Hasonlat

Újra nélküled ér a hajnal,
s a nap első fényei megvetve mosolyognak.
Nélküled minden nehéz,... ha itt lennél,
újra mellettem, mosolyoghatna bárki,
nem érzékelném, csak a melegséget mely
testem járja át, lassan, simogatón, mint
vihar után a partot a hullám-

Az utolsó sor szülte a következő hasonlatot .








Határtalan Kékség, merre szem ellát,

néhol mégis egy egy folt, száraz, de nem

kietlen, Földje ez  nyugalomnak.

melyet társa a Tenger tépáz.

Neki ront újra s újra,

nem nyugszik, míg teljesen övé nem lesz

partja  minden homokszeme.

S hiába minden  szikla, melyeken megtörik a Tenger habja

tajtékozva újra kezdi vad táncát. Tombol, s üvölt,

ereje a szél, hangja orkán, villám fényénél társa

utolsó körvonalát látja. Lecsap egyszer majd százszor, 

szerelme teste darabjaira hull.


Csend s nyugalom övezi újra a tájt
Határtalan Kékség, Földjével hál.
Szellő hűsíti a Sziget  sebeit,
Tenger nyaldossa új partjait.
Halvány kék fodra lágyan simítva
fut a homokba, habját hátra hagyva,
zálogul, hiszen lassabb vize is
partját mossa.

Határtalan Kékség merre szem ellát,
rabja a Sziget életeken át.
Minden vihar új életet ad,
A Tenger parttalan sosem marad.