Gyorstalpaló

Mivel, már látom, hogy sosem lesz "időm" kedvem leülni behozni a lemaradást, feljegyzem nagyvonalakban. Sajnos most már el fognak veszni azok az érzések, gondolatok, amelyek máj. 27tól foglalkoztattak.
Újabban lefoglal a munka, meg ezer dolog. Úgy hogy marad a tőszavas blogolás, posztolgatás.

Máj. 27. tevékeny nap, egész nap mostam, hiszen előző napokban szálíltották házhoz az új mosógépünket. Így most már én is felhatalmaztam magam a mosásra. Eddig nem tudtam hozzászólni, mert ezer baja volt, anyám szerint a réginek, nem mosott rendesen, folyt meg iylen apróságok.
De most! Lemásztam reggel 9 körül a helyemről, s már indítottam is az éjjel bepakolt ruhát,  semmi másnaposság, semmi rossz kedv.
Gyereknap alkalmából, anyánk lelépett, 3 napra, így apa elvitte a kishúgunkat gyereknapozni, másik húgom engem vitt le napozni, kihasználva a napfényt, s közben elregéltem neki az este történteket. Apám sem volt otthon előző éjjel. De ő legalább józan volt.
Felérve a szigorúan egy óra napozásból neki láttam ágyat húzni, s játszottunk a gondolattal, hogy anyáét is lehúzzuk s elcsomagoljuk. Mondván nekünk annyit sem büfögött oda, hogy sziasztok, elmentem.
Végül nem valósítottuk meg.
Egy kis gépezés is belefért a napba, bár húgom, mint valami rabszolga hajcsár, folyamatosan mondta a magáét, hogy csináljam már, stb.
Aztán este a barátja írt rám. Ugyanis elfogadtam ismerősnek, s foylton likeolgat fb-on, aznap meg írt is, hogy mosó Masa. Nah kösz. Ebből egy éjszakába nyúló beszélgetés kerekedett.
Közben így gyereknapi "ajándékként", felhívott Nyusz. Jól kiborultam. Pont őt nem akartam megint hallani. Húgom is s apám is pont akkor nyitott rám, mikor könnyáztatta fejjel szorítottam a telefont a fülemhez, ebből persze feszültség lett, hogy fel sem kellett volna vennem, aztán Nyusz "rám csapta", hogy rossz ötlet volt felhívnia.
Apu jött be utána megint, s magához ölelt, mint anno én, s próbált vigasztalni. Kérdezte, miért jó nekem ez, csak azt látja, hogy szenvedek.... erre csak annyit sikerült ingerülten válaszolnom, hogy már 6 hete vége... !
S ekkor megértett mindent.

Olyan furcsa volt hétfő reggel/délután már alig volt kedvem bármihez is, hiszen, feszült lettem, hogy anya bármikor haza jöhet, s inkább úgy voltam vele, hogy nagyon jól megvagyunk, mi így is, inkább ne jöjjön haza, nem üljön itt unott pofával. Húgomra olyan büszke voltam, hogy lefőzte hétvégére a menüt teljesen egyedül. S még finom is lett.

Máj. 28.- Máj 29. - Máj 30.
Pünkösd: egy tali volt megbeszélve Szemüveg Matyival, épp felriadtam, miután pár percre rá jött az sms, hogy akkor megyünk, vagy sem vatta cukrozni.
Nem szeretem a vatta cukrot, de valahogy, jó ötletnek tűnt kimozdulni vele. Végül offoltuk, mert esett reggel, persze délután már ragyogott a nap.
Nem tudtam egész nap rávenni magam, hogy leüljek tanulni. Dolgozatot kellett volna írnom, kettőt.
Végül késő este kezdtem neki. Előtte még TM-mel sétálgattam, s húztam az időt.
Egész este szóval tartott húgom barátja, nem aludtam semmit, még délelőtt fejeztem be a dolgozatot. Majd délután leadtam a műv törit, a filót, s még elfogadta a tanár úr, a murilás ábrázolásra az ember ábr. pedig csütörtökig kellett meglegyen.
Haza érve aludtam volna egyet, de apa gyerek napozni invitált, anyánkkal, aki reggel hazatolta magát. Pedig apám már teljesen beleélte magát, hogy amíg szabadságon van anyám (másfél hét) haza sem fog jönni. Így már reggel bevásárolt. Lényeg, hogy elvittek minket is (nagyobbakat) hamburgerezni. Családostul mentünk kishúgunkért. Aztán kaja után csináltunk pár képet, s mi nagyobbak jöttünk haza nem mentünk még fagyizni is.
 Tervem volt aznap estére, hiszen másnap reggel Nyusz születésnapjára virradt a nap  Úgy gondoltam, az első dolog, amit meglát kilépve a munkába menet az ajtón az "én legyek".
Nem tudtam, mit hogyan, mikor. Csak tudtam, hogy mennem kell. Végül a gép előtt kötöttem ki, s Mogyival beszélgettem el az időt, mert megvártam, amíg ő haza ér a melóból, de nem túlságosan örült nekem. Nem volt valami közlékeny, s el is felejtettem, hogy mondtam, megvárom, míg haza ér. Egyre ér haza a munkából, s már le is mondtam róla, mikor észre vettem, hogy mégis csak fent van csak nem írt rám. ami fura volt. Megörültem neki, s gondolkodás nélkül ráírtam, tudnám, minek...
Végül rájöttem, hogy annyira késő van, s közben elfeledkeztem a kis tervemről, hogy már nem tudom, csak biciklivel megvalósítani. Ha azt akarom, hogy reggelre oda érjen.
Így biciklire pattantam hajnali 3:45-kor, s útnak indultam, letekerni a 40 km-t oda vissza.
Este még egész élvezetes volt, csend, sötét, senki az utcán. Hajnali 5-re értem a Tescóba, s végül  5:55re értem a házához. Már full világos volt, s nem így terveztem, de nem volt benne az a két domb a terveimben, s végül nem is akartam én Tescóba menni, csak útközben körvonalazódott a haditerv. Hosszas nézelődés után azt a bort kapta, ami 2010-es dátumot viselt, s emlékeim szerint ugyanezt ittuk, egyszer ősszel, egy hegyen ahova kivittem borozni, igazi üveg poharakkal, s mindenféle finomsággal, amelyet a borhoz szedtem össze direkt. Hosszasan kutatva a bor után, s a hozzá ehető ételek után. Blogok, leírások, elég tömény anyag volt.
Az év bora s e között vacilláltam, mikor beugrott, hogy a 2010-es kell, hisz 2010ben jöttünk össze, s amúgy is ezt ittuk együtt. Persze tudom, hogy ebből egy emléket sem hozott elő belőle ez a bor, annak ellenére, hogy húsvét szombaton, ugyanabban a Tescóban vásárolva, rámutattam, emlékeztetve őt. Gondoltam, bekarikázom a 2010-et, de úgy sem vette volna észre, mg azt hiszi véletlen a firka.
Aztán rájöttem, hogy csak nem hoztam magammal sem tollat sem papírt. Ez nálam beteges. Egyszer csokival írtam üzenetet. Igaz most is azért nem hoztam, mert azt terveztem, hogy köveket fogok használni, de ahhoz már világos volt.
Így vettem papírt, s tollat is.:D Jó a papír nem sikerült, így borítékot használtam. Levelet nem raktam bele, mert nem volt mit mondanom, vagy amit mondtam volna, azzal mind tisztában kell, hogy legyen.
Szépen beállítottam, a bort, meg a kis csokis muffint, az egy szál gyertyával, én meg arrébb vonultam s vártam. Vártam egy teljes órán keresztül, hogy meghalljam a dudát, s utána percek múlva felbukkanjon s szerelmem.

Kész eddig bírtam szusszal... megint elvakít a koncert nézés... teljesen eltereli a figyelmem...ez a sok új videó melyet a Bigbangről nézek.
Ugyanis tegnap 45 vidit - klippet, tettem a lejátszási listámba, hogy ne ide posztolgassak, mert összeakartam őket gyűjteni. Plusz még pár rövid filmet, riportot róluk, szóval volt ám éjszakázás rendesen. Reggel 8ig. A blog elején elindítottam a lejátszást, s most érkezett az Alive - tournéhoz, amit még sehogy sem láttam. 

Tehát egy lopott pillanat volt az egész még láttam őt, ahogy beszáll az autóba, mint annyi reggelen át.
Aztán egy gyors tigrisbukfenc, hogy ne vegyenek észre... XD
Jó, az nem volt... :)
Haza felé az út gyötrelmes volt. Soha nem akarok még egyszer, korán reggeli csúcsforgalomban haza tekerni abban a szmogban. fúúúj. Emberek mindenhol, idétlenek, s buták... nah, jó nem folytatom.

Még be sem értem a város határába, már csörgött a telefonom, s  hívott Nyusz. Több higgadtság kellett volna, hogy tagadjam az egészet. Igazából, csak egy köszönöm-öt akartam hallani, nem azt a kérdést, hogy én voltam- e. Igaz a kézírás abszolút félre vezető volt, mert én sem olvastam volna el, sőt a sajátomnak sem mondanám, de könyörgöm, ki lenne ekkora hülye... Majd közölte, inkább visszahív, mert nem ért semmit, s tulajdonképpen a forgalom zajától én sem nagyon hallottam.
Mondhatni félúton voltam, át verekedtem magam a külvároson, s már már a belváros szélén voltam, mikor újra csöngött a telefonom, s félre álltam, hogy legalább én halljak valamit. Nem számítottam ilyen korai hívásra, azt hittem majd hív suli után, vagy valamikor. 10 percet beszéltünk. Nem volt jó hatással rám. Főleg, hogy idétlen poénokkal akarta elütni, meg a nevemen szólított s amúgy is olyan szar volt az egész. Nem volt felhőtlen beszélgetés. Nem éreztem, hogy különösebben örülne, inkább csak azt sajnálta, hogy miért nem köszöntem be, megdörgölte volna a frissen felnyírt hajam... Nah köszi.. pont arra van szükségem. Így sem mertem még az ablakra sem nézni. Annyira vigyáztam, nehogy elrgadjon a késztetés, s csak magamnak okozzak fájdalmat. Annyit mondott, erre, hogy nem láttam volna semmit. Á, nem, csak őt. Az épp elég lett volna. Simán besétálhattam volna... csak túl sok értelme nem lett volna, csak sírás a vége. Bár kb. így is.

Nem mentem be suliba, még fotóra sem volt lelkierőm. Mondván hétvégén úgy is elutazunk.

Máj. 31.
Mintha korán lefekve, mégis elaludtam volna, s egy sms ébresztett, hogy vigyem be a rajzaim, különben rosszabb jegyet kapok. Bevonszoltam. Majd jött egy másik sms út közben, hogy s.o.s keresnek embert szórólapozásra, délutánra. A suli ajtajából fordultam vissza, hogy telefonáljak, leegyeztettem, majd bemutattam a rajzaim, mire végülis 4 est kaptam, s ennyi volt. Leadtam még a murálisra az emberem, amit még aznap délelőtt csaptam össze, mert este már nem volt kedvem festegetni, csak kerestem egy ember fotót, ami jó póznak bizonyult, majd PS-ben méretre igazítottam, kinyomtattam, rákopiztam zsír papír helyett sütő papírral a kívánt lapra 3x s ennyi volt. Másnap festettem. Rosszul. Valószínűleg 3ast kaptam, de legalább a dolgozatomra 4est.
Tehát mentem szórólapozni, ... a senki földjére. Se engedély, se tapasztalat... Nem csoda, hogy utolsó pillanatban ugrasztanak embert, mert annyira semmi értelme nem volt annak a munkának... Mindegy, el flashelgettem, fb-oztam telóról, húgom pasijával, meg Luisával, de zenét nem tudtam hallgatni, mert nem töltöttem fel a telefonom. Elfelejtettem este.
Alig telt el az a 4 óra. Közben írtam ma petite-nek, hogy elkélne a társaság mert elég közel voltam hozzá. Ebből az lett, hogy munka után hozzá vezetett az utam. Tízig nála voltam. Hirtelen már azt hittem be leszek mutatva a vőlegénynek, de tévedtem, még mindig a föld körüli hajó úton volt... megint. Ez a munkája.
Elég későn értem haza.. :( Megint nem maradt időm semmire, pedig tudom, hogy blogot akartam írni, s péntekre a metszeteket kellett megcsinálnom. Hát így éjszaka a  fa metszetbe véstem az önarcképem, mialatt ráírtam a gyógyszerészre. De tök feleslegesen. Azóta sem beszéltünk, akár törölhetném is. Mert fogalmam sincs ki ő...
Mogyival alig beszéltem. :( Pedig, ha szerdán rám írt volna szívesen találkoztam volna vele, csütörtökön, de hát világossá vált számomra, hogy a találkozgatásoknak vége. Még előző napokban említettem neki, hogy nem tudok menni dolgozni, mert elutazom, a hétvégén.
Nem mentem be pénteken suliba. Így is alig értem utol magam a pakolás terén. Ugyanis ellustálkodtam az időt, s indulás előtt 2 órával rohangáltam bugyiban fel alá a lakásban s próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit is kéne vinni egy ilyen kirándulásra, ahol jó pár éve nem voltam. Kerestem az analóg gépemhez a teleobjektívet, de sehol sem találtam. Közben anyám fel kelt, s meggyanúsított, hogy biztos bele raktam Ká fotós dobozába, s visszaadtam neki a dobozzal együtt. De ezt kizártnak tartottam, hiszen direkt nem raktam abba a dobozba semmi nem visszaadni valót..
Végül elindultam, Málnával felpakolva, a nagy gumi csizma hadműveletre, hiszen falura mentünk s még esett is. Olyan faluba, ahol még a kocsma is bezárt!
Nah ilyen faluról tudnék mesélni, ahol alig van 6 utcán kívül bármi is, de ez a Bér egészen nagy volt, az elképzelésemhez képest! Next post.