Tudom újabban, nem vagyok valami érdekes. Azt hiszem többször említettem, hogy inkább nem írok a blogba, minthogy hazudnom kelljen. Ugyanis olyan dolgokat írok most le, amit senki sem olvasna szívesen. Mi változott mégis, amiért megint hajnalig ülök a gép előtt s körmölök?
Találkoztam Főnixel.
Csütörtökön kezdődött minden.
Ugye előző bejegyzésben már kitárgyaltam a délutánom, a táncot.
Haza érve bementem TMhez, hogy elmeséljem neki milyen fantasztikus dologgal ismerkedem meg. Úgy volt együtt fogunk járni.. De hát nem jön össze. Tényleg csak egy pillanatig gondoltam, hogy összejöhet.. Azt mondta minden néptánc érdekli.. Ahham... szerintem túl rasszista ehhez.
Mindegy, én nem hagynám ki semmi pénzért. Teljesen ingyen ismerkedhetem meg vele, ráadásul olyan emberek között vagyok akiket el tudok viselni.
Ő meg majd megint halogatja a testmozgást... Én már visszaszereztem a testsúlyom Erdély után... ő még nem teljesen.. S most azt vette fejébe, hogy magyar nép táncolni fog. Hát hajrá. Fizethet érte...
Fél 8 után öt perccel értem haza. Kishúgom teljesen bepörgött, hogy adjunk neki valami feladatot. Így mondtam takarítsa ki Csokit.
Én benyomtam a sz. gépet, s leültem. Épp akkor kiabált, hogy Csoki eltűnt, mikor megszólalt a telefonom. Barátnőm, még a fősuliról. BASSZUS. Már fél órája a találka helyen kéne lennem! Teljesen kiment a fejemből. Még jó,hogy ő is késik mindig. Így Csoki előkerítésével mit sem törődve rohantam, s találkoztam vele.
Beültünk egy kvra, oda, ahova legutóbb Főnixel. Négy órát végig fecsegtünk. Téma nyári élmények. Majd konstatálta, hogy lekéste az utolsó buszt. Nagyszerű. Fizettünk s elindultunk 7 villamos megállót sétáltunk le.
A negyediknél viszont egy különleges meglepetés várt az egyik kocsmában: Főnix.
Tulajdonképpen azért néztem annyira be a kocsmába, hátha ott ül anyám a paraszttal... Hát annál kellemesebb meglepetés ért, mikor felismertem hátulról az alakját. Megragadtam barátnőm karját, hogy álljon meg, s hosszú pillanatokig csak álltam, s szuggeráltam, hogy forduljon meg, nehogy csak a szemem játsszon velem. De nem!
Bementem köszönni neki.
-Szia! Csak megláttalak, gondoltam, nem megyek el köszönés nélkül. -kezdtem el magyarázkodni, mert természetesen nem egyedül volt.
- Szia!! Micsoda? Nem csatlakozol?
-Áá, nem, barátnőm kísérem a buszhoz.
-S utána jössz vissza?
-Igen, jövök, s sétálok haza ALUDNI. (nem sikerült eléggé ironikusan mondani, így nem vette a lapot, hogy visszafelé szívesen csatlakoznék)
- Találkozunk szombat délután? - kérdezte hirtelen
-Öhm.. öö.. IGEN!
- ööö.. igen?
-Igen. :)
- Jaj mesélni akarok valamit. - s ekkor megjelent a kiscsaj. Akit megint nem ismertem fel. Puszit adtam neki, majd hangot emelt nem tetszésének, miszerint, "persze, a konkurenciámnak, rögtön mesélsz, nekem meg nem!
-Konkurencia? Én? Én soha senkinek nem voltam a konkurenciája. - váltottam egy sokat sejtető pillantást Főnixre.
- Jó-jó. csak vicceltem.
-Menjünk ki, ne itt álljunk az útban!- adta ki az utasítást Főnix. Majd kint bemutattam barátnőmet neki. S még elújságoltam, hogy anyám lestem, tulajdonképpen, de örülök, hogy őt találtam.
Majd elköszöntünk, s kérte, hogy akkor szombaton hívjam fel. Én hívjam.
Ezek után 2 villamosmegállóig hasznom sem lehetett venni, mert teljesen magamon kívül voltam. Remegtek a lábaim. Kiabáltam volna. S csak Főnixről tudtam sztorizni...
Majd elköszöntem barátnőmtől, s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése