Előző héten házi feladatnak kaptuk, hogy mindenféle "lomot" szedjünk össze, aminek érdekes formája, állaga, csillogása van. Ugyanis fotogrammot fogunk csinálni. El képzelni nem tudtam, hogy mi lesz azzal a sok cuccal, szárított virággal, ékszerrel, amiket összeszedtünk.Aztán kiderült, csak 10mp-nyi világítást kellett átvészelniük, de biztos, ami biztos, alapon nem szedtem le a konyhánkban lógó szárított csokrokat.
Nem mennék bele a tudományos magyarázatokba, legye annyi elég, hogy sötét kamrában, (fotó laborban, vagy otthoni használatban: lesötétített fürdőszoba, fényérzékeny papírra készítettünk kompozíciókat. 10mp-ig világítod, majd vegyszerrel elhívod. (értsd: megfürdeted)
Azóta eltelt egy hét s újabb fotogrammok is készültek, bár nagyon nem volt kedvem bemenni, de nem akartam, hogy megint miattam ne lássa a tanárnő a képeimet, így rávettem magam,s bementem. Nagyon fáradt voltam, nem is vittem lomot, kedvem sem volt hozzá. Alig bírtam mit kezdeni magammal. Mégis eltelt az a 3 óra. A többiek kisegítettek egy két dologgal, de a pénztárcában is találtam egy képre való kacatot. (pengető, kesztyűről leesett masni, puzzle db-ok, origami t-rex, hajtű, lánc, injekciós tű - ne kérdezd:) , de ez már a zsebemben.
Persze a képeimet megint nem nézte meg a tanárnő....-.-" Február 2-ka óta nem látta, azóta 4 témában gyűlt össze képem. -.-"
Majd jövő órán.
Úh, ez így elég igénytelenül lett feltöltve, bescannelve. Csak, hogy lássátok, miről beszéltem. Ígérem majd javítok rajta.
Most már tudom is miért kell nekem fotóalbum. Annyit gondolkodtam rajta, hogy mégis minek. Hát azért, mert iszonyatosan jó érzés végre a kezedbe fogni a munkád.
Pont erről beszéltünk előző fotó órán. Mindenki "lövöldözik a telefonjával, kompakt gépével szinte miden percben, majd felkerül a gépre, s elfelejtődik. Ott nem lehet élvezni a képeket, a vibráló monitor előtt. Azon kapod magad, hogy csak kattintgatsz, hogy mikor jutsz már a végére a 100-200 db képnek. Csak lennél már túl rajta, csak állhass fel. Nem tudsz szemlélődni.
Belegondolva, nálunk egész családos fotó sosem volt, de azért a gyerekekről, vagyis róla, s húgomról mindig volt kint kép. Anyámról is.
Aztán eltűntek. Még kishúgomról volt kint egy. S ennyi. Már csak apa telefonjában vannak a kiégettnél kiégettebb, homályosabbnál homályosabb képek. Emlékmorzsák. Mikor, hol járnak. Ennyi. Kevés közülük a jó kép. Sőt. Alig akad.
Pár kép a fényképezőgépemről. MIután elkészülnek, még egy ideig áztatni kell őket, s mivel nem műanyag fotó papírra nyomtattuk, hanem "barett" papírra így a száradás menete is fontos, hogy ne tekeredjen fel a kép. Törülközőben lapítva, vagy kifeszítve szárítható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése