paparazzik ( fura, úgy olvastam valahol, hogy a paparazzo az egyes szám, a paparazzi a többes, így igen érdekes a magyar többesszám jelét is még a paparazzi után rakni. mindegy.)
Felvetették, hogy sztárok kapnak részesedést a közzétett képek után.
Megkérdeztem. Amerikában ez valóban így van. A sztárok s a fotósok gyakran együtt működnek. Ha nem tudnak megegyezni mindkét fél számára jutányos árban, akkor reppennek fel az újságok címlapjain a bírósági perek hírei, miszerint valamelyik híresség már megint perel.
Tehát összedolgoznak, jut is marad is alapon.
De vannak bizonyos szabályok: az utcán valóban nem sért személyiségi jogokat, abban az estben, ha a fotós figyel rá, hogy a hely ne legyen beazonosítható.
Ha a híresség magánszférájában kapja le, az "áldozatot", akkor komoly perekre számíthat, hiszen, mindig akad egy őrült rajongó, aki esetleg kedvence életére tőr(ne).
De! Van amikor egy sztár kijelenti, hogy ő nem fotózható. Ebben az esetben pont az ellenkezőjét éri el, hiszen, megindul a hajsza, miután lehozták az újságok, ezt a megdöbbentő "hírt", hogy xy nem fotózható. Ezzel generálva magának bevételt, amint, a felbérelt fotósai által elsőként jelentheti majd meg a fotókat. Hiszem kellhet a bevétel az esetleges ügyvédi pereskedésre is..:)
Nem olyan bonyolult ez a fogyasztói társadalom. A lényeg az eladás. Mindenki talpon akar maradni. Ezért kell híreket generálni.
Tanárnőm egy magyar példát is mondott. Egyik kolléganője egy pletykalapnak dolgozott, mint fotós.
Kikapta feladatnak, hogy xy nem fotózható celebet kapja lencsevégre, a háza előtt. Ott gubbasztott órákon keresztül az autóban, gyorséttermi kaják felhalmozva, hiszen ki tudja, mikor lép ki éppen az ajtón a kiszemelt. Annyira megalázónak érezte a helyzetet. Ő, mint elismert fotós egy autóban ülve gubbasszon, órákon keresztül, valaki után leskelődve, közben lehet, hogy a celeb nincs is otthon. Végül úgy döntött neki ennél nagyobb az önbecsülése.
Tehát kell hozzá egy fajta életszemlélet.
Liesangeles legutóbbi postja, bizony igen erősen arra enged következtetni, hogy ő bizony kapcsolatban áll az ikrekkel, ha nem is személyesen velük. ( bár nem hiszem, hogy most túl nagy stáb lenne velük.) Talán az App. magyaráz mindent. Így is megosztják az életüket az App.-on keresztül, miért ne készülhetnének róluk jó fotók is. Kell egy kis reklám. S mint láthatjátok ezek a képek bizony publikálva is lettek. Szerény véleményem szerint ez nem véletlen.. :) De mindenki döntse el maga. Az igazság amúgy is mindig odaát van. Jelen pillanatban, Los Angelesben.
"Én azt vettem észre,de mondjátok ha tévedek...hogy mióta Billék ennyire
"közel" kerültek hozzánk , mint rajongókhoz... azóta sokkal bátrabban
mászkálnak el, meg vigyorgósabbak... mikor 4-5 hónapja Lies fotózta őket
nem is akartak arrafele nézni... gondolom nem volt most akkora tömeg az
új fotóknál... biztos,hogy észrevették,hogy épppen fotózzák
őket...mégsem tűnnek idegesnek :-)" Dorothy K.
Publikált |
hűűű ez nagyon jó post lett **, baromi érdekes. máskor is kérek még ilyen szakmai titkokat :P
VálaszTörlésKöszönöm.
VálaszTörlésPróbálok informálódni, amikor csak tudok. :)
Nekem is érdekes olyan dolgokról hallanom, ami akár a TH-t is érintheti.