak, a fájdalom, s valami halvány emléke egy szerelemről.
Csak azért nem tiltalak le, mert az jobban fájna, hogy idáig jutottam.
Undorító a személyeskedésed. A legbelsőbb gondolataim ismered, s visszaélsz vele.... Akárcsak NF.
EL akarsz jutni arra a pontra, mikor egy lapon kell említenem Téged vele?
Miért nem tudsz gondolkozni, mielőtt kiejtesz, leírsz valamit.
Ja tudom, az üres szavak. Felelősséggel tartozol a kiejtett szavaid után, a tetteid után. Nem lehet mindig azt hajtogatni, hogy sajnálom...
Mikor én nem bírtam elviselni a hiányod, annyit mondtál, hogy ne hívogassalak, mert csak az ellenkezőjét érem el vele... megutálsz.
Úgy dobtál ki, mint macskár szarni, s nem voltál hajlandó elmondani miért... szerda reggel elváltunk, csütörtökön, még "hiányzol, meg szeretlek " a telefonban, s következőleg meg már zárt ajtók fogadtak..
Akkor ne gondold, hogy ezt egy üveg borral rendbe hozhatod... 2 évet... ezt semmilyen kézzelfogható dolog nem hozhatja rendbe.... hiszen olyan szintű bizalom omlott össze, melyet nem tudsz rendbe hozni. De hát ténylegesen nem is akarsz. Hiszen, akkor nem itt ülnék a blogom előtt.
Tőlem aztán mondhatsz bármit, ezután az este után semmin nem lepődök meg. Szánalmas, hogy ide jutottunk.
Rohadt mód fáj. De hát ma este is bebizonyosodott, hogy Te semmit nem változtál. Ugyanúgy a fejemhez vágsz bármit ami eszedbe jut, az első konfliktusnál. Ez eddig is meg volt. Csak legalább ne azzal élnél vissza, hogy még mindig nem tiltottalak le. Az egyetlen ember vagy, akinek a személyes adatlapomon is mindig mindenhez hozzáférése van, s még a blogomat is ismeri. Annak ellenére, hogy miattad indult.
Mondhatnék köszönetet is, hogy elkezdtem írni. Csak még mindig nem tudom pozitívan nézni, hogy ahelyett, hogy melletted lennék egy hidegen villódzó monitor előtt kell ülnöm, s a virtuális világban ordítani fájdalmam.
Ezzel visszakanyarodtunk a blog megnyitásához. s végül kiderült miért is nem boldog ez az egy éves évforduló.
Főleg, hogy pont ma kellett ezt leharcolnunk.
Na most, hogy a könnyeim is elpárologtak... Ideje álomba merülni.
Délután meg postolok, a TH-nak s a Ukiss-nek, hogy teljes legyen a kép, hiszen mind2 szülinapot ünnepel.
Így hű olvasóm, Nyusz, búcsúzom Tőled is.
S amíg nem teszel értem valamit, addig nem vagyok Rád kíváncsi. (ami ebben a formában nem igaz.) Tehát pontosítok, nem fogom hagyni, hogy kizökkents a passzivitásomból. S mivel tudjuk, hogy egyikünk sem tudna már bíznia másikban, így az is világos, hogy nem is kell értem tenni semmit. Te úgy sem engem akarsz. ( vagyis egy kósza gondolatnál hosszabb ideig nem, ezt tapasztalatból tudjuk) Én meg....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése