Vissza az iskolapadba 2.

Már órák óta húzom az időt, hogy leüljek, s valamiről végre lekezdjek írni. Bár tény, hogy nem blogolni akartam. A blogom valamiért hanyagolom. Nem tudom, hogy ez lustaság, vagy valami visszatartó erő.. fogalmam sincs. egyszerűen nem megy. tudom, hogy ha neki kezdek, akkor órákig itt ülök.
Tegnap már az is megfordult a fejemben, hogy készítek egy hanganyagot az utazásaimról s azt fogom feltölteni. Végülis tényleg készíthetnék egyet. Max nem osztom meg, hanem elmentem magamnak, mint vázlat. De jó, ez eddig miért nem jutott eszembe.
Amúgy nem történt semmi olyan, amit ne tudnék ide leírni, csak egyszerűen, ahogy a kéz írásom, úgy a hangom sem akarom megosztani a Nagy Közönséggel. Bár tudom a kézírás még személyesebb, abból egy szakértő szem minden ki tud olvasni. A hangom meg nem szeretem visszahallani. Borzalmas. Annyira fura, hogy az embernek egy szubjektív elképzelése van a hangjáról is, s ha viszont hallja, akkor nem tetszik neki. Ezt pont múltkor beszéltük TM-mel.

Épp a blogomon mentettel egy koreai ételekkel foglalkozó honlapot, mikor csak megnéztem a statisztikát. S láss csodát valaki, épp az egy évvel ezelőtti bejegyzésre kattintott:  Vissza az iskolapadba.
Kíváncsiságból újra elolvastam, mit írtam akkor... OMG. Mennyire átérezhetően írtam le, mit éreztem akkor.  Teljesen visszajött a feeling. De csak míg olvastam.
Most inkább szorongok, mint izgatott vagyok. nem várom egyáltalán. Már az utolsó hetek sem teltek el boldogan a suliban. Csak a szakítás időszakára emlékszem, s hogy mennyire elcsesztem miatta minden leadandót. A bizonyítványomért sem mentem el. Nem érdekelt. Pedig Szemüveg Matyi olyan kedves sms-t írt. Azóta őrzöm.
" Szia
Mond csak ma nem lenne  kivételesen kedved bejönni? :D Tudod ma 3-kor van az évzárónk... remélem itt leszel ;) "
Hát nem aranyos? :) S én meg épp halálomon voltam, fel sem keltem az sms-re, későn vettem észre. Épp önsajnálatomban fetrengtem, kb.
S basztam válaszolni. Egész nyáron eszembe volt hogy kéne írni valami kedveset, ma is többször eszembe jutott, hogy ráírok... de nem. Hagytam.

Nem iratkoztam még be az iskolába. (pénteken küldtek, egy sms-t, hogy ha még nem tettem meg akkor szombaton  3ig még beiratkozhatok... hát szartam rá, nem volt kedvem kimozdulni. Az iskola s a szervezés.. ugyan kérlek. Meg mi az, hogy érkezés sorrendjében történik az elfogadás. 2. évfolyamhoz minek sorrend? Meg, amúgy is csomóan iratkoztak ki. Ezt sem értem, ha nem akarok oda járni, akkor még tanév nyitó előtt ki kell jelentkezni, de én még oda járok, akkor minek az érkezés sorrendjét figyelembe véve beiratkoznom.. Logika.. Mindegy, remélem a legjobbakat. Hiszen tavaly még 2 hét után is iratkoztak be. Pont.)
Nem csináltam meg a nyári szakmai gyakorlatot.. Még kérdezed, hogy idén miért nem várom... ( a szakmai gyakorlat az egyik amiért görcsben a gyomrom, már hónapok óta, még sem tettem ellene semmit. Úgy vagyok vele, hogy majd megoldódik most. Új igazgató. Nah meg vicc volt amit műveltek. Teljesíthetetlen feltételekhez kötötték az egészet, hogy náluk pénzért végezzük el. Holott más  sulikban nem is így működik.. Kösz. Így nem volt túl sok kedvem kiadni 20.000 forintot, főleg, hogy mondták nem is kötelező megjelenni, csak fizessük ki.. Anyád... ) Most az elsősöknek ugye 2 hét ismerkedés lesz. Nem tudom nekünk mi lesz, de hogy töketlenkedés az biztos. Majd holnap kiderítem mi újság, egyáltalán sikerül e beiratkoznom, vagy kereszt félév, vagy tényleg, egyáltalán kell e évet ismételnem. Mert azt sem tudom megbuktam e... OMG. Úgy is lesz valahogy.. olyan még nem volt, hogy ne legyen sehogy. :) )
Csak púpnak érzem az egész sulit... semmi kedvem hozzá... De próbálom magam túl tenni rajta. Próbálom felidézni, milyen volt, az az öröm mikor azt éreztem, hogy "igen, megint tanulhatok!"
Most nem tudom mit csinálnék tanulás helyett. Utaznék. Mennék el innen az országból. De nem baj, már nincs sok hátra.
Pénzt kell gyűjtenem. Nem alap szinten. A sulira is. Aputól kell kölcsönkérnem a beiratkozáshoz.. hát ez van.. Remélem tudjuk nélkülözni. Mert nagyon nem akaródzik az eurómhoz hozzányúlni, amit még németországi utam során sem költöttem el s  óvtam:)
Második, a sulit komolyan kell vennem újra. Nem úgy mint tanév végén. De, hogy szokjak vissza?!
Ez lesz a legnehezebb. Tavaly is mindig ellinkeltem a reggeleket. Késtem. Fúj utálom magam.
Miért változna idén bármi is, mikor nem is várom..
Bár rengeteget változtam az elmúlt hónapok alatt... hátha...
DE BASZKI, MOST IS ITT ÜLÖK A GÉP ELŐTT.. S ÍROGATOK HAJNALI 2KOR MIKOR ALUDNOM KÉNE. VISSZASZOKNOM AZ ÉJSZAKAI ALVÁSHOZ.
Az a baj, hogy a KPOP csak még jobban a géphez köt. Bár ma kifejezetten jó volt lemenni éjjel fél 12kor futni. Füles be, Bigbang számok be, s gyerünk. Bár oda felé futottam visszafelé, inkább már csak GD-n járt az eszem. Egy kép kúszott be a fejemben.
GD meg én, az ágyban, s sex közben megkérem, hogy rappeljen nekem valamit.. Hát ennyit a futásról. Rögtön szakadtam a röhögéstől. XD
Aztán már énekeltem. A vádlim elég merev volt, ezért sem sikerült visszafelé rendesen futni, így inkább nyújtottam. Aztán táncikáltam.. beteg vagyok.. tudom...:) De jó volt végre nem csak a gép előtt ülni s őket nézni. Ha nem épp utazásra meg koncertre gyűjtenék, tuti laptopot vennék, vagy egy tabletet.
Ezért nincs is kedvem blogolni. Mert az azt jelenti, hogy itt kell ülnöm. Ülnék máshol, fetrengenék, kiülnék a levegőre. Felmennék az ágyamba.
Tegnap is éjjel elkezdtem olvasni egy fanfictiont. S reggel 8ig olvastam. Mennyivel kényelmesebb lett volna ezt nem a számító gép asztal előtt ülve tenni. De nem tudtam elszakadni. Annyira jó volt olvasni.
Olyan érzéseket váltott ki belőlem, amit már rég nem éreztem.
Fel is izgatott nem tagadom. Olyan alattomos módon, ahogy még csak kétszer éreztem. Eszembe is jutott mindkét éjszaka. Én s Nyusz. Hasamon feküdtem, s Nyusz csak simogatott... wáááh.. de beleremegtem.
Ahogy olvastam a történetet (bár meg kell, hogy mondjam, 2 fiúról szólt, történetesen GDről, s TOP-ról) újra éltem a kapcsolatomat Nyuszzal. Fura volt. Kis időutazás. Amitől elég furcsa álmaim lettek. Nem is bírtam csak úgy egyszerűen kimászni az ágyból. Kellett egy kis idő amíg, feldolgozom, meg levezetem a feszültséget.

Visszatérve az eredeti témához, köszönöm, az ismeretlen személynek, hogy rákattintott az egy évvel ezelőtti bejegyzésemre, mert magamtól talán sosem kerestem volna meg! :)