2012 az év, mikor nem én vittem haza egy nem kívánatos állatot. Az év mikor, rendesen megleptek, s nem én leptem meg mindenki mást. Az év, mikor újra hozzám csapódott egy degu.
TM barátnőm a következő látvánnyal fogadott. Ügyesen megrendezett kis asztal tortával.
A dolog érdekessége, hogy még aznap a suli megdöbbentettem a csoport társaim egy kisebb részét mikor közöltem, hogy nem kapok tortát. Mert nálunk nem "szokás". "- S anyukád nem süt? " jött a megdöbbent kérdés. Ó! Ha ismernék anyut! Életében vagy 5x sütött piskótát, s rendes süteményt, pogácsát is csak az esküvőjére, de a kolléganője segítségével. Ami elég fura. Mert én meg azért nem szeretek sütni mert türelmetlen vagyok. Nem tudom a fortélyokat. S ha elrontok valamit, jön a megdöbbent anyai kérdés: "-Miért nem tudod nagyanyád, hogy szokta csinálni?!"
Jaj, honnan tudnám? Kicsi voltam, halvány emlékképekként élnek egy egy sütés mozzanatai. Neki egyszerű. Emellett nőtt fel, de én csak ritkán láttam, mit, hogyan kell csinálni. Tehát nálunk nem szokás a torta. Régebben mindig nálam voltak a "legvadabb" szülinapi zsúrok, Hupikék törpikékkel meg hasonlókkal, s akkor mindig rendeltek nekem tortát, később pedig én vettem tortát az épp ünneplő családtagnak. De ezt a hagyományt nem sikerült bevezetnem.
De hála TM-nek, idén nem maradtam torta nélkül. Talán ezért is csináltam szívesen torát szülinapokra. Tavaly ő is tortát kapott tőlem, gumicukor díszítéssel. Ma petite, s NF is kapott egyet egyet. Utóbbi egy süni formájú, marcipán töltelékes, ét csoki bevonatút, marcipán szív szemekkel, előbbi pedig, egy saját kreálmányt. Hiszen nem szereti a tortákat csak a piskóta tekercset, így torta formában tálaltam.
Sőt, Nyusz is kapott tőlem tortát, de az nem volt saját, hiszen szülinapja napján jutott eszembe, hogy meg kéne lepni. S mivel aznap estig dolgoztam nem volt időm semmit összedobni. Végül a H.(ez itt a nem reklám helye) cukrászdából hoztam neki parfé tortát. A legnagyobb meglepetés engem ért, hogy nem is szeretet semmilyen torát csak a parfét, de azt minden mennyiségben. Nocsak. De a legszebb mégis csak az volt, ahogy csillogó szemekkel mondta, hogy "ez az én barátnőm!".
Szülinapi ajándékom egy nem elemmel működő kis apróság volt, aki nem is olyan kicsi, ha élettartalmát, a felelősséget s a térből elfoglalt helyét tekintjük.
Nyusz nem volt hajlandó befogadni- meg is értem- , így kellett találnom egy b tervet. Húgomék szépen ott hagytak a kisállattal, akit sikerült előkerítenünk az ágy belsejéből, s le küldték anyámat. Aki mint sem sejtve jött le. Köszi. Végül, meggyőzve, hogy a nyulat is rám kente, így ő hozta fel az új lakót.
Nem terveztem újabb kis állatot. Az utóbbi időben amik a kezemben voltak épp haldokoltak. Pl. Nyusz s Csipi papagáj új társa, épp a fején vérzett, s egy órán keresztül szorongattam, míg ő élet halál között lebegett. Azelőtt húgom hörcsögének az életét mentettem meg 2x. Egyszer egy nagyobb kukorica darab akadt a szájába, s elzárva a légutakat.
Az előtt a patkányom altattam el. Az előtt a másikat temettem el. Toncsi az előző degum a lányával együtt szintén a kezemben hunytak el. A csincsillát nem láttam haláltusát vívni, de ő s a deguk a kánikula áldozatai lettek.
Most a nyuszimmal és húgommal lakom egy szobában. Nyuszi most 5 éves lesz. Elég jól bírja a strapát. Kis ketyós nyúl. Nem lehetett megtanítani semmire, s agresszív is.
Bár tény, hogy eddigi állataim közül a degu volt a legnagyobb kedvenc. Arzén a patkányom is nagyon szerettem, nagyon okos volt, csak sok volt vele a baj, a család nem fogadta be. A nyúl is csak engem tűr meg, de a deguk s a csincsilla családtagok voltak. Viszont a csincsilla túl nagy helyet foglalna megint csak. Így sokat agyaltam, hogy nyáron majd egy degut szeretnék, de én magamtól biztos nem léptem volna meg a döntő lépést. Hisz már annyi állattal állítottam haza. ( 2 kutya, egy macska- ők csak ideiglenesek voltak, 2 patkány, egy nyúl)
So most a nyakamon egy újabb állat. Félek, hogy elvadul. De szeretnék vele sok időt foglalkozni. De mikor?! Szeretném ha szociális egyed lenne. S vihetném magammal egy- két helyre.
Most ennyi jutott eszembe.
Hoppá! még valami! Aputól is kaptam egy kis virágot. Egy kis lila Crocust! :) Majd lefotózom őt is, de azt csak nappal tudom.
Németbe tavasszal mindig elvarázsoltak, ha megláttam a kertekben. Olyan kis szépek. S már jó ideje nem kaptam aputól semmit. Régebben, mindig kaptunk, Valentin napra, szülinapra, s nők napjára is virágot, mindannyian, csajok. Aztán alább hagyott a lelkesedés. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése