A szerdai napom a másnapra való készülődés hatotta át. Most jöttem rá, milyen nap is volt. A 3. szerda. :(
Úgy látszik, lassan teljesen el is felejtem, főleg ha nem számoznám. Lehet csak, szerdát kéne írni mindig sorszám nélkül.
Pakolgattunk, majd géphez jutottam. Izgultam. Olyan kellemes pozitív bizsergés fogott el. Ugyanakkor a szept. 1-je nem csak egy volt osztálytársam szülinapját jelenti, vagy tanév nyitót, avagy a 3. hetet. Számomra oly kedves ikerpár is elsején ünnepli a születésnapját, s privát berkekben erre meg is emlékezünk. De nem ez kötötte le a gondolataim. Csak az iskola.
Szükségem lett volna valakire, akivel tudok erről beszélni. Nem, rosszul fogalmaztam. Szükségem lett volna rá, hogy Vele beszéljek erről, mint ahogy sok minden másról. Az aktuális dolgokról, gondolatokról.
Próbáltam beszélni másokkal, de egyik sem az volt, amire vágytam. Van ez így. S akkor megtörtem a jeget. Ráírtam. Lenyomtam az entert, de nem jött válasz. A Fb, vagy a Sors, vagy a Fb. fejlesztői nem akarták, hogy beszéljek vele, vagy bárki mással is. Épp felmondta a szolgálatot a gyors üzenet mód. nem találtam sehol az elküldött köszönésemet. Ez kicsit megnyugtatott. DE nem tántorított el eredeti tervemtől, hogy beszélgetni fogok vele. Bár az ilyen dolgokat jelzés értékűnek szoktam tekinteni. Nem tudom, miért nem tettem. Bár ezt nem bántam meg. De nem hiszem, hogy magamtól lenne, következő alkalom. Egész este a fejemben járt megint. Összezavarodtam. Mikor a csalódottság határát súroltam előző este, rögtön ő jutott eszembe, hogy megint csak rohannék hozzá, s nem érdekelne semmi más. Mondhatni azonnal kaptam választ. Első pár sor után döbbentem rá, hogy ez még mindig nem megy nekem. Képtelen vagyok a kötetlen beszélgetésre. Akkor ki is borultam kicsit, s már az tűnt a legjobb megoldásnak s bocsánatot kérek a zavarásért, s angolosan távozom. De akkor megint csak magam emésztettem volna. S így végül is pozitívan zártuk a párbeszédet. Azt nem írhatom, hogy semlegesen, mert ez már csak részemről sem lenne igaz.
Viszont megint kaptam kétértelmű választ, amin szeretnék átsiklani. Talán majd egyszer kiderül, mire gondolt.
Az éjszaka másik felét pedig, egy régebbi ismerősnek áldoztam, miközben megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, s ráhangolódni a blogolásra.
Szükségem lett volna valakire, akivel tudok erről beszélni. Nem, rosszul fogalmaztam. Szükségem lett volna rá, hogy Vele beszéljek erről, mint ahogy sok minden másról. Az aktuális dolgokról, gondolatokról.
Próbáltam beszélni másokkal, de egyik sem az volt, amire vágytam. Van ez így. S akkor megtörtem a jeget. Ráírtam. Lenyomtam az entert, de nem jött válasz. A Fb, vagy a Sors, vagy a Fb. fejlesztői nem akarták, hogy beszéljek vele, vagy bárki mással is. Épp felmondta a szolgálatot a gyors üzenet mód. nem találtam sehol az elküldött köszönésemet. Ez kicsit megnyugtatott. DE nem tántorított el eredeti tervemtől, hogy beszélgetni fogok vele. Bár az ilyen dolgokat jelzés értékűnek szoktam tekinteni. Nem tudom, miért nem tettem. Bár ezt nem bántam meg. De nem hiszem, hogy magamtól lenne, következő alkalom. Egész este a fejemben járt megint. Összezavarodtam. Mikor a csalódottság határát súroltam előző este, rögtön ő jutott eszembe, hogy megint csak rohannék hozzá, s nem érdekelne semmi más. Mondhatni azonnal kaptam választ. Első pár sor után döbbentem rá, hogy ez még mindig nem megy nekem. Képtelen vagyok a kötetlen beszélgetésre. Akkor ki is borultam kicsit, s már az tűnt a legjobb megoldásnak s bocsánatot kérek a zavarásért, s angolosan távozom. De akkor megint csak magam emésztettem volna. S így végül is pozitívan zártuk a párbeszédet. Azt nem írhatom, hogy semlegesen, mert ez már csak részemről sem lenne igaz.
Viszont megint kaptam kétértelmű választ, amin szeretnék átsiklani. Talán majd egyszer kiderül, mire gondolt.
Az éjszaka másik felét pedig, egy régebbi ismerősnek áldoztam, miközben megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, s ráhangolódni a blogolásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése