Lerohanva

Kedves Naplóm!

Bevallom, mikor tegnap elköszöntem Tőled, nem gondoltam, hogy már ma ismét a hallgatóságodra kényszerülök. Szerettem volna valami szép karácsonyi emlékről beszámolni, és csupán kedvtelésből írogatni. Viszont most úgy érzem, hogy nem vagyok teljes, s bár egy problémától megszabadultam, következők kerültek rám. Feldúlva, lerohanva, megilletődve érzem magam, ugyanakkor büszke is vagyok magamra, mert úgy érzem sikerült valamit jót is tennem a mai nap folyamán. De hogy értsd miről is van szó elkezdem az elején.

Mivel hosszúra nyúlt a tegnap esti beszélgetésünk, így a reggel addig húztam, ameddig csak lehetett, amíg húgomék meg nem érkeztek, hiszen a mai napon rajtunk volt a sor, hogy megvendégeljük őket, s ott folytassuk a karácsonyi szertartást, ahol tegnap abbahagytuk, remélhetőleg minél kevesebb pálinka elfogyasztása mellett. :)
Teljes volt kis családunk, mint két testvérem itthon, s viszonylag nyugodtan is telt a délután. Nehezen, de sikerült neki állni a mai menünek. Kicsit túlterveztük magunkat, mind a mennyiséget, mind pedig a változatosságot tekintve. Viszont még időben kiderült, így többnyire ma csak ki kellett sütni egy két halszeletet, s begyúrni a mai desszertet, ami aranygaluska lett.
Illetve ami a lényeg, itthon, ma került felállításra a karácsony ékköve, a fenyőfa. Bekerültek szépen sorba az ajándékok a fa alá, ebédkor mindenki illedelmesen lecsöpögtette pirosparpikás, olajos hallével az ünnepi fehér terítőt. De a világos ünnepi felsőm megúszta! :)

Az ajándékok terén voltak ám meglepetések, s idén mondhatni elégedett vagyok. Mindenki jobban odafigyelt a másikra. De ami a legnagyobb meglepetés volt, az Bebe ajándéka, hiszen internetről a könyváruházból rendelt nekünk ajándékot, házhozszállítással. Önállóan. Büszke vagyok rá. Leginkább azért, mert tudat alatt tudta ő jól, hogy kinek melyik ajándékot szánja, de nem akarta, hogy sértődés legyen belőle, viszont nem is választhatott volna jobban. Én egy selyemfényes kötéssel rendelkező naplót kaptam. :) - Ne aggódj, nem fog téged helyettesíteni, viszont kénytelen leszek teleírni, mert olyan szép könyv, amit érdemes megőrizni.
A Középső pedig egy Nővéreknek szóló kis könyvecskét kapott, amiből erőt meríthet, ha épp rossz passzban van.
Egyedül húgom barátján éreztem azt, hogy csalódott, mert nem kapott csak Tőlem ajándékot, amit valójában csak ma reggel döntöttem el, hogy neki szánok, szóval elég kellemetlen volt. De valójában annyira nem ismerjük egymást, hogy nagyobb ajándékkal készüljek neki, bár azért apa szánhatott volna neki valami piát, s Bebe is meglephette volna egy kedves képeslappal, mint minket. Mindegy. legközelebb felkészültebbek leszünk. Ilyenkor mindig túl empatikus leszek, s nehezen jutok túl az ilyen jellegű problémákon.

Szóval eltakarítottuk a romokat, lemosogattam a bőrt a kezemről, már mindenki indulásra készen állt, mikor megesett a szívünk a legkisebben, hogy még egy 3 játszmás Uno partyt sem vagyunk képesek játszani vele, így nagy nevetések közepette dicsértük volna a napot, ha be nem ront a nyitott ajtón rég elfeledett édesanyánk.
Megfagyott a levegő, de legjobban talán maga Bebe lepődött meg, hogy mit is keres itt. Rögtön védekezett, hogy ő csak holnap fog haza menni. Anyám puszit adott neki, s egy "nemmondod" replikával már rongyolt is be apámhoz, miközben csípőből hozzávágott egy "csá"-t húgom pasijához.
S elkezdődött a kiabálás. Mentettük, amit lehetett, első szempont volt a legkisebbet eltűntetni a harcszíntérről, s ezt a húgom nagyon jól át is látta, csak épp a barátja nem értette, miért kell menekülőre fogni, s én miért maradok. Kellett egy tanú, mi másért. Istenem, nem nehéz felfogni. Ezek egymásnak esnek, akkor ki hiszi el, hogy kifojtotta meg a másikat. Szóval gyerek eltűntetve, én pedig telefont ragadtam, s felvettem a kiabálásukat, ki tudja, mire (nem) lesz még jó. Ismerve a törvényt, nem fogadják el bizonyítékként, ha nincs engedélyem hozzá, de biztos, ami biztos alapon jobbnak láttam felvenni.
Ne várjunk semmit. Emberek kiabálással még nem oldottak meg semmit, főleg nem úgy, hogy az egyikük alkoholtól bűzlött. Cefre szaga volt anyámnak. Fura, hogy már nem a parfümjét érzem rajta, amelyek talán némi boldog emléket elevenítenének fel bennem. Teltek a percek, hullámzott a hangulat, erősödött, majd alább hagyott a kiabálás, s fel-fel csendült egy-egy cinikus kacaj, mikor apám megjelent a konyhában, s leült. Anyám pedig közölte, ha nem hallgatja meg, mert ittas, akkor itt alszik. Mindenkiben megfagyott a vér. Pattanásig feszültek az idegek. Kishúgom fürdött, a Nagyobbikkal pedig azt terveztük, ki hol fog aludni ma éjjel, míg apám remegve hallgatta végig. Össze volt törve. Tettem-vettem, csak ne kelljen egy helyben lennem, pakoltam, amit lehetett s kattogott az agyam, hogy most mi lehet a következő lépés. Elmentem lehűteni magam, felkészülve, hogy talán nem aludhatok ma otthon. A zuhany alatt különböző képek jelentek meg a fejemben, hogy bemegyek hozzá, s kiszedem belőle miért jött ide. Fixaideám volt, hogy összevesztek a barátjával s nincs hova mennie, ezért ivott, s ezért jött ide balhézni. Megint az empátia. Próbáltam megérteni, miért kellett neki elrontani a karácsonyunkat, s közben ezernyi giccs jelent meg a fejemben, ahogy megnyílik nekem, s a vállamon sír.
Mikor kiszálltam a zuhany alól, már tudtam mit kell tennem. Muszáj vele beszélnem, mert nem véletlen jött ide. Muszáj megpróbálnom, hogy elmondhassam, nem rajtam múlt.
Nem is kértem ki a többiek véleményét, egyszerűen közöltem, hogy bemegyek hozzá. Mintha egy ijedt, de annál bosszúsabb vadállatról lenne szó, akit ketrecében kéne megközelítenem etetés idején. De legalább így is éreztem magam. Nagyszerű példa erre Pi csodálatos élete, mikor egy tigrissel kerül egy csónakba. Pontosan hasonló ideologizált kép élt a fejemben, hogy tudok rá hatni.
Nem féltem. Egyszerűen éreztem, hogy be kell mennem, s most ha normális hangnemben beszélek vele, akkor talán ő is kevesebbet fog üvölteni. Folyamatosan a pszichológussal eltöltött órák jutottak eszembe, mikor csak beszélgettünk, de hosszú órák után csak elérte, hogy feltörjön mélyről az elnyomott feszültség. Nos nekem csak le kellett ülnöm mellé, s amint felnézett a szókeresőből, tudtam, hogy nyert ügyem van, mert láttam a szemében az ijedtséget, a keserűséget, s láttam mennyire össze van törve.
Már nem is tudom mi volt az első kérdésem. Nem is fontos. Csak ült előttem, s zokogott, keservesen, ahogy annak idején mamámat láttam. Egy megtört asszony volt előttem, aki szeretne végre helyre kerülni az életben. Hoztam neki zsebkendőt a konyhából, ahol a többiek szemet meresztve néztek rám, hogy elment-e teljesen az eszem. De nem. Csak tudtam, hogy arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa. Valaki végre figyeljen rá. Elmondta mennyit dolgozott ezért a lakásért, s hogy mennyit dolgozott értünk több műszakban, s ennek ellenére nem érti, miért ő az akit utálunk. Nem beszéltem sokat, de kérdeztem. Kérdeztem, mit szeretne ezzel most elérni, hogy idejött, mire számít.
Nem tudom mennyi ideje lehetettem bent, mikor benyitott apám, s ő is csatlakozott. Innentől kezdve inkább ügyeltem a nyugodt hangvételre, mint sem kérdeztem. Majd behívtuk a Középsőt, mikor arra került sor, vajon ki hangolt kit a másik ellen. Két órát ültünk bent, mikor megtartottuk az első szünetet. S újabb 2,5 óra következett, mikor megpróbáltuk felállítani a perspektívát, hogyan kéne felkészülni az előttünk álló Kicsi tinédzserkorára.
Ez idő alatt húgom barátja kint tévézett Bebével, majd az első szünet után elmentek aludni.

Bár tudatosan próbéltam felkészülni erre a beszélgetésre a zuhany alatt, kikötve, hogy nem veszthetem el a józan eszem, azért szörnyen megviselt a tény, hogy így kell látnom őt. Mikor Tánctársam kimondta tavaly nyáron az igazságot, hogy megtörtem, rájöttem, mennyire jól látja a helyzetet. Rá kellett jönnöm, hogy szörnyen alázatos lettem, s eltűnt belőlem a tűz, amely vitt előre, amely elnyomta a félelmeimet.
Ha én megtörtem, akkor anyám darabokban hever. Bár meg kell, hogy mondjam, az élethez abszolút pozitívan állt. Meg van a következő lépése, s látja a kiutat.
Megviselt s szíven találtak a szavai, hiszen, mindig is én voltam a kedvence, akinek minden kívánságát teljesíti, még ha az egy Martens bakancs is, vagy egy gitár, annak ellenére, hogy ezekbe apám nem egyezett bele, mert nem szeretett. Anyám elmondta, ami az igazság." Látod, ez a baj, hogy te takarítasz. Miért te takarítasz, mikor apád itthon van egész nap? Ez a szomorú. Annak ellenére, hogy sosem szeretted a nagylányodat, most hogy Veled kell lennie, s A.-t sajnálom a legjobban emiatt, hogy kénytelen elviselni. " Pontosan tudom mire értette ezeket a mondatokat. S ezek nagyon betaláltak, s nem gondolom, hogy bántani akart ezzel. Pontosan jól látta, hogy apám milyen ember, s hiába ő biztosította nekem a fedélt a fejem fölé, ő egy végletekig önző, antiszociális ember, aki nem is akar beilleszkedni a társadalomba. Nem véletlen nem érti meg, hogy nem teheti meg, hogy nem keresi a kislányát, nem háríthatja a kislányra a felelőséget. S anyám mondatai után értelmet nyertek a apám szavai, melyet veled is megosztottam, kedves Naplóm. Miszerint neki már nincsenek lányai, illetve azért nem vásárol be, s rakja tele a hűtőt, hogy én nehogy jól lakjam.
Nem véletlenül várt tegnap reggel az az elszámolás a konyhapulton. "Amíg jött a pénz, addig nem baszogattál." - Hozott fel újabb sérelmet anyám. S most velem is ezt játssza.

Úgy gondolom egy albérletben nem jönnék ki havi 40.000 forintért, mint lakhatás, s azért nem mindig nekem kell főznöm, vagy bevásárolnom. Igen, ott szabadabb lennék, de minek költözzek el egy üres albérletbe? Vagy minek költözzek olyannal össze, akit nem is ismerek? Majd a párommal. ha lesz. Egyelőre ez még az én otthonom is, s a legfőbb feladatunk most megvéde az elárverezéstől, vagy az eladástól. Remek helyen van, remek kilátással, remek közlekedéssel.

Anyám ma újra olyan volt, mintha élne. Paradoxon, hogy megtörve láttam, de még is olyan volt, mint régen. Olyan, aki szeretett egykor.
Bár vártam, hogy elköszönéskor puszit ad, de csak kisétált. Mindegy. Ő sem számított a ma este kimenetelére, neki is fel kell dolgozni a történteket, s hallottakat.
Mindenesetre büszkeséggel tölt el, hogy sikerült megtörnöm némiképp a jeget, s újra bebizonyosodott, hogy a kommunikáció igen is lehet hatásos. Remélem a folytatás is hasonlóan pozitív lesz.